Blog
Néha télen, hallottam terheletlenül gurulva a váltó felől csattogó hangot, gondoltam majd csak csak fel kell újítani... 1 hónapja gurulgattunk hazafelé apummal és asszonnyal, mire sikerült egy béna indulásnál lefulladnom... Szokásos csattogás, de az újraindítás után furcsa hang és ráengedett kuplungnál erős zörejek!!! Nem is mentem vele csak hazáig, gondoltam mivel kinyomott kuplungnál csend volt, tönkrement a váltó csapágyazása ami M32 betegség. Szervíz hív, majd 2-3 hét múlva tudná vállalni, addig nem várhatunk. Aknára vele és dobjuk szét. Bratyóm jött hálaistennek segíteni egyedül ezt nem is lehet csinálni. A váltót egy Vecsési szakihoz vittem, aki csak ezzel foglalkozik.
Érdekes módon a váltónak nem találta nagy baját, de ha már szét volt ugrasztva megbeszéltük, hogy beszerel egy gyári csapágy szettet, hogy nekem már ne legyen a jövőben gondom vele, ez munkadíjjal 135 000 pénz volt. De akkor mi lehet a baj??? Hát a lendkerék volt megmerevedve!!! Olyat vártam, hogy belazul és kotyog de, hogy megszorul?! A kuplungomra amit később jónak minősítettem szintén azt mondta, hogy el van kopva... Később kiderült az új csak 0.5 mm-el vastagabb mint az enyém :(.... Szóval Erhard hív lendkerék 110 000 pénz, kuplung szett mert csak dörzstárcsát nem lehet kapni, 50 000 pénz.... :( Ha a segédkeret már le volt véve, kapott drótkorongot és több rétegű alapozást, festést. Alsó lengőkar hátsó szilentek is cserélve, mert szét voltak szakadva, gömbfejek még gyáriak és jók! (56-nál ilyen nem volt) Kapott egy hátsó főtengely szimeringet is ami már erősen folyt. Összeszerelés pár nap alatt gondosan! Olyan lett mint az álom, de sajnos a kipuff leszerelésekor elszakadt a katalizátor egyik tőcsavarja és a bányászása közben valami történhetett a katalizátor hőmérő szenzorjával, azóta néha bejelezget, lehet cserés lesz.
130130 km
Sajnos a TI ülések szélén lévő varrások az ülések mélysége miatt hajlamosak megkopni. Úgy döntöttem nem kókányolok lakkfilccel és társaival, megpróbálom rendes bőrfestékkel kijavítani. A http://borfestek.hu/ oldalról rendeltem a cuccokat hozzá:
- festék
- tapadásnövelő
- befejező lakk
Először a felületet jól megtisztítottam tiszta alkohollal, hamar szárad. A varrás mellett montázsazalaggal leragasztottam, de óvatosan anélkül is lehet festeni.
A festékhez a leírás szerint 10% tapadásnövelőt kevertem, laboratóriumi mérőedényeket használtam, de csak mert hozzájutottam. Ezután papírboltban kapható sima iskolai lószőr ecsettel kijavítottam a varráson a festést. A száradás után felvittem a befejező lakkot (félfényes változat), ezt két rétegben is elvégeztem. Növeli a bőr ellenállását az izzadtsággal, zsírral szemben, és növeli a kopásállóságot. Teljes száradás után az ülés egész felületén elvégeztem a bőrtisztítást és bőrápolást, amihez a készletet szintén a fenti webáruházból rendeltem. Az ápoló balzsamot kézzel masszíroztam be a bőrbe, a végén pedig áttöröltem a hozzá kapott törlőronggyal.
A kormányt szintén lemostam bőrtisztítóval (jó mocskos volt, szép barna lét töröltem le róla pucolás közben), majd kapott masszírozva finom bőrápolót, két adagban. Miután megszáradt, letörölgettem. Nem lett ragacsos, sem csúszós, pont olyan amilyennek lennie kell.
Nem vagyok profi bőrkárpitos, biztos szebbre is lehetett volna csinálni, de jó érzés a self-service.
Nekem tetszik a végeredmény (két utolsó kép)








