Blog
Ráfért az autóra egy kisebb átnézés! Már egy ideje világított a légzsákvisszajelző, a csomagtér megbontása után a kábeleket kellett megigazítani és jó is lett! Fékolajhoz kellett önteni egy keveset, bal első tompított izzó csere is történt. Vezetőoldali napellenzőm már egy jó ideje hiányzott mert megadta magát, sikeült szerezni egy működőképeset, ki is lett cserélve. A középkonzolon a hamutartót nem lehetett felcsukni, ehelyett is lett egy működö berakva! Km állás : 163800
Nos topicban már írtam róla hogy nemigazán sikeredett az eredetvizsga, alig látszott a motorszám és valószínű adminisztrációs hiba miatt,elírták a motorszámot, és a motorkódot is! Eredtvizsga bukta(06.08). Oké. Hazamentünk.. 1 nap gondolkodás után hogy mi legyen befáradtam a járási hivatalba, ott közölték hogy be kell mennem a közlekedési hatóságra.. bementem.(06.10) műszaki szemle után megállapították hogy természetes elhasználódás miatt nem olvasható a motorszám.. le motorkódozták, immár müszaki adatlappal vihetem eredetvizsgára. A mai napra (06.13) kaptam időpontot, sikeresen gurultam ki a szervizből. Onnan járási hivatal,posta, hivatal és megkaptam a vadonatúj forgalmit a nevemmel :) öröm és boldogság, ez is letudva :) mivel késtem kb 16 napot az átírással le kellett nyilatkoznom a hivatalba hogy a műszaki állapota miatt nemtudtam eredtvizsgára vinni. Így ez is megúszva :)
Volt némi beázásom az a oszlopnál.Már vételkor is feltünt,hogy az a oszlop takaró alja vízfoltos.Akkor kipucoltam és vártam.Sokáig nem történt semi,tél lévén.Tavasszal viszont ujra el kezdett terjedni a folt.Teljesen rapszodikus volt.Néha szakadó esöben sem volt semmi gond,máskor egy kocsimosás is nyomot hagyott rajta.Lestem minden iránybol,az a oszlop takarót is levettem egy esős út után,de nem látszott semmi bibi.Mígnem egy szabad félórámban beugrottam Kecskeméten az autóüveg kft-hez,ahol 5 perc alatt megállapították,hogy ujra kell ragasztani az üveget.Akkor nem értem épp rá 4 óra hosszára,meg a brigád sem volt épp szimpatikus,így várólistára tettem a dolgot.Ennek ma lett vége.Kértem időpontot a Hírös kft-hez.Kissé kalandosan és megkésve oda is értem.Mondtam a kis hölgynek én volnék az alfás gyerek akivel egyeztetett.Jelezte,hogy lehet kell új keret,de lerendelte ha szükség lenne rá.Mondtam ez már telefonban is elmondta.Kérdi azt is mondtam,hogy elrepedhet az üveg?Ebben még a gyári van.És nekik az a tapasztalatuk,hogy alfáék keményebb ragasztót használnak mint mások így kiszereléskor nagyobb a rizikó.Üvegjük viszont nincs készleten.Hát mondom ez gáz.De Ti vagytok a profik,Kecskméten meg van bontó.Kérdi üvegjük is van.Mondom ezt a kérdést egyenlőre jegeljük.Legyünk optimisták.A kocsi nem ázhat be.Hajrá.Beálltam a műhelybe.Egy szűk óra mulva bejelentkezett a műtét sikerült.A szélvédő túlélte és még keret sem kelett.Összességében korrektek voltak és precíz munkát végeztek.Délben el is jöhettem.A teszt is meg volt.Úgy alakult,hogy alfi egész nap ázott.Víz sehol.A bal oldalon majd fél méteren engedte el a ragasztás,és a jobb oldalon is volt már egy 10 centis luk.Hazafelé feltünt még az is hogy sokkal kisebb lett a szélzaj is az utastérben.Búcsúzóul még megvigasztaltak,hogy ne kenődjek el.Mult héten 2 s40 volvo volt náluk.Csak ott felül engedett a ragasztás az üveg teljes szélességében.Pozitív benyomással távoztam tőlük.A jövőben ha üveg gondom lesz csak hozzájuk megyek.
