Blog

Új logo elől és hátul az Amore shop jóvoltából :)

 

2 új gyári első ablaktörlő az Elaforg jóvoltából :)

 
>> Egyébtdemeter // Alfa Giulia B-TECH 200LE // 2019-07-17

Nagyon régen nem írtam már bejegyzést, aminek meg is volt az oka. Egyrészt az utóbbi időben rengeteget dolgoztam és nem sok időm maradt erre. Többször nekiálltam, de fáradtan nehéz volt koncentrálni. Amikor végre történt valami érdekes, akkor vagy nem értem rá, vagy nem volt elegendő a sztori ahhoz, hogy egy szép hosszú bejegyzés születhessen belőle.
Leírhattam volna itt pár sorban, hogy Julcsi új olajat kapott 5000-nél, aminek a cseréje teljesen meglepett (nívópálca hiányában egy teljesen felhős felületen keresztül, az anyacéggel élő, folyamatos kapcsolatot teremtve először a motort 80 fokra melegíteni, majd ilyen melegen leengedni, hogy ez után az új, betöltött olajat egy másik, szintén felhős alkalmazással, szintén online kapcsolatban egy ciklikus algoritmus beállítsa, megmérje majd az eredményt egyből reportolja az anyacégnek).
De azt is megírhattam volna azt, hogy ugyanez a felhős app 2x is lefagyott miután az adaptív tempomatban szoftvert frissített a szerviz - de hálistennek azért mindenki jól van.

Vagy, hogy miként sikerült meghúznom a jobb első felnimet (és kapni szívinfarktust) egy kiálló padka darab segítségével, (akitől ezúton is elnézést kérek).
De nem, nem akartam ilyenekről írni. Ezek már ugyanis a mindennapok része.
Ezek azért történnek meg velem, mert Julcsi elkezdte betölteni az eredetinek szánt, funkcionális szerepét: autó lett belőle. Bekerült a hétköznapi körforgásba, a mindennapok része lett. És mint tudjuk, ilyenkor nem csak az a dolga, hogy szép legyen és jó. Elkezdett igáslóként viselkedni.
Igazi, szántós igáslóként.

És hát hiába is próbálóm ilyen prózaian, lehangolóan kezdeni a mondanivalómat, a helyzet az, hogy mindez egy kicsit sem unalmas :) Sőt, elképesztően jók ezek a “szürke” hétköznapok. Talán legjobban az alábbi tizenéves, - számomra máig kedvenc - Alfa 147 reklám tudná visszaadni mire is gondolok pontosan

Alfa 147 reklám 2006

Szóval írok inkább az Alfa érzésről, (amit egyesek Alfa vírusnak, de én Alfa érzésnek hívok), ami a szürke hétköznapokban is ott van minden Alfás szívében. Ez a fránya érzés , ami nem akar szűnni a kezdeti időszak után sem - sőt az 5 év 159-ezés után sem. Amit csak az ért, akinek van ilyen autója - mindegy milyen modell.
Ami tényleg olyan, hogy ha az ember bezárja az autót, akkor visszanéz rá, vagy időnként meg is simogatja azt. Ennek fényében kell elképzelni az alábbi - kicsit sem fiktív - napot.

Egy szürke nap Julcsával.

Reggel felkelsz, a telefon a fejed mellett. Pár új email, főoldal: alfaamore.hu. Megnézed, hogy írt-e valaki valami érdekes témában. Úgy tűnik nem. Az előző estéhez képest csak a jó csajok és a Pihent agyúak frissült. Ez kihagyhatónak tűnik...

Felöltözés.

Rájössz, hogy a ruhatárad egyszerűen nem passzol az autódhoz. Azelőtt sohasem érezted ezt. Még sosem jutott eszedbe, hogy az autódhoz öltözz, pláne nem férfiként. Ez így nem mehet tovább - gondolod magadban.Így hát hatodszor is elhatározod, hogy ma elmész és veszel valamilyen tisztesstéges ruhát magadnak.

Indulás.

Őrületesen néz ki ez a dög - gondolod magadban, amikor végre meglátod az udvaron. ÁÁhh, ilyen nincs! Egy istenverte macska megint a te autódra mászott fel és koszolta össze azt, pedig előző nap mostad le. Olyan, mintha direkt azt nézné, hogy melyiket mossák le és egyből arra mászik fel a retkes mancsával. Karcolások vannak? Szerencsére nincsenek, de már hallottál olyat, hogy másnak... A macska megfogásának technikai lehetőségein jár az eszed, de ezek túl durva módszerek lennének..
Beülsz, indítasz. Az ülés előretolódik alattad. A mutatók kilengenek. A motor halk hangon duruzsolni kezd. Néhány másodpercig még elégedetten végignyalod a szemeiddel a műszerfal gyönyörű formatervét. Telefon bedug, Android autó, Balázsék a rádióban épp az Alfákat fikázzák. Tuti fizet valaki érte.

