Blog
Rá mértem a csavar lyukak helyét.
Kapott alátéteket a kormány hátoldala a hézagoláshoz, mert a így az alátéten támaszkodik fel a kormány, nem a közte lévő kárpit anyagon amin úgye nem lehet meghúzni a csavarokat, mivel előbb utóbb összébb szorítja az anyagot és a csavar meg lazulhat.
Csavarok bele.
2 kontra anya, bár eredetileg csak így simán 4 csavar fogta, de biztos ami tuti alapon.
Jött a kárpit anyag rá, belülre is, mert ott egy fém fül támaszkodik fel, és jobb ha nem érintkezik.
Majd felrakás után a duda át kötése.
Folyt. Köv.











Első körben a légzsák tekercset cseréltem, mert a régin a 3 tartó fülből csak egy volt meg.
Egy külsőre nem szép állapotú kormányt be áldoztam a szétvágáshoz.
A fa kormány kiszerelhető belsejét is alakítani kellett hogy a felesleges útban lévő részek lekerüljenek.
Folyt. Köv.












Gondolkoztam rajta, hogy az autó tetejét feketére fóliáztatom. Kicsit hezitáltam, de sok ismerős véleménye szerint is kell az a fekete tető. Így a mai napon be is lett szépen csomagolva fényes fekete fóliával. Igen, az antenna direkt maradt fehér. :)
A munkáért ismét nagy köszönet a Páló Fóliának. Janika igazi profi, végig ott lehettem amíg elkészült és a végeredmény brutál lett.





Végre elérkezett az ideje a balos belső féltengelycsukló cseréjének... siker!
Ha jól láttam még a gyárit vettem ki, de akármi is lehet... pl., hogy még otthon gyárira cserélték, de mindegy is. Most szépen suhan Bözsi! :)
262.585 km



Olaj + olajszűrő + üzemanyagszűrő + légszűrő + pollenszűrő cserélve.
Üzemanyagszűrő ~52.000 km ment (2015-07-10).
262.585 km


Fék csere után bemérték a gátlókat is. Ott derült ki hogy 38%os a hátsó gátló. Most jött el az ideje a cserélnek. A szerelő utalására a rugókat is cseréltük és A toronycsapágy at is.
Szerelésben ismét öcsém volt segítségemre. Előre kapott 2 új stabpálcát.
166805






Alsó lengőkar 2db
Felső lengőkar 2db
Hátsó keresztlengőkar
Hátsó hosszlengőkar 2db
Csonkállvány szilent 2db
Vezérlés szett
Vízpumpa
Olaj (motul)
Olajszűrő
Levegőszűrő
Pollenszűrő
Üzemanyagszűrő
Műszaki vizsga: 32000 Ft
Összesen: 202800 Ft
Munkadíj: 85000 Ft
Összesen: 319800 Ft
És koppanás metes végre :)
Óra állása: 251527 Km
Hosszas keresgélés után megrendeltem egy 2 dines androidos fejegységet a gyári helyére. Meglepően jól kivan dolgozva.Nagyon gyors,jól fogja a rádióállomásokat. Egy tolatókamera később kerül beszerelése. +Lecserélésre került a bajusz dísz is a motorháztető-n.
Fejegység: 80000Ft
Bajusz: 8400Ft







