Blog
Ma éppen 44 lettem. Gondoltam szülinapján foglalkozzon az ember azzal, amit szeret. Kedves feleségem ma úgyis dolgozott, kiváló idő volt, hogy az elmúlt két hét alatt bontókban összeguberált dolgokat jobb sorsuk felé tereljem és beépítsem őket a kis kékbe. Sajna fiatal autókhoz szoktam bántotta a szemem az olasz nap szitta kárpitozás, a műanyagok érintésre is pizslettek az ablakkereteken és az A oszlopon. Találtam is német donort a belsőhöz (az persze szépen korrodálódott viszont belseje szinte új volt). Ma aztán izzítottam: kicseréltem: szélvédő alatti szellőzőrostélyokat, A oszlop takarókat, oldal és hátsó ablak műag kereteket, hátsó oldalkárpitokat "valódi, nembelógós" fekete műbőrösre, az összes rizsemizzót a műszerfalon és a középkonzolon. Ma jól fogok aludni. És holnap lecserélem az első ajtókárpitok szöveteit, mert belejöttem a dédelgetésbe. Persze nem volt olyan egyszerű a cserebere, mint ahogy leírtam, de kicsi zsír a csavarfejekre, némi palmatex a kárpitoknál csodát tettek a csapdák átlépésében. Üdv az olvasóknak. PS: jövő héten gépészet: féktárcsák, betétek, vezmódosító, szíj, wasserpump, olaj, szűrő,, 16-os alfa papucsok, váltóolaj, hűtőfolyadék. Azt is leírom.
Cserélve lettek (188e km):
-termosztát
-hátsó felső lengőkar szilentjei (MOOG)
-csomagtér gázrugói (Magneti Marelli)
-hátsó rugók (Ricambi Originali 0060687619)
-hátsó kerékdőlés beállítása (0°02`)
-klímatisztítás u.i.: Ez a termék nem alkalmas a klíma fertőtlenítésére!!! Tuti módszer az ózonos fertőtlenítés, ez a gáz megöl minden szerveset az autóban a gombáktól kezdve, az atkákon át, a bogarakig bezárólag. Ja, és szintén nem drága.
-pollenszűrő csere aktívszenesre






Valami kopog a futóművemben, így felmerült, hogy a bejáratott szerelőmet meginterjúvolom, hogy át tudná-e nézni valamikor a futóművet, hogy egy későbbi időpontban megejtsük a szükséges cseréket. Mivel Kócosw barátom úgyis vitte a félig offos járművét, csatlakoztam hozzá utasként. Nagy volt a meglepetés a szervizben mikor megláttak. :)
Mivel az utolsó szervizkor azt a tanácsot kaptam, hogy a TS-emből pár ép apróságot építsek át a V6-ra, amik ezen a drágán már elhasználódtak, így a ma délután fűnyírás után szakítottam időt hogy kiszereljem a fűtőventilátort ami nyekergett, és a megolvadt hűtőtartó gumibakot. A TS ép alkatrészeivel cseréltem fel őket.






Ó, ezt teljesen elfelejtettem...
Asszem még 2013 elején egy Nardi fakormányt is vásároltam bele. Így már passzol a fa váltógombbal.
Sőt, így már egész király a bele :)
Drága volt, de abszolút megérte.

Ma kiszereltem a fűtőventilátort, és egy gumibakot ami a hűtőt tartja felül. Mivel a V6-ba került bele, így a V6-ból kiépített darabok visszakerültek a kiszereltek helyére.

Fentvannak, ennyi
Többszöri kiolvasás után is, mindíg visszajött P0380 Izzítógyertya/fűtés áramkör 'A'. Leellenőriztem a gyertyákat, jók. Persze a műszerfalon nem mindíg villogott, és különösebben nem is foglalkoztam vele, mert indult rendesen. Ha már benne voltam, kiszedtem az izzító relét, és kitakarítottam megint. Takarítás? Megtisztítottam az érintkezőit. Ennyi. Kiolvastam a hibát, nem villog, hiba vissza nem tért.


Kilépőfény került az autóba. Márkatársaknál láttam itt az oldalon, és megtetszett. Nem is drága, 4500-Ft postaköltséggel. Kissé bonyolult volt bekötni, mert nincs bevezetékelve kilépőfény........... Nincs 12-V csak a központi zárnál. Ott meg vagy folyamatosan világít, vagy csak arra a kis időre amíg a központi zár működik. Tehát nekiálltam megkeresni a belsővilágítás vezetékeit, így együtt működik. Vezető oldali a-oszlop kárpit, lebontása után, nekiálltam kilámpázni, megkeresni a világítás vezetékeit. Megvan piros fekete, és szürke barna. Nálam ez a kettő a világításé, és a késleltetőé. (fényképet nem készítettem, mert Én naív azt hittem a másik oldalon is így lesz, és majd akkor csinálok komplett összefoglaló képanyagot. Jobb oldalon más a helyzet.... Nincs A-oszlopon vezetékköteg). Tehát a két vezetéket levezettem a műszerfal mellett, majd a motorháztető nyitó mellett lévő gumidugót kivettem, és drót segítségével átfűztem a vezetékeket. Értelem szerűen egyszerre, ne kelljen kétszer szenvedni vele. Előtte az ajtócsatlakozókat szétcsavarjuk, és a gumit lebontjuk. (bajonet záras) Csatlakozó mind a két feléből (piros) illesztőfedél kivétele, az általunk kiválasztott 2-üres csatlakozóból a gumidugót eltávolítjuk. Nekem nem volt sarum, így átfűztem a 2-vezetéket. Ajtókárpit lebont, hangszóró és kesztyűtartó közötti helyet találtam a leg alkalmasabbnak. A kapott fúróval kifúrtam a helyét, és értelem szerűen beszereltem.







