Blog

Az előző írásban tett ígéretemhez hűen megpróbálom röviden összefoglalni a Wéber Gábor által tartott pálya-képzés tematikáját. Ne várjatok teljes részletességű anyagot, arra sem időm, sem felhatalmazásom sincs. Tekintsétek inkább egyfajta ízelítőnek, kóstolónak. Azt szeretném ezzel az anyaggal érzékeltetni, hogy a jó képességek és gyakorlás mellett milyen fontos a tudatos, olykor tudományos megközelítés a pályaversenyzésben ép úgy mint a többi szakágban.

Az összeállítást témakörök szerint raktam össze, de a tréning is nagyjából így épült fel, persze voltak olyan dolgok, amikre Gábor inkább a gyakorlás közben tért ki, vagy magyarázott el.
Mégis jobbnak látom ezt a megközelítést, mint az időrendit :-)

I. Gyakorlati ismeretek:

1. Vezetéstechnikai ismeretek
a. Ülés, kormány pedál távolság beállítás
b. Sebességváltás, gázadás, fékezés
c. Kanyarodás
i. Fékezéskor
ii. Gyorsításkor
iii. Íven-tartás
d. Tájékozódás a pályán (vizuális viszonyítási pontok megtalálása féktávnál, kigyorsításnál, ívnél stb.)

2. Autó beállítási tanácsok
a. Gumi típusok, megfelelő keréknyomás beállítása pályára
b. Futómű beállítás, fék erő eloszlás beállítás. Beállítások ellenőrzése (persze amelyik autóban erre van lehetőség)
c. Autó bemelegítés, hűtés

II. Pályaszerkesztési ismeretek (ideális kör)

1. Kanyarív
a. Ideális ív szerkesztése (egyszerű kanyarban a padlógázas ívtől a teljes visszafordítóig)
b. Ideális ív szerkesztése változó ívű kanyarban
d. Ideális ív szerkesztése kanyarkombinációban
2. Kigyorsítási pont
3. Fékezési pont
4. Teljes kanyar, kanyarkombináció ívének szerkesztése (összerakva a fékezési pontot, ívet, gyorsítási pontot)
5. Teljes kör szerkesztése adott pályán

6. Friction circle elmélete (tapadási kör)

Ezeket a témaköröket beszéltük át példákon keresztül, mind elméletben, mind a gyakorlatban.

Természetesen a gyakorlást és a jó reflexeket nem helyettesíti az elméleti tudás, de segít gyorsabban elsajátítani az adott pályát, hogy ezt követően a gyakorlásra és az autó lehető legoptimálisabb beállítására lehessen koncentrálni a „versenyen”.

Remélem felkeltette az érdeklődéseteket rövid kis összefoglalóm és minél többen csatlakoztok az Alfa Amore pályautózással foglakozó kis csapatához!

Kérdés esetén keressetek bátran :-DDDD

 
>> Szervizsztane // Alfa 156 SW 2,4 jtd 20V M-Jet // 2011-06-15

Újra elérkezett az olajcsere időpontja, 200501 Kmóra állásnál megtörtént az olaj, olajszűrő, légszűrő, gázolajszűrő, pollenszűrő cseréje.
A bal hátsó ülés alatti kipufogó rögzítő füle levált a csőről, mely vissza lett hegesztve a helyére.
A hátsó ablaktörlő motorom is cserére érett, de ez most nem fért bele az időbe.

 
>> Tuning és extrab.dani // Alfa 145 2.0 Twin Spark QV // 2011-06-15

Mivel a régi rendszer teljesen elrohadt és volt egy saválló Ragazzon sportdobom csináltattam elé egy gázgyorsító dobos középrészt a katalizátor és az egyik középdob kiiktatásával. Az eredmény nagyon jó lett, kellemes duruzsolás és magas fordulaton sem üvölt az autó.

