Blog
225/45R17 méretben és médium keménységben. 2008-as gyártás. Kíváncsi leszek mit tud majd:)
A048
Ez volt a harmadik alkalom a Hungaroringen a 147GTA-val. A gumik már eléggé viseletesek voltak az SkRingen is, a hátsók már szinte minta nélküliek. Csúszkáltak is eléggé a nap folyamán. Ez a hatodik pályanapja az A048-as gumiknak. Talán még egy-két pályanap van benne, meglátjuk.
Reggel odaértem háromnegyed nyolcra, nemsokára megérkezett Zsolti is. Regisztráltunk, majd indulhatott a nap. Kettes csoportba kerültem és három etapra fizettem be.
Az elsőben sajnos csak keveset mehettünk, egy sajnálatos baleset miatt.
A második etap, ami gyakorlatilag az elsőnek a folytatása volt, Csörivel örömautóztunk, jó volt!:) A hátsó gumik elég rendesen csúszkáltak, ahogy melegedtek a helyzet javult, de nem szűnt meg.
A harmadik etapban is változatlan volt a helyzet a gumikkal. Ennek ellenére a legjobb köridőm 2.18.228 lett. Voltak benne hibák (~ két és fél tized maradt benne), elsősorban a hátsó gumik csúszkálása miatt. Tapasztalat alapján egy új A048 ~ egy mp-vel gyorsabb lehet. A gumikat dicséri, hogy a kopottsága ellenére lehet vele konstans köröket menni. Három egymásutáni gyors köröm 42 ezreden belül volt!
Egyébként élveztem a csúszkálást a gumikkal, ez is a minőségét dicséri, hogy az átmenetek szépek, az autó is jól közvetíti így jól lehet a határon tartani.
Onboard video



Általános karbantartás, olajcsere, szűrők stb.
Közben megérkeztek az új fékbetétek is, de még nem kellett cserélni a meglévőket. Elől a jól bevált carbonos Performance Friction, hátra meg próbaképpen a Vörös Anyag kerül:)
A szerviz természetesen a Csörgő művek, változatlanul a legjobb szerviz:))
A felvidéki Time Attack szervezésében lehetőség nyílt újra ezen a pályán menni. Délután egy órától volt alkalom két órán át használni a pályát, kisebb megszakításokkal. Sajnos csak egyedül voltam az Alfás csapatból, illetve Krisz jött el, de nem a "pályaracingötvenhattal", hanem a 166-tal. Egyébként sokan voltak, a Tunexcomos csapat 15 autóval jött. Forgattak egy promó videót, de engem ez nem zavart:)
Összesen kilenc gyors köröm volt aznap, zömében 2.40.1 és 2.39.8 körüliek. A leggyorsabb köröm 2.39.658 lett, ezzel kb öt tizedet javítottam:)
Onboard video
Onboard események



Jelentkeztem én is erre a szervezésre, amit igy utólag kár lett volna kihagyni. Jól sikerült egy nap lett, kiváló volt a hangulat és az Alfás csapat szereplése is, amivel kicsit magunkat is és a Totalcart is megleptük.
Csöri előző napokban átnézte az autót, és tőle indultunk reggel hét órakor a felvidéki Diósförgetegpatonyba:) Közben kicsi késéssel Krisz is csatlakozott:))
Az idő jó volt, szép napos, és az aszfalt is 25 fok fölé melegedett. Négy csoportba osztották a szervezők a résztvevőket, összesen 84 jelentkező volt. BeeGee kivételével (ő a 100HP-vel a kettes csoportba ment) mi az összes Alfával a negyedik, a legerősebb csoportba kerültünk. Ezen mi is meglepődtünk picit, főleg mert elég komoly autók voltak a csoportban, de végül is jó döntés volt. Összesen három etap fért bele a napba.
Az első etap ismerkedés volt a pályával, számomra is teljesen ismeretlen volt a vonalvezetés, illetve rajzon ugyan láttam, de ez azért kevés. Egyébként egy remek vonalvezetésű, dinamikus pályát ismertünk meg, gyomorforgató szintkülönbségekkel.
Egy felvezető kört mentünk a felvezető autó mögött. Transzponderes időmérés volt. A legjobb időm 2.44.241 lett.
A második etap volt talán a legszórakoztatóbb, ugyanis Kalizsolival egymás elé-mögé keveredtünk, és fantasztikus köröket futottunk, full versenyfeeling volt:) Az etap végén az időeredményekből kiderült, hogy a köreink között egy tized másodpercek voltak, de volt olyan kör is, ahol mindössze 22 ezred. A legjobb időm 2.41.799 lett.
A harmadik etapban sikerült a legjobb időt futnom, 2.40.110-zel. Ebben az etapban voltak a legtisztább köreim, és a pályát is sikerült nagy részében megtanulni.
Nagyon jól szerepelt az Alfás csapat ezen a napon. Az én időm a csoporton belül a legjobb volt, összesítésben pedig a második. Mind az összes Alfa a top10-ben végzett, ami nagyszerű eredmény.
Diadalittasan indultunk haza, Csöri, Krisz és én együtt mentünk. Szenzációs nap volt, mindenki nagyon jól érezte magát, sok fénykép készült.
Totalcar cikk - A TotalCar legjobb napja
TotalCar összefoglaló video
Csoportbeosztás
Összesített eredmények
Onboard video
Onboard video események












Vettem egy benzinszűrőt.... 1,50€ volt.... beraktuk apámmal, ill. Lacci33 cartárs közreműködésével. Tesztüzemben van. Az egészre azért volt szükség, mert az egyre emelkedő benzinárak mellett kb. havonta egyszer ülnék autóba, ha szlovák benzint tankolnék. Ukrajna szerencsére nincs túl messze, így autózhatok majd tovább nyugodtan :)
A kartergáz-szűrő eddigiek alapján negatívan nem befolyásol semmit.



04.25. szerda
Ma "csak" 3-4 órám volt bütykölni. Úgy terveztem, hogy a bal oldalon rücsizem le a doblemezeket és rakom a helyükre a dobbetéteket.
Sikerült is a bh doblemezt megtisztítani (szintén az F,D,D hármassal) :).
Többszöri rozsda marozás után 2-3 rétegben egy doboz rücsi el is fogyott.
S a műanyag dobvédő is a helyére került.






04.23. hétfő
Ma szinte egész napom a 155 el töltöttem. :)
Nagy terveim voltak, de azért olyan sokat nem is haladtam :/
Arra gondoltam, hogy a maradék 3 doblemezt is lekezelem.
(Flex, Drótkorong, Drótkefe mester hármassal)
De a száradási időket is kihasználva csak a jobb elsővel végeztem.
Nem hiába. Jó munkához idő (is) kell... :)
Itt viszont felraktam a dobbetétet. Meghúztam a lökös félre eső csavarját is.
Közben jött az 5let. Havernál láttam 16" os A Borbet felniket. Alfás kupakkal. Nézzük már oda...
Megszívtam. Rohadt jól néz ki. (szerintem) Meg is alkudtam rá. 95% os 205/45 Bridgeston gumikkal. Csőőőd... :)))
Így a nap hátra lévő részén még nyári kerekeket is kapott.
Napközbeni pihenés képen: bal hátsó ablakemelőt is beszereltem, hátsó lökösön az alsó csavarokat is megoldottam, tank ajtó gumi pöckét is megcsináltam. S még mindig sok minden van hátra. Majd szerdán. Remélem a bal oldalával végzek is. :)














