Blog

Kicseréltem az elfáradt gázrugókat a motorháztetőn, illetve a csomagtartóajtón is. Elég volt a pálcából, illetve abból is, hogy attól függően épp milyen kedve van a kocsinak vagy nyitva marad a csomagtartóajtó vagy nem. Mivel a kapcsolatunk a kis döggel elég necces, nem kapott gyári teleszkópokat, hanem Magnetti Marelli gyártmány (bár nem tudom az milyet csomagol).

 
>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-02-21

Ilyen sem történt velem még, pedig már van párszázezer alfás kilóméter a talpamban. Az történt, hogy megálltam a pirosnál, majd amikor felengedtem a fékpedált, üdvözölt az üzenet, hogy csekkoljam a jobb hátsó féklámpát. Elgurultunk még az asszonykám munkahelyéig, majd vetettünk rá egy pillantást. A jobb hátsó féklámpa égve maradt. Na, ez meg hogyan? Izzó ki, mindkét wolframszál sértetlen. Csatlakozó ép. Hazamentem vele és idő hiányában elraktam aludni. Ma volt kis időm, igy mindkét oldalt szétszedtem, a csatlakozókat megtisztítottam, majd kaptak kis kontaktsprayt. Semmi változás. Mondom, felcserélem már a két oldali izzókat. És lám, az izzó a ludas. De ez hogyan, azt ne kérdezze senki. Vettem egy párat a jól bevált helyi márkából, mindkét oldalon cseréltem akkor már. Most minden szuper. Próbáltam fényképezni az izzót, mielőtt kidobtam, nem tudom mennyire látszik.

Hibátlan, összesen 85.000 km-t futott injektorokat tudtam szerezni vizsgálati jegyzőkönyvvel. Nem volt baj a jelenlegiekkel sem, de kihagyhatatlan volt az ajánlat.

 
>> Tuning és extraPiritu - 1.000.000 // Alfa Spider / GTV 2.0 TS PHuBi // 2018-02-20

Megjött a távirányító.
Jobb, mint gondoltam, még az ablakot és a csomagtérzárat is tudja irányítani.
Már csak ki kell bogozni, hogy hová lehetne bekötni.
Aztán lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Minden esetre a lehetőség adott.

 

Ma meghozta a postás a rendelt műanyag fogaskereket.
Az első kép az eredeti, szerintem ez pont olyan. 66 mm az átmérője és ahogy számolom a fogszám is stimmel.

 

Újabb kerek számhoz érkeztünk....7 év 3 hónaposan ez is meglett. Üröm az örömben, hogy a fékek elől-hátul csere érettek hamarosan.

A meglévők elég rosszul töröltek már, különösen a vezető előtti, pont szemmagasságban csíkozott. Kapott egy pár Bosch Aerotwin-t. Kíváncsi vagyok, meddig bírja majd.

 
>> Autóápolásgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-02-19

Nekiestem a váltógombnak Droberto infói alapján. A probléma az volt, hogy a váltógomb lötyögött, illetve a kupak is elég csúnyácska volt. A csavar meghúzva. Nekiestem a kupaknak, alkohollal szépen meg lehetett tisztítani, mondhatni újszerű lett. Ismét egy ciripelő hanggal kevesebb!

>> EseményHakuna // Alfa 146 1.4 TS STD // 2018-02-18

236006, lassan megint olajcsere jön.

 
>> Szervizkrisz.v // Alfa 156 2.5 V6 24v // 2018-02-10

A következő alkatrészek cseréje történt:

Jobb hátsó kerékcsapágy (Starline)
Jobb oldali féltengely külső gumiharang (SKF)
Hátsó fékbetétek (Textar)
Kiegyenlítőtartály (Polcar)

223000km