>> Szervizadmirális // Alfa 156 SPORTKIT 1998 // 2011-06-15

Tegnap ott hagytam a kocsit a szerelőmnél, aki kicserélte a felső lengőkarokat. Ez már az előző látogatásomkor is kívánatos lett volna, mert nem csak az alsókon voltak rosszak a gömbfejek, hanem a felsőkön is. Úgyhogy a múltkori futómű beállítás ára megy a levesbe:(. Abból tudtam hogy rosszak még a felső gömbfejek, hogy nagyon kopogtak, még amikor kuplung felengedés közben eljut a kerekekre az erő, akkor is bizonyos kormány állásnál tudott kopogni. Mivel a felsők nem lettek cserélve, azokra gyanakodtam egyből. Utána 2 másik szervizbe is elvittem megnézetni, ahol nem jeleztem előre nekik hogy gyanús lenne bármi, de szóltak, hogy azok a felsők szerintük lógnak. Szerelőm szerint nem is volt komoly bajuk nekik, de az viszont tény hogy most megszűnt minden zaj a futóműben a csere után, és elöl-hátul új lengéscsillapítók vannak, igazából szerintem a teljes futómű jelenlegi állapota bátran újszerűnek nevezhető.

A másik dolog ami miatt mentem, az a vezérlés és hosszbordás komplett csere mindennel együtt. Elég fájdalmas leírni, 80.000 Ft volt a vége nagyjából csak a szíjcseréknek (görgőkkel, vízpumpával). Ezt rendesen, időben a 60.000 km csere periódus szerint csináltattam meg.

Volt még motor olaj és fék olaj csere is. A fék olaj szerintem még gyári volt, már határ érték alatt volt a legutóbbi állapot felmérésen. Motor olajat 10E km-ként cserélek, de nem szoktam mindig beírni ide.

Viszont most megint hibátlan az autó igazából, és a vizsgára, ami pont egy év múlva esedékes, már nem kell komolyat költeni. Egyedül a kézifék kötelek cseréje lesz időszerű, de azok is már megvannak, vizsga előtt gondoltam beépíteni.

>> Tuning és extraZsolti155 // Alfa 155 2.0 20v turbo Q4 // 2011-06-15

Hát most hogy kezdek elérni a rögös út végére és az autóm lassan annyi pénzbe került mint Monrovia félévi költségvetése írok pár sort az eredményekröl.Nem sok hasonló alfát találtam eddig ugyhogy nem is nagyon tudtam tanácsot kérni senkitöl de úgyérzem megoldottam a problémáimat.A kocsi egy vadállat lett!!Minden fokozatban húz kb 4.5 sec alatt felmászik a mutató 100 ra és kegyetlen a nyomatéka 13 literes átlagfogyasztás mellett :D.A turbónyomást is sikeresen felhuztam 0,8 bar ra ez a felső határ amit a motor tartósan bír.Már csak a belsőtér és a szórakoztatóelektronika van vissza egy két apró szarság mellett.Örülök hogy ilyen aútóm lehet nem vagyok vele egy szürke egér a közlekedés forgatagában és nem jelentenek komoly ellenfelet a germán szennyhulladék olajzabáló dízelmotorokkal szerelt járművek.(BMW Volkswagen Audi) amik a chiptuningőrült kisfogyasztás teljesitményarányért haldokló jamplik státuszautói.Az Alfa Romeo-nak lelke van és ha az ember autózik vele az autósport és az autós történelem lapjain lépked.ennek szellemében folytatom tovább amit elkezdtem és remélem 5 év múlva is okozok majd kellemetlen perceket az új autóknak is:)) U.I. Az autó olasz

 

A küszöbre felkerült a jól megszokott matrica :-). Thx GT!

