Blog
Ez volt 2018!
Ha már megvan a minta, idén is megtenném az éves összegzést....majdnem ugyanazt írtam, mint tavaly, hogy "legalább a posztokkal utólérném magam" de a helyzet kissé más, ugyanis nem azért kevés az idei beszámoló, mert még nem írtam meg őket - hanem mert ezévben ide nem tartozó okokból ennyi kapacitás jutott autóra :-( Úgyhogy most azért (is) írom ezt, hogy mint egyfajta lista alapján jövőre több, illetve ne szépítsük: ha jót akarok, akkor rengeteg szerelésre
kerítsek sort! :-)
(már csak azért is, mert az minimum jelzésértékű, hogy ebben az évben annak a kevés szerelésnek is jó része a nálam különösen nem szeretett, ún. "előre nem tervezett" (ugye a kortárs autósok meg csak ezt ismerik, náluk nincs a miénkhez hasonló öncélú terület-vagy funkció-alapú rendbetétel) típusú volt...)
KASZNI:
-nincs változás :-) A B1 ajtón megjelent őszre egy rejtélyes "pattanás" , amit annak rendje és módja szerint "kinyomtam" és kapott egy igényes Hammerite-os kezelést - kívülről, míg belül (az ablaksín alsó rögzítése miatti korc mögé esik ez a pont, tehát van ott valami
sárfogó zug) üregvédőt fecslendeztem belé...Évközben azért a kisebb-nagyobb beavatkozások közben spontán (a Bulgáriába utazás előtt pedig célirányosan) szemlézgettem a kasznit, előfordul ugyan korábban nem tapasztalt helyeken, szegélyeken minimálrozsda - de a komolyan javított részeken nincs gond szerencsére! Az első ajtók megkapták a gyári új alsó tömítőprofiljukat!
FUTÓ-FÉK-HAJTÁS:
-az első lengőkarok egyre jobban idegesítenek, rengeteget agyaltam rajtuk...Végül az jött le, hogy mivel úgyis ki kell cserélni a szilenteket, most már gyári fémházasat (ilyenben már csak a dízelé van, amit hosszban két egyedi alátéttel/távtartóval kell majd kiegészíteni) teszek be - jóllehet valamiért az utángyártott lengőkarba gyárilag préselt is szétment és ugyan nem őriztem meg az anyaga elemzése végett, de nem valószínű, hogy csak a gyári szilent berakása megold mindent! Valahol a futóban és/vagy szerelési technikámban is gond van, leginkább az hogy egyes részeit az oldalhelyesség és/vagy szerelési technológia figyelmen kívül hagyásával matattam-matattuk az "elmúltnyócévben" :-) A donor futói kompletten kivéve, a jobbos torony már szétszedve - terveim szerint ezek a tornyok pontosan a donorban fellelt (jó eséllyel háborítatlan) konfigurációban mennek be, legfeljebb a "veszélytelen" (toronyszilent , toronycsapágy) elemek lesznek a mostani tornyokból és/vagy újjal pótolva.
-a hátsó futót KÉSZRE JELENTEM miután kapott 2 gyári új 302 mm-es (SW4x4) rugót az "elfekvőből" és a terheléses teszteken is jól vizsgázott!
-a jobbos féltengely kívül újra lett zsírozva, a gumiharang tökéletesen rögzítve - KÉSZ!
