Blog

>> EgyébAbarai // Alfa 156 2.0 JTS Selespeed // 2014-02-05

Botrány, mennyibe kerül egy olasz autó fenntartása. Vettem két ablaktörlőlapátot meg két H7 izzót (egyelőre tartaléknak, mert még nem égett ki egyik sem), és vagy 3500 forintot otthagytam a boltban. Botrány!

Az is botrány, hogy mennyire megbízhatatlanok az Alfák. H7-et vettem, erre egy helyzetjelző égett ki. (Ebből is van még egy pár a kesztyűtartóban.) Botrány!

>> Tuning és extraKriszo // Alfa 166 2.4 JTD // 2014-02-04

A héten lenéztem a bontóba, akartam már egy vezetőoldali klédert venni, mert egy ponton meg volt szakadva és nagyon idegesítő volt, valamint egy jobb első ködlámpát, mert a hátsó burkolata egy helyen meg van repedve.Nézelődtem és megláttam egy vulkánfekete anyahajóban egy momo bézs bőrt, elektromos memóriás kivitelben.Kis gondolkodás, valamint alkudozás után úgy döntöttem, hogy lecsapok rá, úgyis nagyon rég óta szerettem volna bőrt a vasba.Hazahozatal után rögtön neki is álltam letakarítani leápolni a bőrt.

Nagyon örülök szerintem nagyon jó lett, a kléder is ki lett cserélve ködöst viszont nem volt, lehet újat veszek majd.

Következő a kormány és váltógomb újrabőrözés lesz, bár még filózok a fabetétes kialakításon:)

 
>> SzervizKriszo // Alfa 166 2.4 JTD // 2013-10-10

Picivel több mint egy év és tízezer km után olajcsere történt a szokásos szűrők gázolaj szűrő kombóval.Selenia wr dieselt kapott ismét a gép.Cserélve lett a balos féltengely is gumiharanggal együtt.

 
>> Tuning és extra156 JTD SW // Alfa 156 SW 1.9 JTD 115 // 2014-02-01

Új rugók, gátlók kerültek az autóba. Nagyon alacsony lett és sokkal keményebb. Jobban néz ki és sokkal jobban kíméli a további futóműrészeket. EIBACH Rugók ,BILSTEIN Gátlók

 
>> EseményTuningman // Alfa 156 2.5 V6 24v // 2014-02-05

Karácsony előtt Dia a feleségem felvetette, hogy már régen voltunk külföldön és jó volna kiruccanni valahova.
Sokáig nem kellett győzködnie, benne vagyok minden jó buliban.
A kirándulást két ünnep közé terveztük, igy mégiscsak olcsóbb.
Az autó választás nem tartott sokáig, mivel a 145-el nem akartunk, a V6-on pedig nincsenek téli gumik és Dia szerint nem kéne nyári gumikkal menni, amiben igaza van.
Tehát maradt az Ö TS-e, ami minden jóval el volt látva, téli gumik, friss szervizelés.
Először úgy gondoltuk, hogy olaszhon felé vesszük az irányt de tél révén csak nem megyünk délre, azt inkább nyárra tartogatjuk. Szóba jött még Cortina D'Ampezzo de oda inkább Ferrari vagy Maserati a megfelelő autó, legalábbis a szállás árakat tekintve ( 600 euro / éj / fő ).
Mivel szeretjük a hegyi túrákat, elkezdtünk Ausztria környékén gondolkodni és ekkor jött az ötlet, hogy irány Füssen.
Én már párszor jártam arra, így biztos voltam benne, hogy nem fogunk csalódni.
Szállást foglaltunk a jó öreg Booking.com-on, ahol sikerült jó helyet találni.
December 27-én reggel indulás, Dia vállalta az első 400 kilométert.
Linz-nél ebéd a Landzeit-ben és indulás tovább, innen már én vezettem az Alfát.
München előtt jöttünk le a pályáról és országúton haladtunk tovább az úti cél felé.
Pici eltévedés Garmisch felé meg volt, mivel a németek sárga alapon fekete betűs táblái elég kicsik és rosszul láthatók. De nem bántuk mivel gyönyörű tájakon, az Alpok vonulataiban kígyózó út hatalmas élményt adott.
Estére beértünk Füssen-be és elfoglaltuk a szállást amely Schwangau-ban ( 1km Füssen-től ) volt.
A kis TS fantasztikusan vitt minket, sokszor csodálkoztam is, hogy mennyire jól megy, hiszen csak egy 1.6-os. Voltak előzések a hegyek közt, aláztuk a bmw-ket, persze csak azért mert ott félnek egy kis hótól és inkább tötyörögnek:)
A szoba ablakából csodálatos kilátás nyílt a kastélyokra amik éjszaka ki vannak világítva.
Füssen-ről tudni kell, hogy ott a környéken sok kastély és kisebb tavak találhatóak.
Másnap reggel irány a kastélyokhoz ami nagy élménnyel és túrával járt.
Kb. 7 órán keresztül gyalogoltunk a hegyekben és eközben megnéztük a két kastélyt belülről is.
A bejutás nem egyszerű de a német precizitásnak és szervezésnek köszönhetően nem voltak fennakadások.
Van egy ticket center ahol meg lehet venni a belépőket és percre pontosan megy minden. Ahogy odaértünk az első kastélyhoz, kis fényképezkedés után már mehettünk is be. Mindenkit külön nyelv szerinti csoportokban engednek be, mi az angolhoz csatlakoztunk, mivel magyar nyelvű idegenvezetés nem volt.
Kényelmesen végigjártuk az elsőt ezután át túráztunk a másikhoz ami kb. 5km-re volt.
Természetesen oda is a belépőn feltüntetett időpontban érkeztünk és egy kis pihi után már mehettünk is be.
A kastélyokból fantasztikus panoráma nyílt a környező hegyekre és sik területen elnyúló tavakra.
Meglátogattuk még a Marianebrückét és megcsodáltuk az alatta lezúduló vízesést.
Estére sikerült tökéletesen elfáradnunk de ilyenkor nincs helye a pihenésnek, irány Füssen és kajálda keresés.
Már az előző napi érkezésünkkor kiszúrtam egy jónak ígérkező éttermet amit most meg is látogattunk.
Sikerült beletrafálni a legjobb étterembe, ami egy lovagi étterem, fantasztikus ételekkel. Életem legjobb gombalevesét és sült oldalasát sikerült itt ennem.
Az pedig, hogy magyar volt a pincér akivel jól össze is haverkodtunk már csak hab a tortán. Szóval volt örömködés és buli, szuper kiszolgálással:)
Azt hozzá kell tenni, hogy Füssen és környékén sok magyarral találkoztunk, természetesen magyar Alfával is:)
Kiadós alvás után, másnap el kirándultunk a Plansee-hez ( kb.20km Füssen-től ).
Meseszép táj fogadott itt is, a tavat körbeveszik a hegyek és csodálatos látványt nyújt a tóba futó gleccser.
Délután még megnéztük a füsseni várat, megkóstoltuk a helyi specialitást a Schneeballen-t, ami valami keksz szerű akármi, gömb formára rakva, belemártva csokiba, fahéjba, kókuszba, vanília krémbe, stb. Ki melyiket szereti. Mi a felét megettük a másik felét pedig egy helyi kiskutyának adtuk a gazdája nagy örömére:)))
Este még sétáltunk egyet a városban és persze megint sikerült itthoniakkal összefutni, lassan már kezdtem keresni a Magyarország táblát:)))
Egy jó kis alvás után újra az Alfáé lett a főszerep, fájó szívvel elindultunk hazafelé.
Természetesen a TS hibátlanul muzsikált, 7 literes fogyasztással, autópályán 130-140, országúton 90-110-es tempóval autózva.
Aki szereti a túrázós, kalandos kirándulásokat, biztos nem fog csalódni ha ellátogat Füssen-be..

