Blog

Régen nem írtam már a blogra. Nagyon sok mindent kicseréltünk az első futóműben, mivel nagyon irritált a kopogás. Felső lengőkarok (Fastorginal), stabilizátor összekötők (kutyacsont), idén pedig mind a két pár kormányösszekötő. Egyik sem hozott sikert.
A stabilizátor rudat többször ellenőrzitük, de nem lötyögött. A héten elvitte a szerelőm rázópadra, mert mi már feladtuk a harcot, majd azt mondták, hogy a jobb felső (egyébként cserélt) lengőkar a rossz. Vettem egy Monroe-t és szidtam az olcsó gagyit, de teljesen érdemtelenül, mert kiderült a szétszedéskor, hogy nem az volt a kopogó szellem lakhelye. A Fastoriginal lengőkar tökéletes állapotban van 1 év után.
Amikor az összes csatlakozási pont lekerült a stabilizátor rúdról, akkor lehetett látni, hogy lötyög. Mondanék valami csúnyát, de itt jön az, amit még épp eszű ember nem látott.... Nem lehet leszedni a stabilizátor rúd gumibakjainak hordozópántját, mert hiába tartja azt egy csavar, az Alfa mérnökei úgy döntöttek, hogy le- és össze- is hegesztik. Na itt azthiszem bátran mondhatom, hogy ez hatalmas ökörség. Természetesen cserélni csak úgy lehet, ha a komplett alsó hidat lebontjuk, de azt meg úgy célszerű, ha kivesszük a blokkot... Remek. Ehelyett inkább a szerelőm előállt egy ötlettel, hogy összébb préseli a bakot tartó lemezt. Csinált hozzá szerszámot, sikerült is. Ettől függetlenül a "manyákolás" nem lesz végleges megoldás, de most nem fért bele egyikünknek sem, hogy 3 napig mókoljunk az autón. Hozzáteszem, teljesen csendes lett a futómű, persze azt nyilván sejtem, hogy nem sokáig. De legalább egy darabig és legalább tudjuk mi zörgött.

>> Tuning és extraStef // Alfa 156 1.6 TS Progression // 2014-10-31

Ma lekerültek a nyári kerekek az autóról, egyben a 16-os Speedline Teledialrol leszedettem a gumikat is. 6 évig szolgáltak, mára már kissé elkoptak és kis sebességnél már ütött is valamelyik. Profilmélységük kb 2-3 mm-re kopott, viszont jó hír, hogy teljesen egyenletes volt a kopás. Így most a gyári felnijeim "meztelenek", és rajtuk is örömmel tapasztaltam, hogy teljesen hibátlanok. Még csak padkanyom sincs rajtuk.
A jelenleg használt téliguminak is ez lesz az utolsó szezonja, úgyhogy jövőre vehetek egy garnitúra 17" nyári, és egy 15" téli garnitúra készletet.
Jövő tavaszra felkészül: 17" Speedline GTA! :)

>> Szervizmesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2014-11-03

Megérkezett az Első szeretet csomag. Tartalma TRW első felső lengőkarok, BOSCH lambdaszonda, Febi toronyszilent, Calorstat by Vernet termosztát 88 +-2 °C, Kamoka stabilizátor összekötők, SZMETAL lila fagyálló (2x élettartam), JászPlasztik ionizált víz.
Termosztát 90 fokon, lambda szonda nem dob már hibát. Érzetre jobban gyorsul az autó, de még várni kell, lehet ez csak szimpla érzet

Felső lengők nem lettek beépítve, mert tökéletes állapotban vannak a tavaly bekerült TRW-k. Kopogás maradt, alsó lengőkarok és stabilizátor rúd, gátlók cseréje várományos. :P

Munkadíj +10k
Km óra állás: 116 ezer

1. alkatrészek, 2. Thermostat 70° előtte, 3. 90° utána

Holnap ugyebár november 1., nálunk ettől a dátumtól számítva kötelező a téli gumi használata. Nameg napi 82kmert utazom munkára, hajnalban meg éjjel azért már szépen hűvös van, így nem volt kérdés a téli gumi felszerelése.
Idén, életemben először vettem új téli gumikat :) Igaz csak kettőt, mert a másik kettő még hátulra jónak bizonyultak. Az alábbi téligumira esett a választás: Uniroyal MS plus 77
Gumis ajánlotta az igényeimhez mérten. Remélem nem lesz velük gond mikor beüt az igazi zimankó!
Acélfelniket fémig lesmirgliztem, rozsdamaróztam, tisztítottam, majd kapott egy alapozást és le lett fújva matt feketére. Szerintem szuperül sikerültek.
km állás: 133.922

>> Tuning és extraAdiArsenal // Alfa Giulietta 1.4 TB 120 Distinctive Sport // 2014-11-01

Eibach ültetörugó szett Bilstein B6 gátlók beépítésre kerültek. Az autó kanyarban stabilabb, érzésre puhább, rossz utat jobban kidolgozza!
Beavatkozást végezte: IlTopolino
Km:46'900

 
>> SzervizLiquid // Alfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-10-29

Az utóbbi (hidegebb) időben, egyre többször fordult elő, hogy nehezen indult, főleg ha nem a garázsban állt. Múlt hétvégén aztán kiírta, hogy probléma van az izzítógyertyákkal.
Kicseréltük az összeset egyben. Ezenkívül bal előlről hallok kopogást rossz úton. Ennek is utána akartam járni. Úgy néz ki alapvetően minden rendben, nem lett meg az oka. Talán a stabrúd szilentek, de nem tuti, más nem akar mozogni. Egyelőre marad minden, aztán meglátjuk...

Pityukoma linkje alapján megrendeltem az SMD LED helyzetjelzőket. Ma megérkeztek, be is raktam a helyükre.
Nagyon király a fénye!
Persze volt egy kis bonyodalom is: a berakásnál figyelni kell, mert elég szűk neki a lyuk. Nekem először be is pottyant, alig tudtam kiszedni egy műa. bevonatos dróttal az index izzó nyílásán keresztül, illetve nem mindegy hogy rakja be az ember a foglalatba. Naná, hogy elsőre fordítva raktam be.

 
>> Szerviznorbi0409 // Alfa 159 1.9 JTDm 16V SW // 2014-10-30

Ma reggel elgurultam a Sárgagumihoz Csepelre, mert nagyon koptak az első gumik belső oldalai.
Precíz, rendes, kedves, nevetgélős volt a szaki bácsi.
Most tökéletes a futómű a kicsike alatt :)

 
>> EseményNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2014-10-29

Téli Michelin Mester jobb első végtagja, összetalálkozott egy szöggel. Sajnos nagyon szerencsétlen helyen, nagyon szerencsétlenül. A gumi váll részéhez, ferdén fúródott be. A gumit, még az este megjavították, de sötétben már se kedvem, se erőm nem volt visszacserélni a mankókerék helyett.

 
>> SzervizNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2014-10-28

A téli kerekek átszerelése előtt, elvittem ma egy futóműbeállításra. Ha már ott voltam, kértem nézzen rá a hátsóra is. Sajnos a hátsónál cserélni kell a lengőkarcsapágyakat, mert igencsak kivannak. Csütörtökön gyógyításra is kerülnek.