Blog

>> Tuning és extraBéci Ɨ|ѯ // Alfa 156 6C 2500 // 2017-07-24

Kicseréltem az oldal villogókat fehér színűre. Szerintem így jobban néz ki. Ezen kívül turtle wax bőrápolóval lekezeltem az üléseket.

Pár hete engem is utolért a bal első ablakemelő mechanika hibája. Valahol a Kassa-Eperjes autópályán próbáltam felhúzni az ablakot, de csak a motor hangját hallottam, az ablak nem mozdult. Hétvége volt, nem sok esélyét láttam, hogy szervízben tudnak segíteni, de ahova igyekeztem nem várt garázs, az ablak úgy nem maradhatott, úgyhogy megálltam az első hétvégén is nyitvatartó barkácsáruházban, hogy pár alap szerszám beszerzése után segíthessek magamon. A kárpit leszedése után láttam, hogy a felhúzás így sem triviális, kell valami, amit a motor/mechanika helyére, ami megmozgatja az ablakot. Gondoltam, hogy valamelyik másik ajtóé pont bele illik, amit végül meg is találtam, a jobb hátsó ajtó motorja volt csereszabatos. Igaz, a pólusok fordítva vannak a motoron bekötve, így a fel volt a le és fordítva, de legalább fel tudtam húzni az ablakot. Miután hazatértem, gyorsan beszereztem az Alfa depóban egy motort, úgyhogy megint működik mind a négy elektromos ablakom. A fényképen látszik is, hogy a műanyag fogaskerekek kicist megviseltek, valószínűleg a mechanika hasonlóképpen néz ki belülről.

 
>> Tuning és extraFRC // Alfa 159 SportWagon 2,4 JTDm Q-Tronic // 2017-07-19

- Tompított FastStart Xenon beépítése. LED kerül majd bele, amikor kedvem lesz kiszerelni a fényszórókat

- Helyzetjelzők kiiktatása a középső lámpatestből és egy dual LED behelyezése (DRL és irányjelző egyben)

- Féknyergek pirosra festése, matricázása.

 
>> Szervizzsolesz88 // Alfa 166 2.4 Jtd // 2017-07-19

A történetem ott kezdődik, hogy 2015.03.15. elmentünk haverommal autót nézni. A választásom egy fekete osztrák papíros 166-os dieselre esett. Egy rövid próba kör után, és egy kis alkudozás után 330 db ezresért az enyém lett plusz az eladó még aznap házhoz is hozta. Egy tüzetesebb átvizsgálás és a fontosabb dolgok cseréje után (vezérlés, olaj, szűrök, az összes izzó, hosszbordás szíj, vízpumpa) mehetett is papíroztatni. Műszakit csont nélkül vette. És ezután jött is az első meglepetés. Pár hónapra rá, hogy magaménak tudhattam a kicsikét hazafelé munkából tönkre ment a főfék munkahengerem. Ami persze nem merült ki ennyiben, mert mire sikerült alkalmas helyet találnom a félre álláshoz arra eldurrant a nyomó csövem, plusz mivel befogott az egyik fékkör ez azzal is járt, hogy meg fort a fék folyadék. Itt egy óra kényszer pihenőt kellett tartanom míg újra elindulhattam (persze csak is óvatosan mivel a fék nem volt a helyzet magaslatán). Ezt ,,túlélve" jöhetett a hátsó futómű rendbe tétele a stabi bekötök és a toronyszilentek kivételével minden cserélve lett (az alsó lengökarokba strongflex PU szilent került mivel állítólag nem lehet hozzá kapni a belevalót). És már jött is a következő meg lepi kuplung munkahengerek bemondták az unalmast itt nem is fejtegetném, hogy milyen meló a cseréje a belsőnek aki cserélte már az úgy is tudja. Ezt magunk mögött hagyva majd egy évig hiba nélkül szeltük az utakat. Aztán történt, hogy mentem haza munkából a kinyomócsapágyról letörött a két fül amiben a villa megakad. Szerencsére ez pont a garázs előtt történt így hát ,,nyugodtan" mehettem aludni itt cseréltünk egy kuplung szettet szerencsére a lendkerék az még jó volt. Itt jött aztán az igazi meglepi, ugyanis beköszöntött a tél mivel, hogy garázsban áll az autó a ,,reggeli" indulással nem is volt gond, de mikor haza kellet volna jönni alfi úgy gondolta hogy ö ilyen hidegben ( -10) nem fog ,,szaladgálni". Szerencsére a szerviz a munkahelyem szomszédságában van így az odajutás nem volt nehéz. Ott három nap vizsgálódás után meg állapították, hogy minden rendben van. De izzítás az nincs a mai napig se(Úgy hogy a következő telet hideg indító társaságában vészeltük át).Közben cseréltünk egy állófűtést ami majdnem ki bírta a telet. Az első tél felénél jött is a következő probléma elkezdett folyatni a magasnyomású szivattyú nosza fel is újíttattam. Itt is voltak problémák a felújító műhely hibájából, de erre most nem térek ki legyen elég annyi, hogy a keszthelyi Király diesel kft valószínűleg nem sok CR szivattyút javított eddig. A következő év nem volt eseménydús kézifék kötél csere, hátsó féknyereg fel újítás, hátsó torony szilen (ami több alkatrész üzlet szerint is sem után gyártott sem gyárit alkatrész sincs belőle). Én persze egy kis keresgélés után találtam a neten. És el is értünk 2017 tavaszához itt volt egy generátor csere és egy hosszbordás szíj feszítő csere meg a sokadik szíjcseréje. Ezután el is értünk az esedékes műszakihoz ami nagy meglepetésemre csak a két első felső lengőkar cserével és az alsók hátsó sziletjeinek összegével könnyítette meg a pénztárcámat. Azóta minden rendben van leszámítva az említett izzítás problémát és a nem rég jelentkező turbó nyomásszabályozó problémáját. Az eddigi költségeim durván számolva 400 db ezres. Mindezek ellenére is imádom, még ha nem is tökéletes.