 
>> Tuning és extraHoZee // Alfa 147 "Vadállatosított" EcoTS :) // 2011-06-15

Hat nappal ezelőtt került az autóba az első látványosabb belső extra, a Gegétől kapott fekete üléshuzat (köszi még egyszer!:), másnap pedig a másik esedékes szépítés, új szőnyegek. Mindkettő sokkal jobban megy az autóhoz, esztétikusabb a belső, szóval nagyon szép!
Hétfőn hazafelé pedig beugrottam Székesfehérvárra, ahol a rendszámtábla világítás "átledesült", extraként pedig a korábban kékesen világító helyzetjelzők gyönyörű fehérre cserélődtek, így előröl is gyönyörű (valóban) fehér a világítás.
Tegnap megjött GT-től a kért egyedi matrica, és bár eredetileg a tanksapkára szántam, mivel oda nagy lett, így egyenlőre felkerült a hátsó lökösre, mint egy szexi tetkó, bár nem lesz végleges. :)
Ma pedig Szatyi betette az autóba a régóta keresett és várt szépítést, a Sparco Settanta pedálszettet. Tökéletes összhangban van a belsővel, nem csúszik rajta a lábam, élmény őket taposni! :)
(Hazafelé pedig vettem új tompított izzót is, mert az is kiégett a hétvégén, szeptemberig még egy csinosító projekt lesz, aztán kis motorfelújítás következik, az évet pedig szeretném felnivásárlással zárni, de meglátjuk meddig ér az a bizonyos takaró...:)

>> Szervizbbb80 // Alfa 166 2,4 JTD // 2011-06-14

A kis drágaságom úgy döntött megszellőzteti a hajtókarokat, ami a blokk kilukasztásával járt. Hat nem vagyok boldog, sőt a lehető legrosszabb időben és a lehető legmesszebb a nagymányoki szervizemtől...
Tömör gyönyör mentést szervezni osztrákba, tartalék kocsit szerezni, stb.
A hiba oka egy porlasztó volt, amiből volt ugye otthon 2 a polcon... Na meg ugye az a 90km amit belehajtottam utánna, hogy megadta magát.

 
>> SzervizBeeGee // Alfa Spider / GTV 3.2 V6 24v // 2011-06-14

Délelőtt megjöttek végre a fékek Angliából.
Látva, hogy mennyit bír a gyári konfig, (fél idősen egy futam kinyírta a hungaroringen), gondoltam, most nem aprózom el. A komfort és a gazdaságosság háttérbe került, egyedüli szempont az volt, hogy hidegen is legyen fékhatása a betéteknek, tehát megfeleljenek közúti használatra is. A darálás, csikorgás nem igazán érdekel. A trackday-kánaán angol fórumokat végignyálazva döntöttem a TarOx mellett. Igazából nincs olyan betét-tárcsa páros, amiről ne találtam volna valami negatívat, ám messze a TarOxról találtam a legkevesebb negatív kritikát. Így a Sport Japan tárcsákat és Corsa 114 betéteket rendeltem meg. A betétek bírják 800 fokig, FrMax: 0,47, FrNormal: 0,43 amiből látszik, hogy nem kell neki sok idő, hogy elérje a maximális teljesítményt. A fékfolyadék is cserés, ez is TarOx gyártmány, RoadRace fluid (300°C + forráspont).
Egyedül a fékcsöveket nem sikerült kicserélni, mert rossz típushoz küldték - gyanítom a későbbi, nagy fékes változatához valót.

Jó tanács: tuning alkatrész vásárlása előtt nézzetek körül jól és ne féljetek külföldi online vásárlástól, mert itthon iszonyat felárral adják ugyanazokat a termékeket (+30-50%). Felháborító..

A több, mint egy hónapos álldogálást sajnos nem viselte jól a kocsi. Most ropog a futómű, búg a gumi - ami a pályanap hozadéka is lehet. Egy délutáni féksimítós futtatás kissé segített rajta, de ennél jobb volt azelőtt.

Olajcsere is megvolt, 6L Racing.

Képek: kinyírt féktárcsa és betétek, új szerkó

>> EseménySKrisz // Alfa Spider / GTV V6 TB Rosso // 2011-06-14

A korábbi blogban említett 8 év ma teljesült. 8 év... még gombócból is sok :))) A Jungtimer kortól még messze van az auó (még 4 év...) de erősen bízom benne, hogy 4 múlva is ugyanilyen örömmel fogom birtokolni a Kicsikét, várva, hogy eljöjjön az oldtimer kor :)))

A többi mellébeszélés és sentimento helyett beszéljenek a képek. Remélem sikerült összehozni egy olyan kis sorozatot, ami alapján egyben lehet látni az elmúlt 8 év fontos eseményeit a GTV-n! :)