Útközben.

Nem szól rosszul a hangrendszer, de azért jobb volt a régi... Közben valaki írt valami érdekeset az amore-n, de nem szívesen olvasod vezetés közben, kár lenne összetörni emiatt magadat. Na mindegy, majd megnézed a munkahelyen. Bakker, ez már a negyedik Alfa 2 kilométer alatt! 1 nem köszönt. Hát, mi van itt ma? (B. eset. 2 hete egy Alfást sem láttam, esküszöm. Mi van itt ma?)
Jó érzés, hogy köszönnek, jóleső érzés.

Megérkezel a munkahelyre.

Leparkolsz. Egy kicsit mégis csak beljebb kéne állni, nem? Valami jó szándékú még a végén meghúzza. 2x is megnyomod a bezáró gombot a távirányítón a biztonság kedvéért és közben lesed, hogy tényleg villan-e a lámpa. Basszus, de jól néz ki, úr isten...

Napközben.

Az ablakból látod Julcsát, szerencsére megvan még. Basszus, egy nagy teherautó odaállt mellé. Reméled, hogy a sofőr nem nyitja majd rá. Megy a para, hogy jó helyen állsz-e, nem nyitják-e rá, nem tolatnak-e bele. Délutánra jégesőt mondanak. Az időkép szerint nem erre jön, de azért néha ránézel.. Hát, elég sötét az ég. Bizakodsz.
Napközben néha ránézel pár releváns oldalra, de nagyon nem ezzel kellene foglalkozni most. Koncentráció zavar.

Hazafelé.

Elégedetten veszed tudomásul, hogy a napot túlélte a drága, sehol egy karcolás.

Mehetünk.

Úgy kb. másfél km után azt látod, hogy nem hideg már, ezért azon a hosszú, egyenes szakaszon nyomsz neki egy kövéret. Közben üvölt a Prodigy. Elégedetten veszed tudomásul, hogy a világ legszebb autóját vezetheted. És a hangja is fantasztikus! Nem kell ide sport kipufogó meg QV, elég ide ez is a boldogsághoz. Lehet a 280 lovas kellett volna?! - Áhh, tök jó ez, hova ennél jobbat már? - gondolod magadban.
A pálya lehajtójánál elképesztően szépen veszi a kanyart, bedől ugyan, de jó érzés. A passatos, aki eddig szorosan mögötted jött persze nem merte ilyen gyorsan bevenni a kanyart, tökre lemaradt... Mosolyogsz magadban.
A lámpáknál gyorsításkor egyre többször veszed észre azt, hogy a szembejövők az út helyett az autódat nézik. Egy idő után kifejezetten érdekelni kezd, hogy ez tényleg így van-e, vagy csak képzelődsz. Skizofrénia ? Nem tudod eldönteni.

Hazaérsz.

Leparkolod Julcsát. Szánalmas, hogy a macskák mire képesek. Egyre ocsmányabb az a folt ott a tetején.

Délutáni rohangálás.

El kell mennetek a könyvesboltba. Jó messzire álsz, nehogy rányissa valaki az ajtót. Amikor kiérsz, azt látod, hogy három fiatal srác az autód mellett áll és arról beszél, hogy ez a színösszeállítás mennyire jó már. Rohadtul utálod a feltűnést, de ez már nem lesz jobb. Ez egy ilyen autó - könyveled el magadban.
Gyakran érzed azt, hogy Ferrarit vettél.

Ha már itt vagy, bemész nézni valamilyen elegáns inget. A fehér nyári rövid ujjú ing pont passzol az Alfához. Ez az amit kerestél! Kifelé jövet jössz rá, hogy az asszony táskája is fehér. Micsoda színösszeállítás :)

Hazafelé.

Az asszony vezet, ő is imádja, neki is jár. Egy útépítés mellett lassítani kell, ahol az útmunkások összesúgva mutogatnak felétek. Nem világos, hogy most az autót, vagy az asszonyt stírölik inkább.
Megálltok tankolni. A kutas letegez, majd megkérdezi, hogy belenézhet-e egy kicsit. Úr isten de szép, mennyi volt? Nyögdécselsz valamit, de igazából nem jó érzés. Nem is ismered ezt az embert.

