Blog
Hát hol is kezdjem, lassan 5 hónapja hogy megvettem 198e km-rel, azóta sülve főve együtt vagyunk. A vásárlás után egy hónappal meg is vettem hozzá a nyári papucsokat (mivel vadonat új Pirelli P Zero Sotto téligumikkal vettem), így nem akartam elkoptatni a télieket.
Sokat gondolkoztam hogy milyen gumiabroncs márka mellett döntsek, de a méret, és az ár/érték arány is közre játszott. Így hát a 245/40 R19 Laufenn LK01 98Y XL TL mellett döntöttem. Eddig csak jó tapasztalataim vannak a gumikkal kapcsolatban, mind száraz, mind vizes úton, egyszóval ajánlom bátran mindenkinek ezt a márkát.
Februártól ezidáig pár aprósággal is gazdagítottam szeretett Alfám, például LED-es beltér, küszöb, rendszámtábla világítások, első helyzetjelzőt Osram jégfehérre cseréltem, kapott USB töltős mini szivargyújtót, hozzá 2 db 2A-es miniUSB töltőkábelt narancssárga színben.
Ebay-ről rendeltem még a műszerfalra, és a gyújtáskapcsoló köré alumínium "betétet, díszeket" (még néztem ki műszerfali hangszórók köré, és a légbeömlőre is, későbbiekben azokat is beszerzem.)
Ahogy telt az idő elértem a 10 ezer kilómétert, így be is jelentkeztem Csőrihez egy komplett szervízre. Június 13-án fogadott is, előzetesen megbeszéltük mit csinál meg, így én megvettem majdnem mindent a szereléshez. Már vasárnap este levittem hozzá az autót hogy hétfő reggel neki tudjon állni, így estére kész is lett. Mindent precízen, tökéletesen megcsinált/kicserélt. Ezúton is még1x köszönöm!
Költségeim:
1. Nyárigumik:
245/40 R19 Laufenn LK01 4 db + szerelés
Összesen: 105.956 HUF
2. Egyéb kiegészítők:
Osram jégfehér helyzetjelzők - 2.000 HUF
LED-es w5w izzók: 2.500 HUF
USB szivargyújtó: 600 HUF
2 db USB kábel: 500 HUF
Műszerfali "dísz": 7.000 HUF
Gyújtáskapcsoló dísz: 3.500 HUF
Összesen: 16.100 HUF
3. 10e km utáni nagyszervíz Csőrinél:
Gyári szervíz szett (7l Selenia 5W30 PE, olajsz., levegősz., pollensz., üz.szűrő)
Váltóolaj (Selenia Tutela GI/VI 4l)
Szervóolaj (Selenia Tutela GI/R 1l)
Fékolaj (Selenia Tutela TOP4 1l)
Gyári Vezérműszíj szett + vízpumpa
Anyagok: 104.305 HUF
Első lengőkar szilent 2db: 30.000 HUF
Munkadíj: 30.000 HUF
Kicsit hosszúra sikeredett, remélem nem nagy probléma...
Nemsokára töltök fel képeket is mindenről, hogy ne csak a száraz szöveg legyen!
Ciao
Mindig is nagy fétisem volt a fém pedál, mielőtt megvettem az autót már tudtam, hogy ezzel mindenképp fel akarom szerelni. Ahogy megismerkedtem a 159-cel, megtanultam, hogy ez a Ti felszereltség része és ebbe a szettbe többek közt a matt króm tükörburkolat is beletartozik. Ez utóbbi is nagyon megtetszett és lévén, hogy bontott alkatrész vadászgatása nem igazán a stílusom, valamint bontottan is nagyon ritka kincs, berendeltem ezeket az Alfisti-ről.
Küldtek hozzájuk felszerelési útmutatót is. A tükörburkolatok felszereléséhez a tükörlapot le kellett pattintani, így a burkolat rögzítése hozzáférhető volt és el lehetett távolítani. A másik burkolatot felhelyezése után a tükröt visszapattintva kész is volt a művelet.
A pedálok már kicsit nagyobb bosszúságot okoztak. A fém pedállapokat rá kellett fúrni a kocsi pedáljaira, ami nem volt annyira egyszerű művelet a kis helynek és az íves pedáloknak köszönhetően. A kuplung és a fék a helyén lett fúrva, de a gázpedál inkább ki lett szedve előtte a könnyebb hozzáférés végett. 3 csavar fogta, de abból a felső kettő olyan szerencsétlen helyen van, hogy nagy kínlódás volt mind a kiszedés, mind a visszarakás. A fékpedálnál az adott plusz munkát, hogy fémből van, amivel kicsit többet kellett dolgozni, hogy át legyen fúrva, de meg lehetett oldani ezt is. A kuplung volt talán a legegyszerűbb, műanyag pedál, helyén fúrva.
A végeredménnyel teljes mértékben elégedett vagyok.
Pedálok: 95 €
Lábtartó: 82 €
Tükörburkolatok: 63 €
Szállítás: 15 €
Ehhez jött még hozzá 2500 Ft, amit a külföldi utalás miatt felszámított a bank.