-vettem a rugók mellé egy pár gyári féktárcsát - mint kiderült belső hűtésűt...Vince cartárs nagylelkűségéből nyergeim is vannak már hozzá, sajnos eléggé beállt állapotban - azóta már kijöttek a dugattyúk, szerintem annak ellenére hogy a hengerek fala nem makulátlan , ez nem annyira vészes és van esély a tökéletes működésre
-ééés a feketeleves: bár bíztam benne hogy ez a hajtáslánc komolyabb meg-és szétbontás nélkül kihúzza a "varázsütésszerű felújítás"-ig, de sajnos egy Mindenszentek előtti, araszolgatást brutális százalékban tartalmazó pesti hazaút utáni nap a kupplungom elkezdett reszketni és hülye hangokat hallatni....A főhenger utastér felőli harangja alatt szivárgást találtam, így biztos-ami-biztos alapon (egyrészt zárjuk ki a hidraulika-vonalat, ami amúgy összegben és szerelési bonyolultságban is messze alatta marad a mechanikába való beavatkozásnak) cseréltem a hengert és légtelenítettem....Nem lett jobb, sajnos egyértelműen a kupplung-mechanika a ludas :-(
MOTOR:
-hááát...inkább nem részletezném, röviden: örülök ha megéri az utódmegoldás eljövetelét, eszi az olajat és úgy általában minden üzemállapotban van valami furcsa és rendellenes hangja :-( Pluszban a J1 kerékdobhoz menő kitámasztómű nem kapható szilentje is tönkrement , illetve az éves tapasztalat alapján az jött le, hogy a LEGO-elv alapján összerakott és a "miből is van 2/4 egyforma" mottóval fúvókázott motor-karbi egység működni ugyan működik, de tökéletes sosem lesz...
Bár lehet hogy csak elment a kedvem az egésztől, miután a bulgáriai út előtt egy héttel a 13 éves AC-m himbatengelye eltört - ennek következtében a karbiban úszkáló, sok benzint nem zavaró "szlötyi" az utolsó pedálmozdulatokkal beköltözött a karbi legszűkebb járataiba...Jöhetett a nagytakarítás ami után lényegében lehet és kell is újrakalibrálni az egész keverékképzést - minden a műszaki vizsgahatáridő szorításában, pénz-és időhiánnyal fűszerezve inkább nyűg, mint élvezet...Mindegy, túlvagyunk rajta (a vizsgán :-) emiatt egyrészt azóta rezignáltam veszem tudomásul a tökéletlen működést, másrészt úgy érzem kaptam egy esélyt -meg két évet - arra, hogy végre egy tudományos alapon, összehangoltan belőtt motor-karbi-konfigurációval rukkoljak elő :-)
BELTÉR-KEZELŐSZERVEK:
-a kormányon rajta maradt a burkolat - ez egyfelől szép és kultúrált , viszont hiába a donorból áttett gyári csavar-garnitúra , ugyanúgy nem emelhető a legalsó pozíciótól sokkal magasabbra akadozás nélkül...Szerintem a kormánymű visszarakáskor ment el valami pár milliméterrel - nem kívánok vele mélyebben foglalkozni, le lesz szedve az egyébként a kormánytól pont nem látható peremből annyi, amennyi kell és kész! :-p Megérkeztek az újmódi, szétszedés nélkül állítható nyomtávrúdjaim - ezzel már talán a kormányközép is végre-valahára beállítható lesz.
-a donor műszerfala kiszerelve. Elsőre - bár a 14 éve garázsban álló sajáthoz képest fakultabb - jó alanynak tűnt, de sajnos a tökéletességre törekvés a felújításnál itt kontraproduktív is lehet - jelesül arról van szó, hogy a szegecsek környezetét az ott vélhető repedések miatt mire az emberfia szétszereli , garantáltan sz..arrrá reped akkor is, ha addig egyben volt :-o Mindegy, "folyt.köv." - várja őt a tökéletes kesztyűtartó az USB-aljzattal, a digitális lejátszó, az alsó polcok a magassugárzókkal és persze a digitklíma is egyszer...
-miután rendeltem elfekvőből kerámia-előtétellenállást, első gondolatomban azzal akartam megoldani a szellőzőventi-problémáját...Aztán kicsit olvasgatva két új infó is befutott: 1. a kerámiaelőtét a túláram elleni védelembe "belehal", míg a huzalosban egy bimetáll szolgál ugyanerre így elvileg bármennyiszer túlterhelhető 2. a Maróti-könyv szerinti 20A helyett valójában 30A a gyári biztosíték.... gondoltam mindkét úton elindulok és remélem legalább az egyik bejön, azaz cseréltem a biztit nagyobbra és kicsit oxidmentesítettem a bimetállt.
