Blog

>> Egyébgyoppka // Alfa 147 1.6 TS Eco // 2016-12-22

KUL-on kiderült, hogy folyik a hűtőm. Úgy döntöttem, hogy nem szórakozok bontott hűtővel, így cseréltük újra. Megint sokat tanultam, már nem csak utánanézek az autómnak ha leparkolok, hanem a visszaérkezésnél alá is nézek, hogy milyen tócsák vannak alatta. 😊
Végre sikerült szereznem egy gyári fejegységet és már a helyén. Az előzővel sem volt baj, de az autó vásárlásakor már tudtam, hogy amint lesz rá lehetőségem, lecserélem. A fejegységgel együtt vettem az alattalevő pohártartós részt is, mert az enyémben a kártyatartó rekeszt nem lehetett kinyitni. A cserénél kiderült, hogy a fogaskerék el volt törve és a problémát megoldották egy igényes csavarral 😊 Megint kicsit szebb lett az autóm 😊

 

80 km/h-nál rázott az autó, futómű át lett nézve, ott minden rendben, de az alsó motortató kuka, cserélve lett, továbbra is ráz...

 
>> Szervizfbence // Alfa 156 sw 2,4 JTD // 2016-12-21

És ez is megvan (:
Vezérműszíj, vízpumpa kicserélve !
INA készletet kapott, egy pár km- t most megint elszaladgálhat.
( 239105 km )

Egyébb apróságok is javítva lettek: + akksi saru, illetve egy féklámpa izzó is cserére szorult.

INA vezérműszíj készlet 30 239 Ft
Szerelő: 40 000 ft

 
>> SzervizRevitox // Alfa 159 Sedan // 2016-12-21

Nos ez az izzó csere kissé megtréfált. :)
Az istenért nem tudtam kiszedni az izzót több próbálkozásra sem.
Csabi ki sokat segítve még fotót is küldött.
Végül csodák csodájára siker.
A problémám az volt, hogy a kábel rögzítő pofákhoz volt beszorítva és emiatt én azt hittem, hogy belül akad valamiért. Ahogy a kábelt felszabadítottam sikerült.
2 db xenon csere kipipálva.

 
>> Eseménybilon // Alfa 156 1,9 jtd progression // 2016-12-21

sötétben egy 90 fokos jobbkanyar szélén nagy gödör. nagy csattanás, utána dübörgés...
megállás, kerék lapos. pótkerék nincs, csak defektjavító... (hogy az a jó...k....a.... annak aki kitalálta...)
mentés...irány a gumis...felni horpadt, gumi jó. Felni görgőzés, gumi vissza...
próba...
valami nem okés, mintha úszna az autó, és a kormányzás sem közvetlen, úgyhogy most irány egy futóműves átvizsgálásra...

tetejében még az ablakmosó is kifogyott. feltöltöm, egyet spriccelek...majd...illa-berek-náda-kerek...az ablakmosó folyadéknak nyoma veszett...2 liter...szóval valahol ereszt...bár tócsa nem volt a kocsi alatt...

 
>> SzervizLev // Alfa 156 1.9 Mjet 16v SW // 2016-12-20

Egy ideje már nem írtam, ami főleg annak köszönhető, hogy minden rendben van a vassal.
Azért történt pár dolog: sikeresen bőröztettem a kormányt és a váltógombot (igazán profi munkát végeztek, hamarosan csatolok képet is), illetve Ferke elvégezte a szükséges javításokat: Kaptam egy új termosztátot és 4db új izzítógyertyát. Ismét esedékes volt az olaj és a szűrők cseréje,ami meg is történt. Majdnem elfelejtettem, a fékolajat és a váltóolajat is lecserélte. Ez is profi és gyors munka volt (mint mindig). Köszönöm szépen!

Pár napig úgy gondoltam, hogy lecserélem a kocsit egy '59-re, de rájöttem, hogy nem! Még nem :) Sokat foglalkoztunk vele és még alig volt időm élvezni ezt a szuper autót, úgyhogy egy darabig még biztosan marad!

 
>> SzervizPutyesz // Alfa 166 2.4 JTD // 2016-12-19

Sikeres műszaki vizsgát tett a bella!

 

Egy hete, ahogy a komolyabb hidegek kezdtek beállni, észrevettem, hogy hidegen elsőre ugyan, de nehézkesen röffen be az autó.
Mivel mindig elsőre röffent nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.
A mai nap reggelre viszont már annyira megfáradt az akksi, hogy izzítás után a gombnyomásra egyből kialudt minden a műszerfalon, az indítómotor egyet sem tudott forogni. A komputer kicsit be is gajdult kicsit, még részecskeszűrő eldugulás hibát is jelzett (Anti-pollution filter clogged), pedig utoljára úgy lett eltéve az autó, hogy éppen befejezte a regenerálást.
Beszereztem egy új 72/680-as BOSCH Silver S4 akksit, ki is cseréltem, és az autó pöcc-röff indult, minden hiba a múlté.

 
>> SzervizSüni155 // Alfa 155 2.0 16V Turbo Q4 // 2016-12-19

Kipufogórendszer lefestve és felrakva a helyére, a hangja kb mint egy ezres Suzuki. A törött Bal hátsó kilincs kicserélve az újra, ablakvezető a helyére rakva

 
>> EseményBruca // Alfa 156 2.0 TS Selespeed // 2016-12-19

Még annyit a vásárláshoz hozzáfűznék, a szívem hasadt, amikor belenéztem az autóba, mert olyan szintű koszt, ami benne Volt, hát...régen láttam. Az első dolgom Volt, hogy nekiálltam kitakarítani ott helyben, amit tudtam, de még így is...mind kívül, mind belül bizony egy komolyabb takarítás, mosás, és társai az első dolgom lesz, abban a pillanatban, ahogy elindul a lábán az autó. Szerencsére a kárpit egész jó állapotban van, nincs lelakva, csak éppen a kosz centi vastagon áll benne... :(