Blog
Ablaktörlő lapátok kukásak voltak már mindhárman. Előlre két lapát, hátulra csak betétet kaptam, amit méretre kellett vágni és természetesen rövidre csináltam :D A végéről a rögzítő dolog ami meggátolná a sínből kicsúszást leesett, és természetesen kicsúszik a helyéről, de amúgy nagyon pengék, végre nincs darabos törlés, vízfolt otthagyás, dzsuva szétkenés. A folyadék kifogyott, pénzem semmi, fizetésig lévő 4 napig nem mertem este vezetni mert nem láttam ki az ablakon, az is feltöltve.
Vettem ezeken kívül egy biztosíték készletet. Túl sok olyan sztorit olvastam, hogy lakóhelytől >100 km-re elszállt egy bizti, kocsi indításképtelen, vasárnap délután van, sehol sem lehet másikat venni. Így nyugodtabban indulok útra :)
Közben az akksiba is töltöttem ioncserélt vizet, kiderült hogy nem kellett volna, mert ellepte az elektródákat, nembaj jóezígy.
Feszt. mértünk szivargyújtón keresztül:
alap: 12.0 V
indítás közben: 9.6 V
járó motorral: 13.9 V
járó motorral, mindenszart bekapcsolva: 13.1 V
Problémám nem volt vele, persze amikor a nagyobb hidegek voltak hajnalonként nem indult olyan gyorsan, de mindíg sikerült elsőre indítani. Lehet télre beújítok egy zselés akksit.
Igazából 159ezer valamennyi, de lényegében 160ezer. Olajcsere szűrővel, gázolajszűrő csere, légszűrő csere. Pár kérésem megvalósítása elmaradt, így vegyesek az érzelmeim a szervizzel kapcsolatban (szándékosan nem nevesítem a műhelyt). A lényeg megvan, a többi meg majd pótolva lesz.
Az olajat én vittem.



Mivel a hátsó futómű kap egy kis törődést, ezért azt átvizsgálva megállapítást nyert, hogy kéne egy kis alvázvédelem is hátra.

Volt a kocsi szerelőnél, egy futómű szemrevételezésre. Hát most kicsit költeni kell, mivel szilentezni kell a csonka állványt, meg a hátsó lengőkarokat. és stab pálcákat is cserélni kell. :( Szerelő mondta, hogy terhelt állapotban kifelé néznek a hátsó gurulók, ezért kopott el teljesen egy 1500km nyaralás alatt, a hátsó gumma. Terheletlen állapotban jó a kerék dőlése, összetartása, de terhelés alatt szar!
Kaptam egy robbantott rajzot tőle, de is igazi segítséget Trumpf(nagyvad) cartárs adta meg, gyári számokkal,cikkszámokkal stb. Ezek után már gyerek játék volt a rendelés, beszerzés.
Kvácsauto KFT: stabilizátor 2db 4762,-/db 40% kedvezménnyel
szilent a csonka állványba 2db 2930,-/db 40 %kedvezménnyel
Powerflex: hátsó lengőkarba szilentek, elülső-hátulsó 39.900,- össz.

Történt hogy egyik napról a másikra az autó nem akart elindulni elsőre, csak másodikra, volt hogy csak harmadikra... és hidegen kb 1 km ig annyi erő volt benne mint egy 50ccm-s robogóba.... és gázadásra rángatott , prüszkölt, meg minden. Elég gázos volt a helyzet, sőőőt még ez nem volt elég neki meleg motornál nagyon ingadozott az alapjáratom volt hogy 500 és 1500 között. Ezért döntöttem úgy hogy veszek egyet.
Korábban néztem már és láttam hogy egy GM márkájú univerzális szonda volt benne. Most kapott Bosch-t.
Pár nappal korábban kicseréltem a levegő szűrőt is mert régen volt már.
Lambdaszonda : Bosch 20000 Ft
Levegő szűrő : MANN FILTER 2000 Ft
Csere menete:
- Motor burkolat leszed ( nem muszály de én így láttam hogy merre megy a kábel )
- Fekete csatit lehúz ( 4 pólusú)
- 22-es kulcsal meglazít ( Ha jól emlékszem :) )
- Régi ki új be és ugyanez fordítva.
Első tapasztalataim nagyon pozitívak. Pöccre indul, és az alapjáratom brutálisan beáll 900 ra meleg motornál. Hidegen sem rángat ott is van ereje, és alacsonyabb tartományban is nagyon jól húz. + 40 LE minimum :)
Km : 131 430




Sajnos nem folytatom tovább a terveimet. így ahogy van ál már 1-2hete. az összes kedvem elment az egésztől. sok elemet kéne fenyezni.Talán 1x vissza jön a kedvem vagy nem
Nekiálltam a szelepfedél tömítés cseréjének. A feladat nem túl bonyolult:
- felső fedél le,
- trafósor ki,
- kartergáz csöveket lehúz,
- fedelet leszed,
- fedelet kitakarít,
- új tömítést felrak (én a fedélre tettem, mert a vágatban szépen megáll).
- Fedelet visszacsavaroz. A szervizkönyv alapján a meghúzási nyomaték: 10-13 Nm. 10-re állítottam be a kulcsot, de ez is soknak tűnt, úgyhogy csak érzéssel húztam meg, mert mindenhol azt hallottam, hogy könnyen törik a fedél.
- Most várok egy napot, hogy után húzhassam a csavarokat.
- Másnap csavarokat utánhúz (egyet lehetett)
- Trafósor visszarak.
- Fedél vissza.
- Sört bont :-)












Ki lett cserélve a jobb hátsó kerékcsapágy, végre nem búg. Valamint cserélve lett a váltó feletti kuplungmunkahenger.
Megjött az olajcsere szett Erhard 242 től.Köszi neki a gyors postát!Hétvégén,ha az idő engedi minden a helyére kerül.