Elsőre bevállt - aztán egyszercsak (nyilván párás időben :-p) eldobta a biztit...Utána csere és azóta egész jó - leszámítva egy ma tapasztalt jelenséget amit már szinte el is felejtettem: fékezéskor (!) a venti csapágya felhangosodva csiripel - komolyan imádom ezt az autót! :-)
-mindkét első ülés állítómechanizmusa rendbetéve,a J1 már combtámaszban is végleges - ez az ülés a kevesebb használat miatt más kezelést nem igényel...Az enyém, a B1 eleget bizonyított a megerősített feszítőlappal ahhoz, hogy véglegesítsem - viszont az intenzív és a huzaton is meglátszó igénybevétel nyomait a klíma beüzemeléséig nincs értelme kezelésbe venni... Hátsó ülés KOMPLETTEN KÉSZ AZ ÖVEKKEL EGYÜTT!
-a csomagtér ablakkeretei (melyek egyúttal a roló sínjei is) a donorból kiszerelve, szegecselések szétműtve és elvileg éppen festés alatt (sajnos rémesen karcosak a rolóból ki-kiálló fémmerevítők okozta sérülésektől) állnak, minden pillanatban megérkezhet az orrbavágó végösszeg :-p Innen már csak a csavaros összeszerelés és egy, a gyáritól tartósabb roló megalkotása van hátra a tökéletességig! :-)
Hát ez volt "a Óév", most már jöjjön az új! :-)










A teljesen felújított, garis turbó a kipuf oldalon tolta kifele az olajat... Visszavittem gariba cserélték. Még szép... 3 napot és kB 800 kmet ment.... Azóta elment megint egy 1000est most már sehol semmi olaj... És nem is fogy mint ahogy a dpfes korszakban sem evett egy milit se cserétől cseréig... Az egészre nem tudom, h mit mondjak elég tré, h ilyen munkát végeztek, vagy esetleg az eltömődött dpf adott neki, viszont jó pont, h azonnal szó nélkül javították 2 napon belül...
Már erre is eljött az idő. Az előírt olaj került be, jó az autó váltója.
Közel 5000 Km használat után, jöhet az első olajcsere. 5W-40 Full szintetikus olaj (Castrol) került bele, adalékkal. Nem is eszi, nagyon jó.
Vétel után, egyből következett egy komplett vezérlés csere, 142.732 kilométernél.
Másnap pedig, egy 1.200 kilométeres út következett Görögországba, amit az autó hibátlanul lebírkozott.


Év végén az ember kicsit megpihen, s számot vetve végigtekint az elmúlt időszakon, hogy mégis melyek azok a tervei amik megvalósultak, milyen újak szövődtek, s miféle megpróbáltatások, sikerek, vagy netán kudarcok övezték az idáig vezető utat.
Az idei év minden szempontból fiam születésének bűvkörében telt, ennek megfelelően kevesebb, mint 15 000km-t mentünk az autóval. Február végéig még pocakosan kirándulgattunk erre arra, aztán február 20-tól a nyár végéig rendesen lekorlátozta a mobilitásunkat őnagysága. Az igazat megvallva csak most kezd - a határait óvatosan feszegetve - alkalmassá válni az utazásra, s reméljük ez egyre csak jobb lesz, hisz vannak már terveink jövő évre... Ahogy azt anno előrevetítettem, valóban az Alfával hoztam őket haza egy testileg és lelkileg egyaránt kimerítő hét után a kórházból - míg élek nem felejtem el ezt a pillanatot, mely egyszerre hordozta magában a megnyugvást, s az új kihívás, a gyermeknevelés, s egy családként létezés minden felelősségét, és izgalmát. Így, ebben a visszafogott üzemmódban lépte át a kilométerszámláló a 315 000km-es értéket. Aztán egészen májusig nem történt semmi rendkívüli, olyan apróságokkal ütöttem el az időt, mint egy garnitúra tojástartó felni felújítása, eladása, ezek helyett új nyárigumik beszerzése, valamint az utasoldali légzsák fedelét rögzítő patentok cseréje.
