Blog
Időközbe elkészült a fényezés az autón. Nem vagyok vele teljesen megelégedve, úgyhogy garanciába még javítani kell rajta.
Újra lett fújva a 2 új küszöb, a 2 lökhárító. Javítva lett a 4 ajtón és a csomagtérajtón a hibák, illetve javították a 4 sárvédő ívet.








Első körben a turbó alján mindig egy megállt egy csepp olaj, de a pontos helye nem látszódott hogy honnan is jön ...
A leg valószínűbb hogy a turbóra rámenő levegő cső nem zárt jól. Már volt próbálva bilincs csere, de végül újra lekerült a cső és most kapott tömítő pasztát, hátha.... Majd kiderül.
Az Egr falat még tavaly kivettem, de utána olvasgattam hogy a motor védelmére egészségesebb lefalazni, úgy hogy vissza az egész. A szívó felén két menetes szár van, amire jön a csatlakozó majd az anya. Nem a legjobb helyen helyezkedik el szerelés szempontjából, és jól meg is szivatott.
Az egyik anya le is jött, a másik az meglazult és se ki se be. Gondoltam az anyának a menete megadta magát. Ekkor lebontottam a turbó felől a másik két anyát hogy tudjam mozdítani a csövet, majd pajszer segítségével feszitettem a csövet hogy az feszítse az anyát kifelé miközben tekerem. Így le is jött, de nem volt egyszerű.
Ha már lekerült a cső, tömítéssel együtt akkor már inkább vissza sem rakom, mert csak egy szenvedés.
Csináltam magam a turbóhoz és szívóhoz is egy falat, majd azok kerültek csak vissza. Könnyebben hozzá férhető is lett.
Az a menetes szár az összerakásnál is szivatott. Nagy nehezen rá kapattam az anyát, persze ez már egy másik volt, és csak forog, de nem is ugyan azon a részen ahol előtte. Ebből már tudtam hogy nem az anyával van a gond...
Így gondolkodtam hogy oda hegesztem hogy biztosan ne nyíljon el a fal amikor már lesz turbó nyomás, mivel csavarozni nem tudtam, de aztán inkább fabrikáltam össze egy áthidalást a jó feléről, hogy fogja.
Végül jó lett és stabilan a helyén van.
Balról jobbra nézve a 4. porlasztó alatt üzemanyag szivárgás látszódott. Sokat is tekert indításonként.
Porlasztó csere.
És így utoljára még gondoltam próba képpen elkezdem beszerelni a fényszóró mosót.
Találtam is helyet neki, csináltam hozzá egy egyszerű kis tartót, de mielőtt minden fixen be lenne kötve, egy próba.
Hát hogy nem közvetlen a tartályból vette a vizet, hanem egy csövön keresztül, úgy már nem is tudta ellátni a feladatát.
Nézegettem, mire kiderült hogy olyan ablakmosó tartályom van amit mindig is kerestem. Kettő férő helyes kialakítása van, csak ki kell fúrni a helyét, és mehet oda a másik motor.
Persze emlékeim szerint ha ezt nem a helyén akarnám csinálni , akkor alulról a kerékjárati dob felől tudnám csak ki szerelni a tartályt. Még elválik mi lesz, de valószínűbb hogy le engedem a vizet belőle és a helyén ki lesz olvasztva, ahogy annak lennie kell.









A hátsó kerekek előtti illesztésnél levő rozsda megszüntetése, a zárhídon található rozsdakezdemények kezelése! A küszöb hibátlan!
Scudetto csere vadi újra emblémával és a scudettoban található műanyag elemmel együtt!
Zender kit felrakása, apró lakkhibák és sérülések eltávolítása!
Hátra van még a zender hátsó szárny felragasztása,ragazzon végdob felrakása, első lámpák felújítása!






Nem szoktam ilyet csinálni, de most a gumis ajánlására, átcseráltem a kerekeket.
A jobb első helyet cserélt a bal hátsóval, a bal első pedig a jobb hátsóval.
A gumis azt mondta három-ezer kilóméterenként kellene megcsinálni. Egy kicsit sikerült megcsúsznom vele, három-ezernyolcszázötven kilóméter lett belőle...
Óra állás: 323940km
Az egyik hátsó kerékbe nem akart megszorulni 1db csavar, így vettem 12x1.25-ös menetfúrót, és átmentem rajta. Patent lett.

Selénia rallyn meglepve láttam, hogy a már nem létező gyári 156 kuplung pedálgumi megvásárolható. Ráadásul nagyon jó volt az ára is (nem volt 1.000 Ft). Vettem is belőle 2 db-ot, meg egy fék pedálgumit is.

Fangiotól vettem egy használt pajzsot, postával volt azt hiszem 5.500 Ft. Le akartam cserélni az emblémát rajta, a harmadik passzol is rá. Elaforgtól gyári 3.448 Ft


Nem tudom valaha, valakinek fog-e jelenteni akármit is ez, de voltam olyan "elvetemült", hogy az Amore blogomon kívül mióta megvan az autó vezetem a "saját kis szervizkönyvem" , egy kis extrával: az összes tankolásom a legeslő is feljegyezve részletesen ( ez a "Simply Auto" nevű androidos appban szintén vezetve, kettő kivételével (új telefonra költözéskor elveszett valahogyan😠😠😠😡) az összes tankolás blokkja is megvan :D