került bele egy pioneer mvh-180ui fejegység ami pont elég jól szól, a nokia bt kihangosító működik, az iphone-t kezeli, egy adapterrel a kormány gombjaira is reagál.
ellenben beszerelés után vettük észre, hogy a távírányítós kp zár nem zár, csak nyit. kulccsal minden működik...faszom...igazából nem zavarna, ha csomagtartót nyitná, de azt sem...
Még májusban, mikor beálltam a garázsba a turbócserére és a többi javításra, szerelés közben vettem észre ahogy hátrafelé esett a szerelőlámpa fénye (mert rövid az aknám, nem ér végig az autó alatt), hogy a tavaly nyáron cserélt Magneti Marelli (7000Ft/db) hátsó lengéscsillapítóim közül a balos folyik... Bírt 3/4 évet és kb. 9000 km-t... Remek! Garancia?! Minek az...! Én szereltem be azt a 4 db csavart ami rögzíti...


134 995 km-nél, 8032 km után kapott friss Selenia 20k-t, Mahle olajszűrőt, új levegőszűrőt.
Kálváriám két hete kezdődött,szombaton mentem volna bevásárolni .Inditás után kicsit remegett a motor járása,elindulás után ,pedig feljőtt minden féle hiba jelentés.Vdc,esp ,hill holder hiba,aztán a sárga tengeralattjáró is megjelent a műszerfalon. Arra gondoltam az aksi töltöttsége nem megfelelő,hisz két hete állt már az autó egy helyben. Bevásárlás után kiolvastam a hibakódot. P0204. 4.henger befecskendező vezérlő áramkörének hibája. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki,kitöröltem a hibakódot,majd megittam pár sört.
Másnap kocsival mentem dolgozni ,mert a héten ott alvós melóban voltunk,és pénteken menni akartam haza Magyarországra. Az inditás után ,az autó tökéletesen müködött,semmi hibakód,aztán kb 5 km után ,megint villog a műszerfal ,jönnek a hibák ,majd kicsit el is kezdett rángatózni a kocsi.Az üzemanyag szintjelző mutatója pedig VU műszerként ugrált le-fel,és néha villogott a tartalék üzemanyagot jelző ikon.Beírtam a fórumra ,hogy találkozott-e már valaki ilyesmivel.Valerossi46 kollega egyből rám írt ,hogy nézzek bele a blogjába ,ott a megoldás.Megnéztem ,neki is volt ilyen, nála a befecskendezőknél lévő elektromos csatlakozók megmozgatása orvosolta a problémát. Kipróbáltam és is ,plusz az akkunál lévő csatlakozókat is megmozgattam ,meghúztam.Hibakódot kitöröltem,majd reggelente ,saját autóval mentem a melóhelyre a panziótól,tesztelés gyanánt.Jól működött a verda,bár néha éreztem kis megtorpanásokat ,de hibát nem dobott. Igy pénteken el indultam vele haza.Minden szép és jó is volt,egészen Bécsig. Ott újra elkezdett rángatózni ,de durván ám. Megálltam egy pihenőnél ,megrángatni a csatlakozókat,persze semmi szerszám nem volt nálam.Nem javult meg ,de úgy voltam vele,hogy tovább indulok ,lesz ami lesz.Úgyis Öamtc klubtag vagyok,ha megáll a Boci ,hívom az autóklubbot,és megmentenek. De nem állt meg ,néha rángatózott, néha ment jól,hiba nélkül. itt egy videó a villógó szintjelzőről
Végül haza jutottam Várpalotára.Utam pont Csöriék műhelye előtt vezetett el ,láttam ,hogy még mozgás van az udvaron ,meg is álltam .Csöri apukája volt ott ,mondtam neki mi a bajom , elkeserített ,hogy be vannak táblázva nagyon ,de azért hétfőn beszéljek Attilával,hátha.
