Blog
Két ünnep között mentem ki Kölnbe, tegnap jöttem haza, hibátlanul teljesítette az utat a kocsi, nagyon elégedett voltam. Tegnap rekordidőt is futottam, kevesebb mint 9 óra alatt tudtam le az ~1140km-t, egy tankolással, két egészségügyi szünettel :)
Megvettem a nyári alukat,még kicsit korai volt,de egy kis javítgatás és egy fényezés ráfér,így legalább nem kell kapkodni vele :)
Borbet LS 8x18 ET 40 (éppen még elfér:)) és vettem egy kerékőr szettet is.
Gumi tipusa még kérdéses,a méret viszont fix,235/40 18

Ünnepek alatt teszteltük kicsit a gépet füstölésileg. Márti ment az Alfával én pedig a Pandával mögötte, és figyeltem mit mutat. Alapvetően nem füstöl, tükörből egyáltalán nem látható soha, viszont hátulról azért látszik, hogy padlónál küldi a füstöt.
Nem durva,m tudnék vele élni, de azért megpróbálunk változtatni.
Ma voltam ismét Pannonhalmán, felkerült egy kicsit módosított verzió, amiben egy kicsit változott a fullgázas beállítás. A dinamika érzetre nem változott, egy gyorsulást néztem, füstöléses teszt majd később, ha össze tudjuk logisztikázni világosban.
http://www.alfaamore.hu/files/shttp://www.alfaamore.hu/files/sitetemp/t-1388990287-8124-blog.jpgitetemp/t-1388990218-8124-blog.jpghttp://www.alfaamore.hu/files/sitetemp/t-1388990391-8124-blog.http://www.alfaamore.hu/files/sitetemp/t-1388990505-8124-blog.jpgjpg
Lámpát szét vágod kiszeded belőle a gyári fényvető panelt és annak a mintájára kell legyártatnod a panelt mint méret és forma és utána meg kitalálod hogyan legyen az indexed és a fék lámpád!
Nekem a helyzetjelzőm nem a panelon van,hanem lehet venni tuning boltokba hajlítható szilikon gumiba ágyazott ledeket ami kültérre van gyártva 24cm-es fehér piros és sárga színben gyártják oldalanként 2db kell,pont belefér!
Az összeszerelés egyszerű pl. sziloplaszttal összekell ragasztani és kész is.
Sok sikert ha elakadsz szólj,segítek! Ja és nagyon szépek a kerekeid!!!




A párom édesanyja Kisvárdán él és minden hónapban felkerekedünk meglátogatni. Az előző családi autó pont egy ilyen túrán lehelte ki a lelkét, szóval ez volt az első hosszú út az új családtaggal, mert az alfa akinek immár neve is családtaggá vált, a neve Mimike. Hogy miért a rendszáma MMK, valahogy ez jött :) Szóval felpakoltunk én nekivágtunk. Tempomat 140 és szépen kényelmesen leértünk. 5.8 Literes fogyasztást produkált Mimi, elégedett voltam, főleg az opel 10-11 Literes fogyasztása után.
Első Alfa találkozónk Velencén. Hihetetlen jól éreztük magunkat és barátokra is találtunk Gergő(ValeRossi46) és Klári személyében. A vasak gyönyörűek voltak és jó volt az ugyan kis létszámú, de igazi konvojozás. Hát egyedül is van megjelenése az autónak, de több ilyen autó már szinte látványosság számba megy. Nagy feltűnést keltettünk az tuti!!!





77084 km
Gázadásor és elvételkor koppanó hang jelentkezett a futóműből. Az autót felemelve kiderült, hogy a lengőkarokból kiszakadtak a szilentek, így cserélni kellett mindkettőt és ezzel együtt a stabilizátor pálcákat is.
Férjhez ment az egyik +kicsi+ lányom!!
Természetesen Alfácska volt a menyasszonyi "ótó" . Gyönyörű volt mind a kettő!!!





Már korábban meg kellett volna történnie, de csak most volt rá lehetőségem, hogy a vezérlés és a többi elengedhetetlen csere megtörténjen. Hála az istennek nem volt veszélyes még a kivett vezérműszíj, illetve vízpumpa állapota, de ez a tuti. Teljes futómű beállítás, de sajnos nem sikerült, illetve valami más bajra van kilátás, mert az autó keményen balra húz. További hiba keresés.
Sajnos nem tudtam annak idején 2001-ben blogot írni erről a fantasztikus autóról, de nekem nagyon bevált, megbízható, egy igazi országúti cirkáló ugyanakkor tekintélyt parancsoló vas volt. Megmentette az életemet, mert szerintem ha egy OFF-os autóban ülök nem maradok épségben az tuti. Történt ugyanis pontosan 1 évre a megvásárlás napjától, hogy egy majom hátulról teljesen belém szállt kajakra. Sajnos Ő ráment, de én épségben szálltam ki belőle. Az egész alváz megtekeredett és gyakorlatilag két nyomsávban közlekedtem vele még 2-3 HÓNAPIG.. Sajnos nincs róla jelenleg képem, de durva volt. Szerettem és hálás vagyok neki. Isten veled Alfácskám!!