 
>> SzerviztheBanyai // Alfa 159 SW 2.4 20V JTDm Q-Tronic // 2017-07-19

Megtörtént a klíma töltése, UV folyadékot is tetettem hozzá.

 
>> SzerviztheBanyai // Alfa 159 SW 2.4 20V JTDm Q-Tronic // 2017-07-19

Sajnos a 2.4 betegség utólért, így meg lett javítva az autó.
Nagyon beledolgozott a kipuffgáz a kiegyenlítőbe a végén. Az olajat nem keverte a vízzel.

A régi hengerfejet nem lett volna túl gazdaságot megjavíttatni ,ezért raktunk rá egy patent repedésmentes bontottat, de persze az is le lett nyomás próbázva, síkolva, szelepek becsiszolva.

Ha már szét van szedve, szívósor kiganézva, szívósor örvénylapátok ledugózva.
Kapott még új vízpumpát, szelepfedél tömítést, kipuffogó sortömítést, és új csavarokat, hengerfejtömítést, új hengerfej csavarokat, olajat (Xado 5w40), olajszűrő, légszűrő, gázolajszűrő, új hűtővíz és fagyálló. Egy szervócsövet javittattam ,mert kicsit könnyezett, így a szervóba is lett olaj cserélve!
Kicsit fájt, de most patent a verda.
A javításokat profi szakemberre (Tuningman-re) bíztam!

Olajcsere 241150km-nél történt meg!

 
>> Tuning és extrasparco // Alfa 159 SW 2.4 JTDm 20v ti // 2017-07-19

Nem volt szövet szőnyeg szettem.
Rendeltem egyet a Főnix Kft.-től.
Semmi logo, semmi csicsa, sima fekete, fekete szegővel, vörös cérnával varrva. A küszöbborításon úgyis ott van hogy mibe száll be az ember. :D

