Blog
Az idő szép, menni kéne valahová. A múltkori túrából tanulva a sógorék felé, mert ott legalább jók az utak.
Némi keresgélés után Liszt Ferenc szülőháza került képbe. Nincs is messze, zenészként érint is a dolog. A látogatás után azt mondom, hogy aki teheti nézze meg. Lehetőséget ad egy kicsit közelebb kerülni hozzá, egy kicsit jobban megismerni az embert, a művészt. Ráadásul magyarul is rendelkezésre áll minden információ.
Szóval Kópházánál átléptük a határt, és eltöltöttünk egy kis időt Raiding-ben. Az 56-os úton délre mentünk a határ mentén, valahol egy ebéd, majd Jákot érintve haza.
220 km végig nyitott tetővel. Szép nap volt.












Már 3 hete, hogy az utastér ventilátorom kicsapkodja a 40A-os biztosítékot, de nem azonnal, hanem megy vele kb. egy hétig majd utána, az utóbbi héten ezt már sokkal sűrűbben csinálta... A levegőt érezhetően könnyen szállítja nem hallani azt sem, hogy csapágyas lenne, már levettem az előtét ellenállást is, ez is jónak tűnik. Megnéztem a csatlakozókat is, és nem találtam semmi elváltozást. Ma viszont újra rászántam magam a keresgélésre, és mikor már szinte feladtam és lecsaptam a biztosíték tábla tetejét akkor szikrázott valami lejjebb. Elkezdtem az akksi mellett mozgatni a vezetékeket és meglett a kidörzsölődött vezeték, nem is értem miért kallódott külön, és nem volt becsatolva a többi kábelköteg mellé...
Mindenesetre leszigeteltem, és eligazítottam, remélem ezzel meg is oldódik a probléma...
Költség csak a biztik ára...

Gyújtótrafó, gyújtókábel készlet csere történt.
Egy kábel kontakthibás volt, egy trafó szintén "bibis", egy másik meg elhalóban.
A kábel készletet Kugler Kábel oldaláról rendeltem, mint ahogy már páran az Amoreról. (3 év gari)
A gyújtótrafókat ismerős által újonnan szereztem. Igaz nem Bosch de nem is 60e ft a 2db
.


Hozzám kerülése óta húzódott a most végre megvalósult szerviz.
Elvégzett munka főbb részei és elemei:
- toronycsapágy csere (jobb első, bal első)
- kerékcsapágy csere (jobb első) - Olaszországból rendelve
- vezérmű szíjak, feszítő görgők, ékszíj, főtengely szimering csere
- futómű állítás
anyagár: 50000,-
munkadíj: 37000,-
A kormánymű eddigi nehézkes mozgása illetve a kormánykerék elfordítása közben tapasztalható, pattogó hangokkal kísért ugrások megszűntek.
Érzésre már majdnem olyan, mintha szervó rásegítős lenne! =)
A menet közbeni zúgás is megszűnt, szépen gördül, nem húz oldalirányba szabadon futáskor illetve fékezéskor sem! =)


Mivel 215/40R17-et nem találtam értelmes áron használtat, meg annyira már nem is ragaszkodtam a /40hez, ezért 215/45R17-t kezdtem el vadászni.
A végén arra jutottam ,hogy vásároltam 2 újat, bár sajnos a negatív dőlés miatt a belseje sokkal jobban kopik, ezért is nem akartam annyira újat venni rá, de aztán mégis új lett.
Sunny Sn3970-t választottam.
Idén lekoptatom elöl a /40-et ,és akkor oda is vásárolok /45-öt.
Most erre futotta, vagy nagyon erre se :)
A gumisnál persze nem tudták megemelni a kocsit emelőn :D
És az alacsony profilú krokodil is csak akkor ment alá ha megemeltük kézzel a sárvédőt :D
Na mindegy fent van, végre nem éktelenkedik ott az a ronda mankókerék (amit már lefújtam fehérre, és kapott olyan design-t ,mint a Japan Racing-ek :DDD)



