Blog
A 4 éve vásárolt kábel köteget leszedtem teljesen lebontottam, újra bandazsoltam majd újra gégecsőveztem. A teljes korbacs szigetelése hibátlan volt hála égnek így csak a bandázsolás és csövezés volt a munkafolyamat. Remélem hogy nem csak optikai javulást hoz az elvégzett munka hanem hosszú távú védelmet nyújt majd a kábel kötegnek a hő és víz ellen.



Az O.Z-k kaptak vadi új kupakokat, szálcsiszolt alumínium.
Kissé megkoptak már, volt ami törött, és 1 hiányzott. Felnikupakok árát az eladó állta.
Illetve a szivargyujtót kidobtam a kukába és kapott egy dupla USB töltőt, Volt mérővel.
Gyári csatlakozóval ment össze, csak a kábelt kell a csatiban átvariálni.
Olyan “csokis” megoldásokat láttam a csoportokba, hogy ajaj….





Megjelent az akkumulátor piktokgram a műszerfalon. Tönkrement a generátor. Mivel a felújítás nem vezetett eredményre, ezért új generátor került bele. Ki lett cserélve a szervószivattyú is, mert eresztette az olajat. Csere érett lett az összes szíjfeszítő is, illetve komplett vezérlés csere is megtörtént, ha már hozzá kellett nyúlni.
Már a kereskedésben, mikor átnéztük, észrevettük, hogy a vezetőülés oldalsó takaró burkolata le van szakadva. A helyén maradt mert a hátsó csavar és egy alsó patent még fogott, de ki kellett javítani. Megkérdeztem bontókat, de senkinél nem volt. Felhívtam a közeli olasz alkatrészest (akiknél már sok gyári cuccot vettem), azt mondták csak márkaszervíz, megszűnt a hozzáférésük. Írtam a CarNet-nek, nagyon gyorsan reagáltak, tisztáztuk pontosan mi kell, és két nap múlva meg is érkezett a gyári új burkolat.








Ahogy a többi "Nagy Túra" első napja úgy a mai is arról szólt hogy minél messzebb jussunk, hogy később már a látnivalókkal foglalkozhassunk.
Reggel 5:45-kor elindultunk. Az első etap a szombathelyi kútig tartott hogy még itthon teletölthessük PHuBi bendőjét.
Amúgy sokat gondolkodtam a tankolási stratégián, már régóta sűrűn nézegetem a mobilappot (Fuel Flasch) hogy hol mennyit kérnek a benzinért. Szóval a stratégia az lett hogy ahol jó áron van (a hangsúly a VAN-on van, mert volt ahol nem volt) ott telerakjuk a tankot.
Újabb 291 km után még mielőtt átmentünk volna olaszba Villachban újra tankoltunk.
A következő megálló a Garda tónál volt ahol is a Mekiben elfogyasztottuk az olasz specialitást, a pirított sonkás-sajtos sültkrumplis menüt. (3.kép)
Innen meg se álltunk Arese-ig ahol egy kép erejéig megálltunk, majd a bevásárló központban tankoltunk.
A kúton előttem tankoló Suzukis nem bírta megállni hogy kézzel-lábbal ne dícsérje meg a Spidert és ne mesélje el hogy 15 éve neki is volt és nagyon szerette :-)
Innen már csak egy ugrás volt a szálloda, a Hotel Romagna a Lago Maggiore partján.
933 km-t mentünk és 74,20 €-t fizettünk pályadíjként az olaszoknál - ami azért elég húzós.
Az ablakomnál hallható szélzajt leszámítva út eseménytelenül telt, a 120-as tempót vidáman lehetett tartani. A szélzajjal kísérleteztem, ragasztószalaggal próbáltam itt-ott kívül leragasztani, de érdemben nem tudtam csökkenteni.
A szállodában gyorsan befizettünk félpanzióra mert aznap (hétfő) zárva volt a pizzériájuk.
Szerintem jobban jártunk, a tóra nyíló étteremben finomakat ettünk.
Vacsi után még élveztük egy darabig a kilátást majd nyugovóra tértünk.












Kicsit elmaradt a blogolás mostanság, de gondoltam majd mindent egyszerre, ha már így alakultak a dolgok.
Szóval….: A mai nap sikeres műszaki vizsgát tett a kékség 😉
Az ehhez vezető út nem volt egyszerű, de végül össze állt a paripa.
Amik meg lettek csinálva rajta:
Hátsó futómű teljes felújítása:
Közép és hátsó kipufogó csere
2db lengéscsillapító
2db kerékagy
Féktárcsa+betét csere
Hátsó híd összes szilentje
2db féknyereg
2db kézifékkötél
Összes fékcső csere (gumi,fém) a fémet rézcsőre cseréltük.
Jobb, bal küszöbcsere. Felrakás előtt belülről alapozva majd üregvédelemmel ellátva.
Teljes alváz védelem
Jobb oldalon lengőkar, stab pálca csere
Kívűl szintén alapozva lettek a küszöbök,festve lakkozva.
Minden rozsdafolt kívűl a kasznin lecsiszolva, ahol kellett ott javítva, glettelve, alapozva, fényezve, lakkozva.
Futómű állítás 3D.
4db 4 évszakos gumi Micheli Cross Climate +88V 185/60 r15
Közel fél misi volt ez a mutatvány, de megérte mert nagyon szeretjük.
Remélem pár évig még megmarad a kis kékség 😁
Monzából eseménytelenül telt az út az autópályán. Az autó falta a kilométereket. A tengerhez közeledve szaporodtak az alagutak és az autók, de tempósan haladtunk.
Monacoba egy rövid kitérőt terveztünk, de már a bejutás a parkolóházig majd egy órába telt. Ha már itt vagyunk címszóval nézzünk is meg valamit. Ez a hercegi palota volt, még egy óránk volt zárásig. Van mire büszkének lenniük, az biztos.
Utoljára 2000-ben voltam itt, akkor inkább az F1-es pályarász érdekelt, meg a Casino parkolóban álló szuper autók.
Na a parkoló megszűnt, helyette parkot telepítettek. Szuperautókat csak a dugóban tudtam nézni, de összesen 1 Ferrari megy 1 Lambo volt csak. A rengeteg autó miatt percekig álló sorban letettem a pályabejárásról. A célegyenes és az emelkedő csigatempóban megvolt. Páran fotóztak, videóztak. Kipufogót hangosba kapcsoltam, néha 1-ben tudtam gyorsítani 40-ig amikor hagytam magam előtt némi helyet. Nem divat ez már arrafelé, de jól esett.
Monacoból Saint-Raphaelbe indultunk tovább. Feleségem keresett egy rövid kanyargós utat Nizza felé, csak hogy kedvezzen nekem 2 unalmas autópálya között. A kilátás gyönyörű lehetett, de a kanyarok olyan gyorsan követték egymást, hogy az a pár pillanat nem volt elég felfogni, mit kellene nézni vagy mit látnak. Élvezetes szakasz volt, köszönöm!
A szállásnál nem volt lehetőség parkolni, meg az utcán kb. az egész városban sem. Viszont bőven akadt parkolóház, a csupán egy sarokra lévőt választottam. Reggelre szép társaság gyűlt össze a Q körül.
Következő megálló már a cél.