Másnap azért még kicsit babráltam az autóval,vettem új akksit is,még gyári volt benne,hátha az is rossz már. Napközben mentem vagy 50 km-t ,hibát nem dobott az autó,viszont voltak ilyen mikro megtorpanások.Azt hittem már jó is lesz.Majd este lementem a Tescohoz,vissza fele ,pedig megint elkezdte a hibákat dobálni.Akkor már tudtam ,hogy ezzel másnap nem tudok vissza indulni 700 km-re..
Szerencsére barátaim olyan jó fejek voltak,hogy kölcsön adták az Astrájukat,igy ki tudtam jönni.Hétfőn első dolgom volt,Csörit hívni. Egyből mondta ,hogy tuti a befecskendező csatlakozókkal van baj,össze szoktak égni,bár 2.0-n még nem találkozott ilyennel. Mondta ,hogy rendel a bontós haverjától csatikat,és átforrasztja nekem. Szerdán haverom levitte hozzá Bocit,csütörtökön kész is lett.
Én pedig pénteken ,haza utaztam,szombaton mászkáltam csomót a városban,nem volt semmi megtorpanás,ma meg kijöttem vele. A 700 km-en semmi baj nem volt,úgy hogy a javítást sikeresnek minősítem :)
És igy utólag vissza gondolva,mikor kuplungozás után elhoztam ,út közben éreztem kis megtorpanásokat kigyorsításkor. Akkor azt hittem a kuplunggal van valami,de most már tudom ,hogy e miatt volt.
Javítás utáni Km állás:207800
Az autót amikor vettük, láttuk, hogy nincs egyben a lökös... törött volt. Keresgéltem egy ideje csere darabot, de vagy drága volt, vagy hasonló mint ami van, vagy nagyon messze és majdhogynem többe lett volna a fuvar, mint az alkatrész... De ekkor jött Jorjie és megmentett egy csak kicsit sérült példánnyal, ami épp jól jött (még az eltérő színe ellenére is), mert az eredeti már nagyon kezdte elhagyni magát és kókadozott... tolatva nem tudtam riadt tekintetek nélkül kanyarodni (pl. egy parkolóban), mert az első kerék már beleért és recegtette... stb. Itt köszönöm meg még egyszer a cartársnak, mert Velencére menet házhoz is szállította és (egyelőre) nem fogadott el érte semmit... majd koccintunk! Kicsit reparáltam és mehetett fel... ;)
219.250 km
Sajnos találtam javítani valót a jobb első kerék mögött a kasznin. Található ott egy gumidugó, ahonnan az üregvédést lehet végrehajtani... ez egy könnyed érintésre beesett... remek... újabb feladat. Itt is nagy köszönet Bluestrain cartársnak, hogy kölcsönözte nekem a CO hegesztőjét, amivel a lemez kivágása, előkészítése után rendbe rakhattam azt a tájékot. paszta+üregvédő+alvázvédő
De sajnos itt még nincs vége, mert találtam még máshol is kis hibákat... 20 év, az 20 év...
219.250 km








Szintén a turbó szerelés kapcsán, a kipufogócsonk visszaszereléskor kapott egy szép új tömítést (ez korábban nem is volt rajta, ???) és készítettem egy új rögzítő bilincset hozzá, mert a régi már eléggé elégett és nem lehet kapni. Mindemellett az EGR-t is kitisztítottam, de oda nem vettem meg az új tömítéseket 4500 Ft-ért (4db), mert jó állapotúak , így egy kis tömítőpasztával kerültek a helyükre.
219.250 km



