Blog
Végre jó helyre vittem az autót. Olyan szerelőhöz, aki hamar fogad, gyorsan és korrektül megoldja a dolgokat. Az autó sikeresen levizsgázott, hibátlan állapotban találták.
Én azért tudtam egy halk kopogó hangról, ezt meg is említettem Zolinak, a szerelőnek. A vizsga után átnézte, meg is találta a kopogás okát. Az volt amit én is sejtettem, a jobb hátsó stabilizátor bekötés pici gömbfeje. A csere megtörtént, tényleg hibátlan a vas :-)

Még city előttre befutott.
Ennyi pénzt már rég hagytam futóművesnél, de aki qrvának áll ne csodálkozzon, ha....
A legutóbbi látogatásnál kiderült, hogy pár gömbfej odavolt, a kormánymű nem volt középhelyzetben, a hátsó összetartást nem lehetett állítani, stb.
Szépen kijavítottam az összes ilyen problémát, mellette visszakapta a saját (nem, csak ugyanolyan típusból valót) csonkállványát és ismét eljutottam oda, hogy felkeressem a futóművest.
Begurultam, emlékezett rám, majd elismerően vélekedett arról, hogy tényleg mindent megcsináltam, amiről beszéltünk. Az első futóművön beállította, amit csak lehetett, a hátsó futómű is végre jó értékekre lett tekerve, egyedül a kerékdőlés necces kicsit, viszont ültetésnél nem lehet másra számítani. Kezdődhet a következő tesztüzem, kipufogó átdolgozása, meg egy rakás apróság.
4918 km, első javasolt olajcsere megtörtént, természetesen gyári olajszűrő és Selénia olaj. Köszönet Autóház Budaörs! :-)

Kiégett a bal oldali tompítottam elől. Párban cserélve, a helyére Osram került.
Kilométeróra állás: 236250 km
Sirmionéban esett az éjjel, ráfért PHuBi-ra egy kis mosás.
A városban járva megtaláltuk azt a kutat ahol 8 éve mostuk le a Pókot.
Az első három kép: 2011.07.15.
A második három: 2019.07.04.
Kicsi a világ :-)






A karburátorhangolás az viszont örökös, mint a nyomor. :)
Lassan körvonalazódik miért nem lesz tökéletes sosem, a négyes henger keverékcsavarjának állására közelítőleg "érzéketlen" a karburátor. Ha tövig betekerem, akkor sem tökéletes.
15. éves nálam a vas, gondoltam itt az ideje tenni valamit a külcsínyért. Akkor még meglehetősen ügyetlen voltam, s bár ez most sincs nagyon másképp, de mégis eltelt 15 év, gyűlt a tapasztalat. Újabb 15 év múlva talán szebb lesz. :)
Kapott új díszléceket a fényszórók alá, javult a motorháztető optikája és hátul el kellett távolítani egy vídiabogarat. Gondoltam csak egy dolog miatt minek festegessem.
Előtte/utána típusú képekkel illusztrálom az eredményt.
Bianco Argento festékspay (nem tökéletes még a szín) 3500.
Smirglik 180
Díszlécek bontva: 5000