 

Csont nélkül...
+ üvegbiztosítás
+ utasbiztosítás
km állás: 124.920

>> Tuning és extraBenz // Alfa 145 1.6 Twin Spark // 2014-02-03

Mivel fent van a led szalag a kocsin eléggé furán nézett ki hogy minden más sárga... és amúgy meg reggel kiégett az egyik tompítottam. Na Bumm... kell másik de akkor már legyen kicsit kékes így vettem egy pár Valeo Blue effect H1 izzót. Egyébként is szarul világított a sima halogén, ez azért sokkal jobb, de ez is mint minden más a Xenon-on kívül nem nyújt igazán jó fényt sötétben. Xenont akarok !! :) Na mivel minden kékesedik akkor már ne hagyjuk a helyzet jelzőt sárgán... így oda is került kék Led.
Nekem tetszik az összbenyomás :)
a képek minőségéért bocs... csak telefonnal készítettem

Km: 128 102

 
>> Tuning és extraszasza81 // Alfa 156 2.4 JTD // 2014-02-03

Sikerült végre berakatni az új fejegységet és a hangszórókat. Sajnos egyelőre csak az elsőket, mert vannak fontosabbak is.
A fejegység egy Alpine CDE-173BT. Végre biztonságosan tudok telefonálni vezetés közben. Kellemes meglepetés volt, mikor a telefonhoz való első csatlakozásnál rögtön le is töltötte a telefonkönyvet.
Az új hangszórók egy HERTZ ESK 165.5 szett. Összehasonlíthatatlanul jobban szólnak a gyárinál (és itt nem csak hangerőre gondolok). Nem vagyok egy nagy zenebuzi, szeretem vezetés közben szolid hangerőn hallgatni a zenét, de ezután a hátsókat is muszáj lesz egyszer lecserélni (csak a teljesség igénye miatt), és néha-néha megtekergetni a hangerőt :).

Költségek:
Alpine CDE-173BT: 42.990. Ft
HERTZ ESK 165.5 szett: 36.990 Ft
Szerelési költség: 15.000 Ft

 

Új akksi, a régi még a gyárban került bele, valószínű ettől volt a VDC probléma is!
Exide Excell EB542 54Ah az új!

 

Ajándékba kaptam egy ismeretlentől...
Ku...a rendes emberek vannak de tényleg! (2014.02.03)

A probléma elhárìtva! :) (2014.04.13)