Történet lényege,hogy el kellett mennem Zalaegerszegre, mikor ott végeztem átmentem Keszthelyre, pont akkor zúdúlt le töménytelen mennyiségű csapadék, még a TV-ben is benne volt. Kénytelen voltam haladni, és átmenni ,egy úton amit elárasztott a víz.
Utána szinte azonnal észre vettem,hogy kb. 100lóerő szétszaladt valamerre.
2napja volt nálam az autó, gondolhatjátok mennyire örültem.
Másnap pont bevolt iktatva az olajcsere stb, gondoltam megnézem a turbo csöveket, de semmi rendelleneset nem tapasztaltam.
Még kb. 2napig nem aludtam rendesen, aggasztott a dolog. Turbo? Turbo geometria?
Élő adatot néztük, nem épül fel rendesen a turbónyomás, 0,7bar 3500-as fordulaton, nem valami bika...
Kaptam egy tippet, hogy nézzük meg a solenoidot.
Közben elkezdtem google barátommal kutakodni, és rá is találtam GTPeti írására, ahol szinte ugyan ezek voltak a tünetek, csak nálam nem volt hibakód.
Berendeltem egy új solenoidot, Roland159 vállalta a bújócskát, és kicseréltük.
A solenoidot elforgatva folyt ki belőle a víz... Szinte biztosak voltunk,hogy megvan a baj forrása.
Nagyon alul van, így beázhat, a 159-nél például fennt van a zárhídnál.
Vissza tértek a lovak, végre tudtam aludni.
De azért sokba került nekem az a szívesség,hogy elugorjak Zalaegerszegre...
- Négy új Bosh porlasztó
- Új vezérlés, görgőkkel, vízpumpával
- Olaj csere, pollen-, gázolaj-, levegő-, olajszűrő csere
- Új termosztát jeladóval
Mindenből a gyári ajánlás, 210 E
+ Futómű átvizsgálás a Fiat Rieglernél
Csörgő szervíz forever!
megszüntették a kopogást, és kapott új tárcsákat, és betéteket az autó...
illetve már jó a jobb hátsó ablakemelő...nem volt benne motor...
- stabrúd csere
- 4 féktárcsa csere
- összes fékbetét csere
- jobb hátsó ablakemelő (vadiúj)
- üzemanyagszűrő csere
- levegőszűrő csere
el kell vinni autóvillamossági szakihoz, mert össze-vissza van kötve benne minden...
Az előző tulaj valami oknál fogva az akkutálca leszorítóját elhagyta vagy levágta , nem tudom . Ezért vettem egy bontott újszerűt kompletten (5.000-). Ha már kicseréltem gondoltam kap egy új akkut is (22.990-)



A bal oldali fényszórómagasság állító motorom néha már csak kerregve kattogva működött, nem mintha fontos lenne ,de azért nem hagyott nyugodni. Kapott két új után gyártottat , reméljük kitart.



Két hátsó lengéscsillapítót cseréltem eléggé megfáradt állapotuk miatt , az asszony keze erre is jótékonyan hatott , főleg a torony szilent tetején lévő tányér kivételéhez a lyukon keresztül. Etióp méretű a lyuk az én kezemnek.

Egy év, ennyit bír egy ablaktörlő gumi. Bármilyen márkából sajnos. Bementem az autósboltba:
-Légyszi adj nekem 2db 51centis ablaktörlő lapátot.
-Nincs.
-Akkor 2db 53-masat...
Erre nézett egyet. - Nem fog beleérni sehol?
-Nem, mert levágom.
-MIiiicsináálsz?
-Levágom, mert úgyis csak a gumi kell belőle.
-Ja... miért nem cseréled ki már rendes cserélhető lapátosra?
-Pont azért mert mindenki lecseréli. Meg akarom tartani eredeti állapotban. Jobban is néz ki, 5 perc a csere.
-Aha te tudod... csak ha kifordul a gumi, összekarcolja az üveget
-Menni fog asszem, nem lesz gond :-)