Májusban kicseréltük a már rég csereérett kuplungot, egy kivételével az összes hajtásláncot rögzítő tartóbakot, s mindkét lengőkart a bal oldalon. Aztán júniusban kaptam egy nagyon jó ajánlatot, és felmondtam a régi munkahelyemen, így július óta már teherautós vonalon látok el az eddigihez nagyon hasonló munkakört. Ezt megelőzően azért még sort kerítettem a levegő és pollenszűrők, az ablakmosó szivattyú, az összes kipufogótartó, valamint a vezérléscserekor elmaradt hosszbordásszíj feszítőgörgő cseréjére, pár használható hangszóró beszerelésére, egy lámpapolírra, és az ablaktörlők mellett a beltér diszkrét állagjavítására is.
Szintén valamikor még a nyár közepén felváltotta jobb hátul a babahordozót egy menetiránnyal megegyezően bekötött gyerekülés, melynek köszönhetően egy kicsit ismét kinyílt a világ számunkra, s augusztusban már relatíve simán abszolváltunk egy Nagykanizsa-Pécs oda-visszát. Ekkor belekerült a 320 000-dik kilométer az autóba, s innentől ha lassan is, de elkezdtünk visszatérni az életbe, bátrabban mozdultunk ki. Még szintén augusztus folyamán megejtettem az aktuális olaj és szűrőcseréket, majd pár napra rá valami barom sajnos nekiment a hátsó lökhárítónak a parkolóban (a keletkezett sérüléseket ecseteléssel tettem kevésbé feltűnővé, hisz eggyel több, vagy kevesebb már igazán nem oszt nem szoroz). Októberben - mióta nálam van már másodízben - ismét esküvőn töltött be kulcsszerepet az autó, csak most a mi keresztelővel egybekötött szertartásunkra szállította többed magával a menyasszonyból feleséggé váló oldalbordát.
Hogy bizonyítsa, "mennyire megbízhatatlanok az olasz autók" (muhaha), novemberben produkált egy valódi meghibásodást is (pályafutása során immár másodszor). Persze nem kell mindjárt füstölő Alfát, és trélert vizionálni, hisz mindösszesen csak a tolatólámpa kapcsolót kellett kicserélni (kb fél óra, s mintegy ezerkétszáz forint bánta). Aztán kapott előre - az igazat megvallva tök feleslegesen, hisz valószínűleg megint a belső stabszilentek verődtek ki - két új toronyszilentet, lengéscsillapítót, és stabpálcákat. Ekkor már be mertünk vállalni étteremi ebédet, és némi betlehemezést is a gyerekkel, így az órája decemberben elkerülte a 325 000km-t. A fent is említett belső stabszilentek már megvannak, így azokat hamarosan ki fogják cserélni, s akkor nepperül mondva remélhetőleg ismét "koppanásmentes" lesz a futómű. Eddig ez biztos, meg az, hogy tavasszal műszakizni fog az autó, így két évem még biztosan lesz, hogy kitaláljam a "hogyan továbbot". Írom ezt amiatt, mert az alfavírus létezik, sőt fertőzött lettem - volt már sok szebb, fiatalabb, és drágább autóm, de egyet sem szerettem még így, mint ezt az "olasz vackot". A kötődést pedig csak erősíti a fent is említett sok közös emlék, s bár volna elképzelésem, hogy az észérveket szem előtt tartva milyen autóra lenne most szükségem (tervben van, hogy egy külön posztban megírom ezt), de amíg az év 365 napjából egy kezemen meg tudom számolni hányszor kicsi, a maradék legkevesebb 360-on viszont pont megfelel az igényeinknek, addig nem fogom tudatosan keresni az utódját. Ezen még nincs se részecskeszűrő, se FAP folyadék, sem pedig AdBlue, csak egy agyonüthetetlen JTD motor, a világ egyik legjobb elsőkerekes futóművével, végállástól végállásig kettőt forduló hidraulikus szervokormányával. S bár ez sem arra való, de emiatt talán mégsem olyan érzékeny a rövid városi utakra, mint modernebb társai. Csak az ülésfűtése működne már rendesen, mert ami előnye az hátránya is egyben - az alacsony fogyasztás nagyon kevés hulladékhőt termel...