 
>> Autóápolásrbalint88 // Alfa 156 1.9JTD 16V Distinctive Berlina // 2017-07-18

Ez most egy ömlesztett ömlengés lesz annak okán, hogy egy jóbarátomnak köszönhetően elkezdtem foglalkozni az autó külsejével is, hogy ha már DiCaprio módjára szórom a kocsira a húszezreseket, valami látszatja is legyen, persze csak költséghatékonyan, mert a nagy lóvé elmegy a műszaki tartalomra.
Első lépés, hogy hetente, max kéthetente elmegyek és lemosom az autót. Előtte talán havonta, de inkább kéthavonta volt puceválva. Aztán, keménywax-szal le van kezelve. Most épp Sonax Profiline nanoizé van műsoron, még egy jó darabig, mert literes a flakon.
Használok felnitisztítót, mert a fékpor az már csak olyan alattomos szemét dolog, hogy az autópályás satuzásoktól és a dugóban araszolástól megül a felnin, az meg nem szép. Ebből is Sonax - a nehezebb napokra-, valamint Mannol van betárazva.
Múltkor engedtem a csábításnak és vettem Sonax mikroszálas rongyot, bár nem volt olcsó, de nem érzem vele magam úgy, mint Gaben a napszemüveggel, mert amúgy faszán töröl. Ja, persze Sonaxos szilikon vízlehúzót is vettem, 3ezerért, mert tényleg hülye vagyok, szóval igazából az van, hogy kurva drága a piros festék, mert a sonaxtalan ugyanilyen, kék nyéllel 2k. De az nem passzol a szettbe.
Ami tulajdonképpen bevonzott az egyházba, az a Sonax Extreme Brilliant Shine Detailer, alias BSD, ami egy mosás utáni gyorswax, és a nevéhez hűen parádés fénye lesz tőle a kocsinak. Még az enyémnek is, pedig az nagy kunszt ám! 2k egy flakon jobb napokon, rosszabbakon a duplája, de március óta a heti mosásokkal egy flaska ment el, szóval kibírható. Az is mellette szól, hogy a vizet is szépen dobja le magáról a kocsi, szóval a mosásnál bedobott zsetonon simán visszajön az ára. Kivéve, ha otthon a kertben mosol, de az mondjuk a panelban ritkán fordul elő.
A többi cucc már prosztó Mannolos, mindennel azért engem se lehet beetetni: műszerfalápoló, üvegtisztító, kárpittisztító, kátrányoldó.
A műsorszámot a Kauffer nem szponzorálta, viszont ettől még náluk szoktunk bevásárolni ilyen kemikáliákat.
És a zárszó: az autóápolás egy tök jó, meditatív szombat reggeli program, kivéve ha másnapos vagy. Akkor aludd ki magad, mert nehéz őszintén lelkesedni még a gyönyörűen csillogó autóért is, nem hogy azért a foltos pénzpazarlásért, amit másnaposan képes előadni az ember.

Mivelhogy pár napon belül két éve boldogít az autó - minden irónia nélkül -, ezért eljött a műszaki vizsga ideje. Ezt szerencsésen teljesítette is. Mondjuk fel is gyújtottam volna, főleg a vizsgabiztost, hogy a bő egy millás idei ráköltést bukóra értékeli, no de szerencsére erre nem került sor.
Hogy drága szerelőim élete ne legyen annyira egyszerű, kicseréltettem velük az első futóműben a két alsó, nagy lengőkart (Delphi lett), mivel múltkor jelezték, hogy azok már eléggé gatya állapotban vannak, de hát 14 év és 305ezer km nem múlik el nyom nélkül. Ja igen, mert ez egy kényes futóművű, hisztis ribanc, hogy már cserélgetni kell benne a gyári lengőkarokat. Egy Toyotát ilyenért felgyújtanak, fujj, rangon aluli...
Meg ugye ismét az évek, a rutin és főleg az elmúlás, a gázolajelosztóból a pumpába menő csövet igencsak megcsócsálta az idő vasfoga és többszörösen inkontinens lett, így azt is kicseréltettem, sajnos már egy minőségi tákmegoldásra, mert gyári cső nincs, így a 10cm cső helyett 30cm lett beépítve, hogy be tudja venni a kanyart, nagy ívben. Szerintem ezzel, hogy ott nem ereszt a gázolaj, helyből kb 2 decit fog csökkenni a fogyasztásom, így talán benéz 9 alá :D
Szép lett, jó lett, megyünk tovább az úton, aztán egyszer csak kész lesz - haha, tudom ám, hogy úgyse, mert még vannak tervek bőven ;)
költség így néz ki: két lengőkar 50k, műszaki 25k, munkadíj+gázolajcső+helyzetjelző izzó 20k, futóműállítás 6k.

>> Tuning és extrasparco // Alfa 159 SW 2.4 JTDm 20v ti // 2017-07-18

Rendeltem egy szett Eibach ültetőrugót az alfisti.net -ről.
Korrektek és gyorsak. Ráadásul még postával (Németországból) is jobb árban volt, mint a hazai inportőröknél.
Sok ültetést nem várok, hiszen majdnem olyanok mint a TI rugók, de a vezetési élményhez biztos hogy sokat tesz. Legalábbis a 156-osomnál bevált. Majd kiderül. :)