Blog

>> EgyébLongman // Alfa 155 GTA :)) // 2011-06-20

Lassan egy hónapja hogy az előző bejegyzést írtam. Túl sokat valóban nem foglalkoztam azóta sem a vassal. Azaz egy picit mégis. Május utolsó hetén ugyanis munkahelyváltás miatt volt pár szabad napom, amikor is ugyan leginkább Vittorio barátomnak segítettem 2 műhellyel odébb költözni, de mivel ott is tárolom a gépet, hát egy picit foglalkoztunk vele is.
Mindenekelőtt sikerült rájönni Mester telefonon "ismeretlenül" nyújtott segítségével, amit ezúton is borzasztóan köszönök neki, hogyan kell beállítani a vezérlést pontosan, célszerszám nélkül, műszeres segítséggel.
Mivel a korábbi ellenőrzéskor tényleg nagyon felületes voltam, így fordulhatott elő hogy nem voltam igazán pontos, és újra kezdve az egészet, meg is találtuk a régi jelöléseket, a vez.tengely kerekeken, és bizony nincs a helyén a cucc. Az első hengerfej, asszem 0,5-1 foggal, bár mivel 3 hete volt, nem emlékszem pontosan. Tehát most be kell állítani rendesen a vezérlést és úgy nézni egy kompressziót. Egyébként előtte mértünk ismét 2 műszerrel is, de természetesen gyalázatos eredménye lett, viszont mérési hiba legalább kizárva.
Utána nagy nehezen sikerült a főtengely ékszíjtárcsát is leimádkozni a helyéről, egyúttal levettem a tartalék motorról is. Így egy picit jobban belátni a görgők közé, és bár valahonnan jön olaj, a szivárgás helyét nem látni egyértelműen. Magyarul nem bizonyosodtam meg 100%osan arról hogy a hidraulikus feszítő fosná a cuccot. Mindenesetre külföldi oldalakon olvastam hogy talán ki lehet váltani azt az egységet, ha úgy alakul akkor biztosan meg is teszem.
Na és ezóta csend és hullaszag lengi körül az autót, mert nem volt időm megint foglalkozni vele.
Most viszont úgy döntöttem hogy ideje rövidre zárni a történetet legalábbis addig ,hogy a helyén legyen a vezérlés és kompresszió ellenőrzés. Ha a vezérlés is a hibás mindenért, utána úgysem rakom össze, mert akkor az okára is rá kell jönni, és egyébként is ki kellene szedni a motort néhány dolog miatt, pl. fékszervodob csere, olajfolyás megtalálása, motortér kifújása, kábelezés revíziója, hidrotőke csere is kényelmesebb így, váltórudazat felújítás, egyebek.. Hosszú lesz ez az út, ha egyáltalán végig akarom járni. No meg egyúttal szétbontanám a tartalék motort is.

Viszont ha jó lesz a motor ismét, úgyis előbb meghirdetem más helyeken is, és meglátjuk.
Szerencsére ismét céges autó állt a házhoz, tehát sem erre, sem a másik "válság" autóra nincs már szükség igazán. Legjobb lenne mindkettőt pénzzé tenni, és beforgatni egy kis nepperkedésbe. Ezek a racionális érvek. Persze a szívem meg inkább nem engedné el az én kis Frankeisten-emet. :)

>> Tuning és extraykcky // Alfa 155 1.8 Twin Spark 8v // 2011-06-20

Unokatesóm Gábor bontásra ítélt Ford Escortjából nullforintos autórádió érkezett. Márkája Trevi, de inkább travi. Két irányú kazetta lejátszással, narancssárga háttérvilágítással. Rettenetesen ronda, elég elavult, viszont újszerű állapotú, és tökéletesen működik. Illetve most még bejön ez a kazettás biznisz, Anyámtól el is hoztam pár gyöngyszemet a gyerekkori gyüjteményemből.

