Blog
A felső motortarto bakom/motorstabilizator szilentjei eléggé gatyak voltak. A kocsi nagy gazadaskor balra elvetelnel jobbra indult. Rendeltem piros strongflex szilenteket hozzá amiket be is tettem. A művelet adott pár kihívást de nem volt ultra szívás.
1x ki kellett vágni a régi szilenteket. Ezeket én patyolatra kiszedtem mint utóbb kiderült feleslegesen. Ugyanis a stabilizátor gyári szilentjei egy plusz fém karikaba vannak ragasztva és úgy lettek bepréselve.
2. A szilentek után a belső karikákat is el kell távolítani ugyanis a strongflex szilenteket akkorára mereteztek h azok a belső karikakba nem a kulsokbe viszont pontosan passzolnak.
3. Bepréselni az új szilenteket. Én ezt egy nagy satu segítségével oldottam meg.
4. Venni kell egy nagyobb alatetet ugyanis a motor felé menő csavar fején az új szilent képes lemászni ezt owneren egy tulaj videón is megmutatta.
5. Beszerelésnel a stabilizátort tartó konzol csavarjait le kell lazítani mert a két csavar kicsit másképp fog állni az új szilentekkel.
6. Rakjuk be így a két csavart majd húzzunk meg mindent nyomatékra és kész is vagyunk.
Eredmény:
A motor beton stabilan áll a helyén. Egyik kartars szerelője által felvetett "így nem csillapítja a rezgést" felvetést megcafolom. A rezgés kézzel kitapogatva az első szilenten érezhető ez minimálisan továbbadja a stabkarnak ami továbbadja a második szilentnek ahol a rezgés eltűnik. Utana sem a csavaron sem a tartó konzolon sem a kasztnin nem érződik rezgés.











Elkezdtem az ismerkedést. Előttem a tél, apró darabokra szedés, konzerválás, szépítés, összerakás.
A szélvédő előtti levélrács alól legalább egy fél vödörnyi zsuvát szedtem ki. :-(
Hibái:
✓ - Bal első ablakemelő nem húzza le az ablakot, amikor kinyitom az ajtót. (update: csak annyi baja volt, hogy a fém el volt mozdulva, ami megnyomja a gombot amikor az ablak a felső holtponton van)
✓ - Bal oldali ajtóhatároló kattog (update: kicseréltem egy jó állapotú bontottra)
✓ - Jobb küszöbön volt egy folt rozsdakezdemény (update: szerencsére, csak felületi rozsda volt. Lecsiszoltam, kezeltem, lefestettem, lealvázvédőztem)
✓ - Hűtő alatti tartószelvény rozsdás (update: lecsiszoltam amennyire lehetett, rozsdaátalakítóval kezeltem és Hammerite-al lefestettem. Meglátjuk hogy viselkedik, ha ismét kijön rajta a rozsda, kell kerítenem egy cseredarabot.
update2: Megtaláltam a bontásra vett GTV alól ezt az elemet :-) egész jó állapotban van)
✓- Bal hátsó sárvédőt fényezni kell, mert van rajta egy meghúzásnyom
✓- Az egész autót fel kell polírozni, mert elégé elhanyagolt a fényezés rajta (update: Megtörtént. Sokat sikerült javítani rajta. Így már egész kultúráltan néz ki)
✓ - Az indexkapcsolót nem húzza vissza a kormány (update 2019.11.30: ki van kopva a kis pöcök, ami visszahúzza. A bontott kocsi ismét jó szolgálatot tett. Kicseréltem kompletten a bajusz kapcsolót)
✓ - A jobb sárvédőről hiányzik a pininfarina logo (update 2019.11.30: megrendeltem a fiat-ba a gyári logo-t. Majdnem el kellett adnom a vesémet, hogy megvehessem :-) :-) :-) )
✓ - A hátsó biztonsági öveket teljesen kiszívta a nap. (még jó hogy van polcon cseredarab. update 2019.11.30: kicserélve, most már szép fekete)
✓ - Nem fekete a tetőkárpit :-) (úgy döntöttem, hogy a tavaly átkárpitoztatott tetőt átteszem a TS-ből, az meg visszakapja a gyári szürkét) (update: kicseréltem 🙂)
ui.: Olyan szépek így ketten egy udvaron. Ha tudnék egyszerre két autót vezetni, tuti megtartanám mindkettőt :-)






2019.11.15 akkumulátor csere (topla)
Km: 112.500
Ma az Autó Néro Kozmetikában töltötte a napot az autó, a hátsó lökös és a tető javított része kapott egy polírt, majd visszakerült rájuk a kerámia bevonat, végül az egész autóra kértem egy Nanolex SiFinish bevonatot a kerámia élettartamának növelésére - nem árt az extra hidrofóbitás, sajnos megint elértünk a szutykos hónapokhoz.
Bónuszként kipolírozták a ráégett kormot a kipufogóvégekről valami kis menő Rupes akksis géppel. Végre újra makulátlan az autó, öröm és boldogság. :)


Téligumira váltás. Az alu szelepsapkák rágyógyultak a szelepre annyira, hogy a 4-ből 3-at, fogóval és kulccsal le tudtam erőszakolni, de a negyediket szét kellett vágnom, megsérült a szelep vége, így nem tudtam fújni, szóval ki kellett cseréltetnem.
Olyan volt mintha valaki megszivatott volna és bekente volna valami cuccal, vagy befolyt a sóslé vagy nemtudom. Valami fehér porszerű réteg volt a szelep és a sapka között a meneten. Nem láttam még ilyet, pedig tizensok éve alu szelepsapkát használok.
Egy jó hosszú időszak lezárása ez. 10 év Alfázás, 5,5 év ezzel a 156-tal. Minden jónak egyszer vége szakad, ez idáig tartott. Voltak jó pillanatok, rosszabb percek/órák/napok/hetek/.. de összességében nem bánom, hogy minden úgy történt, ahogy. Rengeteg emberrel találkoztam, rengeteg élményt köszönhetek annak, amit az Alfával megéltem, maradok olaszautós, viszont a márkától egy picit most elköszönök.... Aztán ki tudja ;)

Kiszedtem és szétszedtem a jobb féltengelyt.
A belső csukló elég akadozva működött, valószínűleg ez adta a hangot. is.
A csuklókban lévő zsír állaga elég érdekes. Nagyon híg.
A zsír alatt rozsdás volt a féltengely vége...
A látható rész kapott egy kék festést, mert ez volt itthon.
Nekiálltam a bal kiszerelésének is, de kezdődött az F1 a tévében.












5 hónap után visszaállitottam a kocsit forgalomba mert a Q2-t eladtam amivel ez idő alatt jártam. Műszaki vizsga után vezérlés és olajcsere. A megszokott Gates szettet raktam be Valeo vizpumpával. Egyedül a vezetőgörgő csavarja szivatott meg, 38Nm-nél többel nem lehetett lehúzni, ott elkezdett a csavar megnyúlni. Régi görgő csavarját tettem be és 50-nel húztam meg (előirt: 45-55 Nm). Friss fagyállóval feltöltve a rendszer. Olaj Xado 5W40, sm/cf, régi olaj protec engine flush-sel kiöblitve. Légszűrőt meg se néztem, mert Pipercross van bent, Champion szenes pollenszűrő került be (valeo sztem jobb de az nem volt). Bepattintottam a Ti küszöböket is végre.
Km óra állás: 130300