A kúton rájössz, hogy a macska nyomát nem tudod tovább nézni. Ezt le kell mosni róla. Csak azt a részt? Áhh, az egész foltos lesz akkor... Még jó, hogy készültél, és mindig van nálad pár törlő rongy. Hátha valaki azóta fejbe lőtte már helyetted azt a dögöt és nem mászik fel újra - gondolsz bizakodva a jövőre.

Este

Davide Cirone megint egy tök jó videót tett fel a youtubera. Milyen mázlista valaki, hogy állandóan király olasz autókat tesztelhet !


Aztán rájössz, hogy te is ezt csinálod állandóan.

>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2019-07-16

Majdnem fél év kihagyás után újra kedvetkaptam hozzá.
2018.12.05.-én raktam le a Hf miatt.
2019.02.03 ekkor már a motor össze lett rakva és csak az apróbb munkák maradtak hátra. De mivel sem időm sem kedvem nem volt már hozzá így ezek máig vártak.
A mainapon, jobbos fékcső cserélve, feltengely kiszedve, kimosva újra zsírozva új porvédővel össze rakva. Pénteken folytatás.

Az Eladás
Először megprobáltam a legnagyobb alfás Facebook csoportban.
Pontosan úgy lett ahogy azt előre sejtettem.
A "komoly érdeklődők" maroknyi csapata azonnal megtalált természetesen pénz és vásárlási szándék nélkül.
Kaptam pár igeretett, valamint Vicckategorias ajanlatott, ebből a kettő legjobb ajanlatott ki is emelném:
"500000forint de igazából még annyit se" a másik egy Ford Transit...
Sajnos ahogy gyűltek a jelentkezők úgy az én türelmem fogyott.
Ezért inkább le is töröltem a hirdetéseket.


Közben beszereztem egy szaladgálós E36 Cabriot valamint pár Apriliat így már csak hétvégi autoként fog üzemelni.

 
>> EgyébHypNosE // Alfa 156 1.6 TS sedan // 2019-07-17

Ahogy az első autóm, úgy ez az első blog bejegyzésem is. Majd valahogy próbálom levezetni itt a közös életünket a bestiával.
Nos... a 156ba első látásra szerelem lett. Úgy voltam vele, hogy igaz nem mai darab, ahogy már én sem, de nem bírtam ellenállni ennek a formának. Vásárlás előtt sokat olvastam erről a típusról, kicsit félszegen is mentem bele a vásárlásba a sok negatív kritika miatt, de csak ennél a típusnál maradtam.
Végig jártuk az országot, sok példány meg lett nézve, de a rá szánt összeg keretein belül, csak kétes eredetű, és leharcolt példányokat találtunk, így 1 kicsit mélyebbre kellett nyúlni....Már korábban nézegettem a bestia hirdetését is, de akkor még kereten kívül volt, de így hogy nem találtunk másikat, rákérdeztem a tulajtól hogy megvan e még.... Szerencsémre még meg volt, de más érdeklődő is volt a kocsira, de a tulajnak én tűntem szimpatikusnak, így sikerült nyélbe ütni a dolgot. Úgy voltam vannak rajta esztétikai hibák, de pofás kis autót lehet belőle varázsolni.
A majd 400 Km-es úton hazafelé több Alfa társ jött szembe az úton, és amikor villogtak, és integettek...... Elsőre, azt az érzést nem tudom leírni...
Út közben hallottunk 1 halk kopogást a bal első oldalról, és amikor megálltunk 1 pihenőre, akkor vettem észre, hogy kijár az index a helyéről (szerencsétlen csak lifegett ott a szélben).... az előző tulaj próbálta visszaragasztani, de az csak elengedett.
Rendeltem 1 újat tegnap... ma már be is szereltem 1 sötétített verziót.
Egyenlőre ennyit rólunk. Vannak még teendők, úgyhogy majd még írok :)

 
>> EseményParaBella // Alfa 166 2.4 JTD 100Kw // 2019-07-17

Ezaz! Véééégre!
Hát ez is eljött ?! El sem hiszem.... Végre valahára nem gyalog kellett megtennünk a bevezető utat AC-re, hanem elegánsan magasra emelt orral araszoltunk befele a Bellával ☺ Igaz nem két napos volt a látogatásunk, de így is teljesen meg voltam elégedve.
Bella nagyon szépen bírta az utat, bár szegény kapta a pofonokat a magyar utaktól. A program idén is bomba jó volt, pláne, hogy Pista is ott volt (még most is bánom, hogy nem sikerült egy fotó erejéig találkoznom vele :( ) Hihetetlen, hogy idén is rekordot döntöttünk a létszámban és király, hogy újra találkozhattam régi arcokkal és ismerhettem meg nagyon kedves, segítőkész embereket ! :)
Az időjárásból megjártuk mind a 4 évszakot, ment is a folyamatos kocsitakarítás :D
Több időt is szívesen eltöltöttem volna a rendezvényen, de sajnos még várt egy előre betervezett mozizás Győrben. Remélhetőleg jövőre már fullextrás és patika Bellát hozhatok