Kicseréltem a bal hátsó fékbetétet és mindkét oldali kézifék bowdent.(7200 Ft a bowden)
A fékbetétek még megvoltak az őszi "foglalkozásról".
Vásároltam az oldalüvegekre légterelőt,mert úgy tűnik a klíma ne, akar működni (7800 Ft)
Még AlfaCity előtt gyorsan rá néztünk a klímára,mert gyengébbnek tűnt a nagy melegben 250gramm hiányzott is.Feltöltöttük és meg is lett színezve,most már sokkal jobb.

AllfaCityn Tibicartástsól vettem át az előre megrendelt keretet.Másnap fel is került sokkal jobb mint a német autópiac reklámja.



Egy újabb AlfaCity, egy újabb élmény. Két hónap készülés után, betegen ugyan, de letekertünk 500 km-t Zánkára, hogy ismét részt vehessünk a (számunkra) leges-legnagyobb Alfa találkozón. A hétvége sajnos csodás csúszásokkal telt ugyan, sajnos ki is maradtunk ebből-abból, de összességében nagyon kellemes volt. AlfaCityn külön örültem a régi jóbarátoknak, akikkel jóformán egész nap össze voltunk nőve. A kocsit és a cartársakat illeteően van némi csalódottság bennem. Azt tudtam előre, hogyha az autó külsejét elviszem "extrémbe", valamilyen olyan területre, ahol 156-ot ritkán látni, akkor nem fog mindenkinek tetszeni. Azzal nem számoltam, hogy kevesebb, mint 10 perc után kapom is az első fikázásokat az autóra, illetve a rajta elvégzett munkára. Azt hiszem, hogy tavaly és tavalyelőtt az autó sokkal rosszabb állapotban abszolválta a találkozót, mégsem mondott rá senki semmit. Kicsit elvették a kedvem attól, hogy bármit is csináljak, de azért nem adom fel. Ha nem a szívemnek kedves emberek, akkor viszont az ideit a "legrosszabb" AC-nek mondanám. Az autó is az idegeimre ment, negyed milla forintban a féltengelyekben és még mindig sz@r. Az autópályán max. 110-el tudtam közlekedni, így az út is bő 6 óra volt. Hát ha korábban nem, jövő AC-n ismét talizunk! :)








Tegnap meg lett a pontos diagnózis:
Zárlatos lett az akku, ami nagy szerencsére csak egy kábelcsatlakozást és a generátort tette tönkre.
Ma kapott az Alfa egy új akksit és a generátor helyett Jocó szerzett egy felújítottat.
Köszönöm, hogy a nagyon sok munka ellenére előre hozta az én vasam átvizsgálását és szerelését, őszintén hálás vagyok a sok segítségét, amit kaptam tőle. Az autó teljes átvizsgálásért, az alkatrészek utána járásért és beszerzésért, a rengeteg tanácsért, a szerelésért, a szeretetért... Köszönöm

Nyaralás természetesen,egyszercsak Hill Holder,aztán ASR,VDC,engine check,hibaüzeneteket adogatta sorba, üzemanyag szintjelző fel-le ugrált és rángat össze-vissza. Félreálltam,dekni burkolat le,addig addig nézegettem,h kiszúrtam,h asszem az 1-es henger van a szíjak felől a klímacső melletti első porlasztócsúcs csatlakozó sárga biztosító büty-mütyje hiányzik és a többi része is el van törve. Hogy ez mikor és hogyan történt..passz..megmozgattam, rendesen betoltam és 640 km-ig minden rendben aztán megint,de mostmár nem nagyon akar a helyén maradni. Végülis hazahozott a vas. ProdyG blogját olvasva minden tünet és hibaüzenet stimmel úgyhogy ProdyG cartárs segítségének hála találtam csatlakozót,hja és a fékek is elfogytak a hegyekben úgyhogy tárcsa és betétszett csere is lesz a héten,a folytatást majd ha mindezen túl vagyok.












