Blog
Ismét működik a klímám! :)
Múlt évben töltötték fel gázzal, csak a kapcsolónál eleresztette.
18e az új B16A2-nek köszönhetően 12e volt csak.
Gariban újratöltötték. (adtam 2e a korrektségükért)



Ma kicsikémben le lett cserélve a olaj és belerepül az elérhető legjobb gázszett. Egy lehelettel lett gyengébb, viszont finomabban jár. Semmi egyebet nem vettem észre eddig.
Voltam tankolni is. Érsekes dolog 13eFt-ért "teletankolni".... :-)
A tartány a csomagtartóban meg olyan mint egy tartány :-)
A GT-be került a korábbról megmaradt és eddig az SW-ben jól szolgáló csomagrögzítő háló (amit még a korábbi GT-ből tettem át), mert az SW-be kis feleségemtől kaptam egy új gyárit, ami ide passzol

Névnapom alkalmából kis feleségem meglepett két gyári rögzítő hálóval.
Szuper! Nagy az örm! A hétvégén be is kerül az autóba. :-) (kerül egy a csomagtér aljára és egy az ülés mögé is, a kalaptartón már volt :-))


Amióta megvan a vas, a parkoló radar (APS), bal első radar fejei néha-néha bediliznek, és Randomra besípolnak. A múltkori nagy melegben tett túránk után fülön csíptem a tettest; a rendszámtábla tartó személyében. Korábbi erőfeszítéseim ellenére (amennyire a felfogatócsavarok engedték, balra toltam a rendszámot), továbbra is bezavart a bazi nagy hatósági jelvény (1. kép) az amúgy igen nagy (csaknem 180°) látószögű, ultrahangos elven működő radarok rendes működésébe. Feltehetőleg a meleg hatására fellépő alakváltozás és hőtágulás miatt ~1-2 mm belelógott a bal belső radar (2. kép - piros nyíl) látószögébe a rendszámtábla jobb oldala (2. kép - sárga nyíl).
A mai napon leszereltem a rendszámtáblát (3. kép), és azt Schuller kétoldalú ragasztóval (4. kép) felragasztottam a lökhárítóra vízszintesen, immár a műanyagkeret nélkül (5-7. kép).
Ez a kis beavatkozás véleményem szerint az autó megjelenését nagyban fokozta, és ezzel várhatóan egyszer és mindenkorra elkerülöm a fals jelzéseket.







2012. 04. 23-án 141000 km-es óraállás mellet elvégeztettem egy nagyszervízt.
Pityukoma cartársam javaslatára (utólag is sok thx Neki!) az L+E Nadin 2000 Bt.-nél, Bp.-en a Ferihegyi úton. Kis családi vállalkozás, Selenia olajok egyik hivatalos forgalmazói, árulnak ezen kívül mindenféle alkatrészt és olasz vasakat szervizelnek.
Olajcsere (Selenia Pure Energy WR 5W-30), olajszűrő, gázolajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő, vezérműszíj+görgők, vízpumpa cseréje történt.
90e Ft anyag + 20e Ft munkadíj! Szerintem parádés!
Apa és fia végezte a munkát. Nagyon szimpatikusak voltak és meggyőzött a hozzáértésük. Megmutatták a kiszerelt darabokat. A vezérműszíj bordáin hosszirányú berepedés látszódott, meg a vízpumpa is csere érett volt. Egyebekben kitűnő műszaki állapotban találták a kis belga jövevényt. "Golyóálló paripa ez!" mondták.
Egyedül féktárcsa és betétek cseréje válik esedékessé elől és hátul úgy 10e km után.
Bízom a kicsikében, úgy érzem tényleg egyben van. 5000 km telt el a szervíz óta és szerencsére az égvilágon semmi nem történt, csak teszi a dolgát. Feleségem és kicsi Milán is szereti a gonosz tekintetű, de kedves barátot. A Q-tronic-ot meg semmiért oda nem adnám!!!
Ma megvolt a várva várt futóműbeállítás :) ...de továbbra is ráz :(
Nem is értem miért vártam mást.
Amikor gyorsítok és terhelés alatt van a kocsi, akkor alig alig érezhetően remeg. A futóműves szerint a job első féltengelycsukló kezdeti problémái. Azt mondta, ha erősödik a remegés cseréltessem majd ki.
A másik remegés, szitálás olyan 120 magasságában jön elő. Viszont érdekes, hogy először kicsit erősebb, aztán alig érezhetőre csökken. Viszont ha visszaeresztem 110-re, akkor ugyanez - először erősebben szitál, aztán csökken. 160-nál tovább már nem mertem nyomni, mert nagyon rázott.
Mi lehet ez? Ez már lassan a vicc kategóriája.
A futóműves még annyit mondott, hogy a jobb első futómű alsó lengőkar hátsó szilent eléggé kivan.
Mindegy, ezek majd későbbi támák.
Most Viktorral azt találtuk ki, hogy ha visszajött a kocsi a klímástól, akkor lekapjuk a kerekeket és átnézzük, áttakarítjuk, nem-e valami kosz került a nyomtávszélesítő vagy a közp.gyűrű alá, netán a kerékbe?
Mindenki tudja, hogy az alfákat szereti a rozsda sajnos az enyémet is. Így hát hétvégén megtörtént az alvázvédelem. Lecsiszoltuk az egész alvázat, kihegesztettük a küszöbvégeket, kapott egy kis rozsdaoldót aztán alapozófestéket és végül telibe lett rücsizve (a doblemezek is). Reméelm egy pár évig nem lesz vele gond. És ha már nekiálltunk akkor már felraktuk a szolid sportküszöböket is.




2012. 07. 02. 12:05 kor Lánchíd előtt közvetlenül zebra előtt megálltam,hogy átengedjem a gyalogosokat. A tükörben érzékeltem,hogy jön valami nagy fehérség.. egy Nissan Navara, naná, hogy nem állt meg, fékezés nélkül belénk szállt! Kapott minden rendesen. Hátsó szélvédő berobbant, csomagteret begyűrte, tető megrogyott picit, bal hátsó ajtót nem lehet kinyitni, lökös k.o.,...
Ma volt kint a biztosítótól a kárszakértő, felvette, lefotózgatta, de valószínűleg GTK lesz:(
1 hónapig keresgéltünk, mire megtaláltuk a tutit. Na ennek most vége. Kezdődik minden elölről:(