Persze a tél vízválasztó lesz, kíváncsian várom milyen állapotban vészeli át a sózást a karosszéria (ami a fenéklemez beázás miatti apró, már ideiglenesen javított hiányosságait leszámítva meglepően jól tartja magát), valamint ha összejönnek a dolgok, és végre rendesen el tudunk menni nyaralni, kell-e tetőbox, illetve hogy fogunk benne elférni a jövőben. Azt mondjuk továbbra sem állítom, hogy ha szembe jönne velem a tuti vétel, akkor nem cserélném le, de most egészen más dolgok kötik le anyagi és egyéb kapacitásaim, mint az autócsere. A kialakult kötődés miatt pedig néha még olyan elvetemült gondolataim is támadnak, hogy mi lenne, ha inkább rendbetenném esztétikailag is, és megtartanám amolyan hobbyautónak...







- Levegőszűrő (Mann C15007)
- Motorolaj (Selenia PE WR 5W30 4,2 liter) és olajszűrő (Mann HU 8006 Z)
- TCT hidraulikaolaj (Liqui Molly 1127 Zentralhydraulik-Öl 0,5 liter [csak a tartály])
- EGR-szelep, pillangószelep és MAP-szenzor tisztítás
- DPF nyomásmérő tömlő cseréje
- Első lengéscsillapítók cseréje (Bilstein B4)
- Fékfolyadék csere (ATE DOT4 SL6)
153 559 km





A téli kerekek cseréjekor vettem észre egy kb. 1 cm-es hasítást a bal belső féltengely porvédőn amin keresztül a zsír szépen utat talált magának beborítva ezzel a váltót és környezetét...utólag belegondolva lehet ez okozta az enyhe, gyorsításkori remegést...
A csere jó alap volt arra, hogy némileg fejlesszem a szerszámkészletemet beszereztem egy bilincsfogót, körmös csapágylehúzót illetve csináltattam a cégnél egy célszerszámot a gyári mintára amivel a féltengely véganya le és felszerelése légkulcs használata nélkül megoldható.
A kiszerelés aránylag gyorsan ment azonban a belső csillag nem akart lejönni, flex lett a megoldás így lett egy terven felüli rohanás a bárdiba szerencsére polcon volt elég baráti áron. A könnyebb összeszerelés végett a féltengely ment éjszakára a fagyasztóba a csillag meg a radiátorra aminek köszönhetően az összerakás már könnyen ment, Tutela Star 700 zsírral összeraktam ámde a porvédő bilincse is feladta a leckét mert a noname fogó nem bírt vele így külső segítséget kellett igénybe vennem (megvan a következő szerszám projekt).
Terven felül kicseréltem még az alsó gömbtámaszt is mert a porvédőjét sikerült kivágnom szerencsére ez volt itthon polcon még régebbről. Ez se ment egyszerűen mivel a gyári gömbfej szegecselt így ismét flexelés lett a vége.
Minden csavart a gyári nyomatékkal húztam le a féltengely anyánál még szögmérő is kellett amiben az idén beszerzett gyári (sajnos holland nyelvű) szerviz cd volt a segítségemre.









2
654
Fórum
Friss topicok
- Spider
- Alfa történelem, híres ...
- Filmek
- Oldtimer, youngtimer
- 4C
- Giulia
- Coffee - Minden ami kávé
- Alfa reklám
- Stelvio
- Csevegés (Á la Alfa Rom...
Tagok
Új tagjaink
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10