Blog
Eljött egy rettegett hiba. Kattogó hangok váltáskor, leálláskor és indításnál erősebb rángások, gázadáskor erősödő, morgó hang a váltó környékéről. Megjártam vele pár szervizt, de akkor általában nem nagyon produkálta a hibát.
Kettős tömegű lendkerékre többen is gyanakodtak és mivel tavalyi kuplungcsere során ez nem lett cserélve, elérkezettnek láttam az időt a cserére. A kiszerelt lendkeréknek volt egy kb 2cm-es kotyogása, megnyugodtam, hogy az már a végét járta.
Sajnos a morgást nem oldotta meg a lendkerék csere, de sokkal könnyebben és szebben indul, leálláskor csak minimálisat ránt az autó. Érezhetően megváltozott pozitív irányba.
Autópályán figyelmes lettem, hogy a korábbi morgó hang erősebb lett, illetve (nem tudom, hogy miért csak most) hogy csak 5. és 6. fokozatban csinálja?! Több helyről megerősítést kaptam, hogy váltócsapágyak lehetnek oda, valószínűleg sokat futhatott autópályán. Egyenlőre barátkozok a tudattal, hogy a váltót szét kell bombázni és számolgatom az utolsó forintjaimat...
Folyt később. --> Időközben elhallgatott, féltengely ki lett szedve, kapott friss olajat. Fene sem érti ezt.
Lendkerék csere (anyag + munkadíj): 138000Ft
Köszönet Erhard kollégának a kedvezményes anyagárért és Szamosi szerviznek a gyors munkáért!
Km óra állása (óra szerint): 141 900
Pécsi családias összejövetel!
Pécsen szervezünk baráti társasággal egy kis hétvégi összejövetelt minden szombaton. Mindenkit szeretettel várunk aki szereti az autós zártkörű összejöveteleket, eszünk iszunk, és az autókkal bohóckodunk. Ha felkeltettem a figyelmet írjatok, és elmondom a részleteket!

Kisebb szervizen esett át a Bordó, lássuk sorban:
- gumi fékcső csere,
- szervó gumicső csere,
- fékrásegítő csere,
- fűtőradiátor csere,
- hűtővíz csere (fagyálló+desztillált víz),
- szervóolaj folyásának elhárítása, pótlása,
- fékolaj csere,
- motorolaj éves cseréje,
- váltóolaj csere,
- jobbos visszapillantó bekötése,
- továbbá a cd lejátszó takarítása.
Anyagköltség 12000 Ft, munkadíj 40000 Ft.
Két hete kiégett a jobbos, a héten pedig a balos tompítottam is. Ma kicseréltem őket, remélem tényleg olyan jól világítanak majd mint ahogy mondják...


155Gino cartarsnak köszönhetöen sikerült beszerezni vegre egy pär gyäri küszöböt.
Nemi müanyagos melo utan vegre hazaertek...Gitteles,festes következik.




Olaj+ hosszbordás szíj csere.
Felhasznált anyagok:
5,5 L Selénia WR 5w-40
Gates hosszbordás szíj
Tecneco szűrők
A futóműből bal elől továbbra is hallani lehetett egy roppanó hangot terhelés hatására. Ez a hiba mai nappal orvoslásra került . Illetve pótolva lett a klímából a gáz is.
A művelet Watznál történt .
Km óra állása: 108900
Mai napon sort kerítettem a motorvezérlés átprogramoztatására, az MMC tuningnál. Az első tapasztalatok kedvezőek, rugalmasabb, dinamikusabb az autó, és jobban reagál a gázpedál is. Bővebben majd pár ezer kilométer után. :))
05.17. csütörtök:
-Mára első féktárcsák és betétek cseréjét terveztem.
-Plusz kicsit cicergett a kipuff, így ott is mókoltam.
Persze, hogy egy bilincs fellazult.
Szóval az első tárcsák, betétek cseréje után még a kipufogón is igazítottam. Majd aki jól végezte a dolgát rámolásztam, bütyköltem a birodalmamban...
Baljós jel. Haverommal átszereltünk egy gólya lábat. Szétugrott a rugó összehúzó és jól térden vágta őt. + a Fiat 127 Panorámájának kiverte a balos fényszóróját is.
Anyázás káromkodás után tettünk vettünk tovább.
Megérkezett a fia. A Dedráján is volt némi csinálni való, így mondtam neki, hogy álljon ki az alfával. (ne koszoljam a kormányt...)
"Természetesen" mind2en elfelejtettük megemlíteni a srácnak, hogy féket javítottunk.
Így kitolat, előre, s bele a kerítésbe... "nem fog a fék, nem fog a fék..."
Lökös leugrott, karistolódott, 2-3 helyen megrepedt. Kereszt tartó elhajlott egy kicsit. Lökös tartó a klíma hűtőbe, ami el is vérzett. Tiszta olyan, mint a Predátor vére. :)
Szóval lett még egy kis munkám... :/
Olyan jó kedvem lett, hogy le sem fényképeztem :/
Miután viharos gyorsasággal elkelt a 155, autó és elképzelés nélkül maradtam...
Valami nyilván kell helyette, de bevallom elsőre nem Alfára gondoltam mert első körön nem ismertem fel egy olyan modellt sem amit meg tudtam volna indokolni a magam részére.
Egy családi egyterűnk már van, tehát kombi/SW igazából megalapozatlan. Nagy szedán ismét csak. A kompakttal meg csak annyi a gond, hogy nem tetszik.
Gondolkodtam kabrión, elsősorban MX5-ön de végül elvetettem a dolgot. Túl önzőnek tűnt, túl idegen világnak, túl sok (ki)használhatósági kérdéssel.
Gondolkodtam valami kisebb szaladgálón, pl Grande Puntón, de valahogy belülről túl puritán, és ugye ha az ember hozzászokott már egy bizonyos szinthez, nehezen adja alább... :)
Ilyen-olyan indokok mentén mindig oda jutottam vissza, hogy Alfa Romeo kell...
Szóval sok agyalás után kiböktem egy olyan modellt, aminek a létezéséről tudtam, de igazából sosem gondoltam volna hogy ilyenem lesz. Próbakör után már nem volt visszaút...
La verda beltartalomra egyben van. Akár még hihető is lehetne a 137000 km és a 120000-ig vezetett olasz szervízkönyv. Merthogy 2011-ben jött Rómából.
Van pár kisebb hibája ami foglalkozást kíván, de majd lassacsakán orvoslásra kerülnek :)

