Blog
Vasárnap lemostam a kocsit és a jobb oldali küszöb végénél két 1 forintos hólyagot vettem észre :(
Szerdán el is vittem a kasztnishoz.
Azt gondoltam az olaszok kinőtték már ezt a korrózióra hajlamos karosszériagyártást, de sajnos még nem.
Észrevettem még egy festékhiányt a bal első kerék utáni küszöbrész alján, azt is megcsináltattam. Így talán átvészelhetjük a telet komolyabb korrózió kialakulása nélkül.
Másnap délre elkészült, szép lett.
A karosszériás srác mutatta mit kellett kivágni a küszöbből, és hogy mennyire rozsdásodott belülről. Szerinte vagy beázik azon a részen, vagy a gyári alvázvédelem volt hiányos. Egyik sem megnyugtató. Az esetleges beázásnak utána kell járnom.
Eddig tartott a polír adta csillogás. Történt ugyanis, hogy hétvégén páromnál voltam, az utcán parkoltam, szomszédban pedig kutat fúrtak az előző hétvégén. Ez eddig mind szép és jó, de a feltörő felesleg vizet kifolyatták az utcára, ami rengeteg szürke homokot vitt magával. Ez a víz odakint elfolyt, a homok fennmaradt, megszáradt, majd a hétvége folyamán a szelecske mind ráhordta a frissen polírozott Pirire :-/ Úgy nézett ki, mintha legalábbis valami homokbányában rallyztem volna. Bő vízzel és finom kefével a lehető legtöbbet lemostam róla, majd szarvasbőrrel szárazra töröltem. Végezetül pedig ki is porszívóztam, hamár így jött.
Biztos, ami biztos egy olajcserét is eszközöltem. Ez egy amolyan tisztító olajcsere periódus lesz, 1-2 ezer km után leengedem. Egy átlagos, de jó minőségű olajat alkalmazok. Delphi Supreme 15W-40. Azért ez, mert pénzembe gyakorlatilag nem került, és a célnak tökéletesen megfelel.
Már megint az erős emberek...
Az olajszűrő leszedésével megszenvedtem. Aki korábban rátekerte a szűrőt, az úgy tűnik nem hallott még arról, hogy a gumigyűrűt meg kell olajozni és kézzel normálisan rá kell húzni.
Miután a láncos leszedő már korrektül összeroppantotta és megtekerte ezt a hatalmas szűrőt, csikorgó hangok közepette megindult. Pár olajszűrőt leszedtem már, de ilyet még nem hallottam. Ebből következtettem rá, hogy szárazon húzták meg.
Ahogy mondani szokták, máshogy sose erősödök meg. :-D
Jön a tél és miután egyre sűrűbben felvillant (sípolással és error felirattal együtt) az izzító kis ikonja, úgy döntöttem nem halogatom tovább a cserét :)
4db NGK izzítógyertya került be a motorháztető alá :)
Óra szerint 148ezerpárszáz km-rel vettem meg. Akkor volt hét és fél éves, első rá- és alánézésre jó állapotban.
Másodikra azért - amikor már józanabbul (főleg a szerelőm) szemléltük - találtunk pár megoldandó feladatot a kötelezőkön kívül:
- alsó motortér-burkolat két hátsó fülét tartó csavar sehol, annak menete a bölcsőn szintén sehol, hm?
- olajleeresztő csavar menetét felfúrták, és egy bazi nagy csavart tekertek be ferdén, ezért az olajteknő cseréje javasolt
- első féktárcsa kuka
- vezérlésmódosító végét járja (az első átnézéskor és a próbaúton sem hallatszott a hangja, de mikor elhoztam már igen, ki érti ezt)
- a váltó erősen ereszti az olajat
- jobboldali küszöb végén kezdődő korrózió (ez fáj a legjobban)
Az átvizsgálás után május 2-ára előjegyeztem az autó, addigra minden alkatrész meglesz - gondoltam.
folyt. köv.
Mivel jó ideje állandóan lemerült az akkum, és az akku cseréje sem oldotta meg a problémát.( a töltésjelző lámpa nem világított járó motornál) Szerelőm nem egyszerű munkával ki szerelte, elvitte felújítani. Kapott új feszültségszabályzót , diódahidat. Valamint beszereléskor egy új szíjat mert a régi itt ott repedezett volt.
Jobboldali kormányösszekötő csere.Remélem már nem kopog semmi:)
Ma le lett vizsgáztatva a kicsike törött szélvédő ide, vagy oda :)
Téli kerekek is fel lettek rakva. Megvígasztaltak, hogy kormányösszekötőket kell majd cserélnem, ezt is felírom a listára, hogy mit kéne, aztán lassan el lehet szépen sorban mindent kezdeni
Mióta kivettem a xenont és bekerültek a H.O.D. izzók elég sűrűn rávillantanak sötétben. Ma kikaptam az izzókat, hátha rosszul raktam be őket, de nem volt semmi gond. Bal oldali lámpán lejjebb állítottam kicsit manuálisan mert egy kicsit magasabbra vetített mint a jobb oldali. Érdekes, hogy míg bent volt a nem gagyi xenon 2 havonta 1 szer kaptam egy villantást. Amióta halogén van benne 40km-en kapok 2 "üdvözlést". :S

