Blog

>> Egyébsüsnye // Alfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-12-31

Netes böngészés ill. érdeklődés után arra jutottam, hogy nem fogok gyári alsó borítást rendelni, mert elég drága. Úgy döntöttem, teszek egy próbát a polcar-nál kapható 156 alsó burkolattal, amin nincs semmi kivágás, így saját magam alakíthatom ki a szükséges szellőző lyukakat.
Kerestem egy olyan képet, ami felül- vagy alulnézetből mutatja a V6 burkolatot. Ezen a képen keresgéltem támpontokat, ahhoz, hogy az ovális lyukat lehetőleg pontosan tudjam kivágni. A támpontok végül olyan egyenesek lettek, amik jól beazonosítható pontokat kötnek össze (mint pl. a felfogatási pontok) és kb. érintik a kivágandó lyukat. Rajzolgattam, majd a valóban hasznosakat megjelöltem és azokat felrajzoltam fehér jelölő filccel a burkolatra is. Kicsit igazítottam a lyukon "művészileg" :) majd kivágtuk.
A váltónál egy beömlő van gyárilag, nem pedig olyan szellőzők, mint, amit én vágtam, de egyelőre nem akartam, komolyabb beavatkozást ezen a téren, mert látni szerettem volna felszerelve.
A felszerelés sem volt akadálymentes, mivel a felfogatási pontok nem voltak mindenhol lyukon, de erre számítottam is, utángyártott cuccról lévén szó. Ezeek a lyukak többszöri felszerelés és jelölés után ki lettek igazítva és minden a helyén.
Az ovális lyuk pontosan ott van, ahol kell. A váltónál pedig csak annyit kell tennem várhatóan, hogy a menetirány szerinti első 2-3 rést össze kell nyitnom, tehát egy nagyot kell belőlük csinálni, mivel ott van egy kis hajlítás a burkolatban, így ott be tud áramlani a levegő a váltó alá, ahogy a gyárin is van.

>> Tuning és extraHardy // Alfa 156 1.9 JTD 16V M-Jet // 2014-01-04

Beszereltem egy egyedi indításgátló rendszert. Pár relé meg mikrókapcsoló kellett hozzá. Mikor megvettem volt benne csak eléggé barbár módon volt beszerelve a riasztóval együtt, így az akkor kidobásra került, mert folyamatosan szívatott.
Kapott egy visszajelzőt is amit a gyári helyre szereltem be.

 
>> EgyébAbarai // Alfa 156 2.0 JTS Selespeed // 2014-01-03

December 29-én elköltöztünk. A cuccolás örömére (hogy autós vonatkozása is legyen) kiégett a jobb Nightbreaker. Jobb híján visszapattintottam a régi izzót, ami az Osram előtt volt benne.

>> Szervizdpetrenyi // Alfa 146 ts 16v // 2014-01-03

Mivel, október óta nem indul és már nagyon sajnálom szegényt. Így úgy döntöttünk, hogy elindul a talpra állás göröngyös útján.

 
>> SzervizGábor79 // Alfa 159 1,9 SW, 150LE, Automata // 2014-01-03

A régi téli gumi DOT szám alapján még a gyári lehetett. Borda még volt rajta, de eléggé idõs volt már, így érett a csere.
Az új gumi egy Hankook, 205/55/R16. Eddig elégedett vagyok vele... Valahogy komfortosabbnak is érzem az elõzõhöz képest.
Gumi = 4x21500
Szerelés = 6000
Km állás: 147700

>> SzervizGábor79 // Alfa 159 1,9 SW, 150LE, Automata // 2014-01-03

Reggelente kicsit nehezen indult, ezért kapott egy új akksit. A korábbi 69Ah-s, 520A indítóáramú volt. Az új 74Ah, 740A, és tökéletesen indul minden körülmény között. Szóval megérte a csere... :-)

>> Egyébdpetrenyi // Alfa 166 3.0 V6 24V // 2014-01-02

A szilveszter nagyon jól sikerült. Bestiával 580km tettünk meg, többnyire autópálya és minimális városozás a kirándulás miatt. Nagyon szépen tette a dolgát
Fogyasztás pont jó volt, néha-néha 190-210 km/h befigyeltünk próbálgatásképpen, de ezt leszámítva autópályán 140 km/h volt a jellemző.

 

Jobb első tompított csere.

 
>> SzervizJ-Imi // Alfa 156 1.9 JTDm // 2014-01-01

Megejtettük az esedékes olajcserét. Ezúttal Xado 5w-40 került bele, valamint cserére került az olajszűrő, légszűrő, gázolajszűrő. A légszűrő cseréjével megint elvoltunk egy darabig... kellemese perceket tud okozni:) Pollenszűrő cserével megvárjuk a tavaszt.

Km óra állás: 203806 km

 
>> Szervizlipi72 // Alfa Spider / GTV 2.0 twinspark 16v // 2014-01-01

Megbontottam az autót ,leszedtem a spoilereket kerékjárati műanyag borításokat.