 
>> Tuning és extraNaTo // Alfa 155 2.0 V6 turbo // 2011-06-27

A gyári 702-es típusú injektorokat lecseréltük 701-esekre.
Ezek több üzemanyagot fecskendeznek be.
Ezen kívül beépítettünk egy üzemanyag nyomásszabályzót is, és lecseréltük a benzincsöveket.
Videó is készült a műveletekről:
Szerelgetés

>> SzervizPublic Enemy // Alfa 156 2.5 V6 24V Q2 // 2011-06-20

Nem volt egyszerű levenni az olajszűrőt, de azért 3 szakembernek 2 óra alatt sikerült...:-)

 
>> Tuning és extraPublic Enemy // Alfa 166 2.0 V6 TB // 2011-06-20

Felkerültek az autóra a gyönyörű szép '18-as "TI"-felnik és kapott egy alapos mosást és polírt is + műszaki vizsga 2011.06.17-én Csöri-mester segedelmével (thx.)!!

 
>> EgyébGabesz // Alfa 156 1,6 TS Distinctive // 2011-06-20

Végre megérkezett a Liquid közreműködésével rendelt diagnosztikai kábelem :) Köszönet érte itt is.
Már előre beszereztem a megfelelő programokat, eddig csak a FiatEcuScan-ra volt időm, az első dolgom volt megnézni a Km számlálót, kb 8.000 Km-el kevesebbet mutat,mint a műszerfali számláló, ami azt jelenti, h nem volt visszapörgetve. Sajnos nem sok időm volt nézelődni, de mindenképp hasznos egy ilyen kábel.

 
>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2011-06-19

Jobb első helyzetjelző izzót cseréltem. Még véletlenül sem volt az izzó készletben...

>> Eseményykcky // Alfa 155 1.8 Twin Spark 8v // 2011-06-19

A műszerfali számláló átfordult a 290.000-n Bábolnánál az M7-esen, a Budapest felé vezető oldalon, mögöttünk az Autobahn Polizei zöld Octaviaja közlekedett.

ismert problémák:
- A kipufogó a vásárlás óta rohadt.
- Kilincsek: BE belülről nyílik, kívülről szorul, JE hibátlan, BH belülről nyílik, külső törött, JH kívülről nyílik, belülről nem, nem néztem mi a baja. Balos cserekilincsek a csomagtartóban várnak beépítésre.
- Az anyós oldali övcsatot fogadó nemtomhogyhívják burkolatát gyorskötöző tartja össze.
- Ajtókéderek vakószínűleg nem egy 155-ösbe valók, ezen felül mind kishibás.
- Csomagtartófedél teleszkópok döglöttek.
- Klímával még nem volt időm foglalkozni, jelen vélemyem szerint valószínű nagyhalott.
- Vezetőoldali kapaszkodó helyén lévő egyik műanyagborítás hiányzik.
- Kell egy normális rádió.
- Kell két 10cm-es hanszóró a műszefalba.
- Az egyik emelési pont takaróműanyagja hiányzik.
- A fűtéskonzol erősség szabályozó gombjai nem mindig működnek.
- A középkonzol LCD-in megfolytak a kijelzők.
- A műszerfal izzókat át kell nézni, kettő biztos kiégett, de félek találok, piros hibát is e módon orvosolva.
- A műszerfali olajnyomás jelző pontatlan, és/vagy nem mér.
- A lengéscsillapítók elől szarok.
- A szilentek mindenfol szarok.
- Nagyon picit jobbra húz.
- A fabetétre valami barom régebben ráragasztott egy immobilizer tartót, jó lenne egy tökéletes,
- A vezetőülés ki van ülve, hempergős ferdére.
- Az A oszlopnál az utastéri tükörtakaró műanyag háromszögeket cserélni kell. A bal oldalinak a tartófülei hiányosak, a jobb oldali manuális tükörhöz dukál.

 
>> Eseményykcky // Alfa 155 1.8 Twin Spark 8v // 2011-06-17

Pósfán belekerült az általam hajtott 6000. kilométer, egy Bp-Tata-Szombathely út során, majd beletöltöttem 0,5 liter olajat.

 
>> Szervizykcky // Alfa 155 1.8 Twin Spark 8v // 2011-06-17

Beszerzésre került két fehét színű balos kilincs, előre-hátra. kell kevertetnem festéket, aztán majd jól felszerelni.