>> Szervizkrass // Alfa 156 1.8 TS Distinctive // 2019-07-01

Egy ideje fáj a hátam, különösen a kuplung nyomó mozdulatra. Úgy gondoltam, hogy egy kuplungcserével sok vesztenivaló nincsen, hátha kicsit jobb lesz a hátamnak. Azért sem ártott, mert mióta nálam van az autó nem volt a kuplung cserélve.


Ezen kívül a légtömegmérő is lecserélődött egy eredeti bosch-ra.

 

Nem volt tervben 2019-ben AlfaCityre menni. A folyamatos pénznyelése a kocsinak kicsit elvette a kedvem a márkától, de csak nem maradt ki.
Szombaton reggel korán útnak indultam, méghozzá Miskolc irányába. Az a csapat, akinek standján 2 éven keresztül voltam kiállító, pont Július 13-ra hozott össze egy jó kis hangulatú találkozót. Nehéz volt eldöntenem hova menjek, AC-t nem hagytam ki 2009-től egyet sem, viszont azzal a csapattal is jó volt a kapcsolatom. Hm, nehéz döntés volt, de a Muhi találkozót választottam. 10 óra után pár perccel oda is értem a találkozóra, pacsiztam a rég látott ismerősökkel, majd úgy éreztem nekem nem ott van a helyem. Szerintem tudat alatt már indulás előtt tudtam, hogy Zánkán kell lennem, de dacoltam magammal.
12:30 sem volt, mikor beindítottam a JTD-t és a naviba bepötyögtem az úticélt.
Kalandos utam volt ismét, mivel frissen volt összerakva a kocsi és még nem voltam értékelhető tesztúton, így kiderült megint 1-2 apróság az autóról, még mindig van vele meló....
16:30 előtt értem Zánkára, kaptam matricát, karszalagot, programfüzetet, meg a szokásos cuccokat. Gondoltam keresek hátul valahol valami eldugott helyet, úgysem kíváncsi senki az autóra, de az ismerősök jöttek minden irányból, fel is ajánlották, hogy csinálnak helyet mellettük. Szuper élmény és érzés, hogy ennyi ismerőssel lehet egy helyen találkozni. Mindenhol mosolygó, jókedvű embereket, ismerősöket láttam. Órákon keresztül mást sem csináltam, mint az "öreg" Alfás ismerősökkel pacsiztam és dumáltam.
Sajnos Vályi Pistáról lecsúsztam, épp akkor búcsúzott, mikor elgurultam a betoncsíkon a parkolók felé, vele szerettem volna egy szelfit lőni, mivel ez AMTS-en sem jött össze.
A hangulat jó volt, baráti körben mulattuk az időt, buliztunk, na meg a többi. Végre úgy éreztem, hogy megérkeztem AC-re, végre el tudtam magam este is engedni és nem az járt a fejemben, hogy "bakker, holnap 500+ km vár rám". A csapat valami hihetetlen jó volt, remélem sikerül több ilyen bulit összehozni, ahol így összejövünk.
A vasárnap húzósan indult. Az 56 SW mennyei kényelmet nyújtó csomagtartóméretének ellenére is összetörve ébredtem, pedig igyekeztem már matraccal is komfortosabbá tenni, de hát ilyen ez, ha valaki bódéban alszik. A reggeli elpusztítása után pár órás tisztulás következett, majd 1 óra magasságában mindenki elindult hazafelé. Jó volt.... úgy érzem, hogyha elhagyom a márkát egy nagyobb pihenő erejéig, akkor sem szeretnék ezekből az élményekből sem kimaradni a jövőben.

 
>> EseményNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2019-07-16

 
>> SzerviztheBanyai // Alfa GT 1.9 JTDm 16V // 2019-07-16

Kicsereltem azt a turbocsovet (?) , ami a turbot es a legszurot koti ossze. Elegge tipus betegseg a 147/156/GT kombonal. Kirepednek. Az enyem nem volt kirepedve, de ugy meg volt kemenyedve,hogy a vege szo szerint tort,mint a muanyag. Kicsereltem egy jo allapotura, amit egy baratomek bontott 147-esebol kaptam. Ez jo puha.
Kicserelni nem veszes kiveve ha a bilicset nem forgatjak el lehetetlen helyre,mint nalam.