Blog
Eljött az ideje, hogy az első, német tulaj által elhanyagolt alufelniket széppé varázsoljuk újra. Ennek az eredményét láthatjátok előtte-utána! A lakkba kék színű pigmenteket kevertünk. Az összhatás a késő délutáni órákban jön ki, enyhe kékes fényt kapott így az alufelni. Ráadásként megkapta a felnikupak is az új matricákat.




2 különböző oldalról is kérdeztem le a kocsi adatait, történetét. Minden rendben vele.
Rossz volt a bowden a kocsiban, így egy teljesen új lett bele rakva. Tökéletesen működik.
229635 km-nél kicseréltem a hátsó lengéscsillapítókat, mivel csúnyán rozsdásak voltak a rugótányérok. Bilstein volt tervben, de egy cartársnő hirdetett új, 0 km-es Monroe-kat, 25000 Ft-ért párban. Ráadásul közel, Győr mellett. Tervben volt ültetőrugók beszerelése is, TZolitól hoztam egy garnitúra Eibachot. Mivel a bal hátuljából a csavarok több órás küzdelem után jöttek ki, rugócsere elnapolva, nem volt most rá idő. A csavarokat megtisztítottam, galvánsprayvel lefújtam. Felkerültek a listára első-hátsó stabilizátor szilentek, stabkarok és első lengéscsillapítók. Ezekkel együtt kerülnek majd be a rugók.





Vettem egy Dension bluetooth kihangosítót/cd-tár emulátort.
Csak a szokásos, az olaj, meg a négy szűrő. 356200 km.
Kiégett a jobb első tompított. Kb 1-2 éve lett cserélve, de csak most vettem észre, hogy akkor ezt nem írtam a blogomban. Az akkor berakott izzó egy kínai gagyi volt (mondom ezt így utólag) mert többnyire nappal járok az autóval, a nappali fény be van kapcsolva, akkor hát hány órát üzemelhetett ez az izzó?
A most berakott izzóról itt egy kép:
Megpróbáltam kivenni a lámpát, de nem sikerült. Így aztán megint lefotóztam az izzót, bent a helyén, így látni, hogy hol kell nyomni a rúgót, ami az izzót fogja. Már 30 évvel ezelőtt is hasonló módon rögzültek az izzók, csak a hozzáféréssel van a baj
2019.04.27. Szombat. 159153km.


Tegnap Csöri helyrerakta az elrakott vezérlést. Az alapjárat kisimult. Hibakód megszünt. Én eddig kicsereltem a tágulási tartályt, kapott új. Bosch lapátokat, új antennát cakk pakk egy hiányzó Bose csipogo fedelet, Q2es feliratot. Megtettünk eddig 1200kmet motorolaj nem fogy hála égnek víz sem... A kocsi megtalálta az első gazdajat és az első tényleg hozzá értő szervízt. Csöriékröl csak jókat tudok mondani. Korrekt munka , folyamatos tájékoztatás aktuális helyzetről, ügyfélközpontú hozzáállás, családias légkör...