A tavalyi hátsó kitámasztók újra cserélve gariban Zénél. Annyira puha volt a szilent, hogy futóműállítás után is dobta a kocsi a farát.
A hétvégén egy kellemes kis országúti autózgatás közben sípoló hangra lettem figyelmes. A motor teljesen elgyengült, majd minden Alfás rémálma, "Have engine checked" felirat a műszerfalon.
Azonnali kétségbeesésembe próbáltam hívni a szerelőmet, aki természetesen ki volt kapcsolva. Nem maradt más mint a jó öreg amore :)
Rövid keresgélés után sikerült megállapítani a hiba okát, ami nem volt más, mint az EGR szelep. Még egy gyors youtube oktató videó a kiszerelésről, majd neki is estem a kicsikének. Röpke 10 perc alatt sikerült is kioperálni. Had ne mondjam, nem volt szép látvány... Egy csavarhúzó és egy kis féktisztító segítségével kitakarítottam, majd visszaszereltem. 3-4. indításra láss csodát, eltűnt a hibaüzenet.
Szebben jár a motor, kevesebbet fogyaszt és alsó tartományban jobban húz!
Én is Youtube szerelő lettem :D
Itt a tavasz, itt van újra!
Csicseregnek a madarak, nyílnak a virágok. Lehet egy kicsit tenni venni a kertben, illetve a motortérben.
Már egy ideje felfigyeltem egy rendellenes zajra, amely a motortérből jött. Zavaró, morgó hang. Kis utánajárás után megállapítottam, hogy a szervo lehet az. Cartársaim bejegyzését követve nem ugrottam bele rögtön a szervomotor beszerzésébe, hanem költséghatékonyabb megoldást választottam.
Először olajat cseréltem a tartályban, így kissé csökkent a morgás, de nem szűnt meg teljesen.
A következő lépés pedig maga az olajtartály cseréje volt, amely maradéktalanul megoldotta a problémát! Így mostmár zavartalanul róhatom az utakat :)
a fórumon folytatott "nappali fény vs. xenon" polémia folytán eszembe jutott, hogy hátha azért nem látok jól, mert a xenon égők (valójában gázkisülés-cső, de a fene fogja állandóan ezt leírni) már túl öregek. elég jó ár/érték arányúnak tűntek a Hella égők, úgyhogy ilyenek szereztem, majd este nekiláttam a cserének.
hát kérem ... szétszedni sem volt egyszerű, mert berohadt csavarokkal kellett küzdeni, de az összerakáshoz kellett igazán a "kitapétázom a szobát kulcslyukon keresztül"-tudás... a jobb oldal volt iszonyat nehéz, a bal hozzá képest már sétagalopp. a régi égők sokkal kékebb fényűek voltak, ráadásul semmilyen jelölés nem volt rajtuk! se márka, se típus, se dátumkód! az új égőkkel brutál fény van ... láthatólag direkt lefelé tekerték a lámpákat, mert kevés volt a fényerő, és nem lehetett messzire vinni a kévét, de most majd hangolnom kell ezen is.
reggel pedig műszaki vizsgát tett a vas, minden OK volt, csak valószínűleg kell szereznem egy katalizátort, mert a CO értékek borzasztóak lettek :-/
mire elkészültem a lámpákkal (helyzetjelző izzókat is cseréltem, amik még világítottak, de ha már egyszer kibányásztam hozzáfértem, akkor megejtettem most, ne kelljen esetleg 2 hét múlva megint nőgyógyászkodni), addigra Tomi lefestette a 17"-es nyári felniket is - holnap talán felkerülnek a gumik!
Generátor cserélve.
Lehet nem is az volt a fő gond, kábelbaj is volt az is cserélve.
Elejét levették a cseréhez.
Számlásan idekint 269 euro.
Generátor javítása otthon 18e ft.
A szíj a művelet óta nem sír hidegindításkor.