Blog
10 éves téli gumik voltak rajta.
így kapott 4 db HANKOOK K425 91V nyárit. R16 205/55.
két felnit görgőzni kell...
2016.05.18. gépjármű megvétele.
ezt az autót úgy vettem ahogy használt autót sosem veszünk. szóval megnéztem, kifizettem, és elhoztam. semmi átvizsgálás...majd meglátjuk.
Leadtam a kocsit a "Victor's Custom"-hoz. Az ok: a bőrülések felújítása, valamint a kormány újrabőrözése. Több helyről is kértem árajánlatot a felújításra, nagyjából mindenhol ugyanakkora összeget mondtak. "Bőrös Viktorról" meg csak jókat hallottam, ezért került hozzá az Alfa. Megígérte, hogy csinál fotókat is. :) Már nagyon várom az eredményt. :)
Ja és lassan nevet kéne adnom a Vasnak, de egyelőre még nem jutott semmi frappáns az eszembe...
Lassan egy éve nálam a gép, és úgy érzem a vétel és a mai nap között nem csak az idő telt, hanem a kocsi is épült. Nagyon sok mindent ki lett cserélve, meg lett javítva. Leginkább motorikusan, de esztétikailag is mind kívül mind belül sok mindent sikerült javítani, szépíteni.
Úgy érzem sikerült a kocsit biztonságossá tenni, biztosabbá, megbízhatóbba. Motorikusan úgy gondolom amíg nem jön ez meg az addig megvagyunk, nem nagyon kell hozzányúlni.
Belsőre szintén azt tudom mondani hogy a padló kárpit tisztításán kívül szép lett, mondhatom hogy egyedi mivel a sportszettes belső alapjaira építve egy két világos elemet megtartva állt össze, nekem kellett hogy tetsszen és ez össze is jött. Tetszik, kulturált.
2 dolog hiányzik: a lakatolás, amikből szintén apróságok vannak, és úgy gondolom egy hogy teli fényt fog kapni, és nem szeretnék a színen módosítani, nekem ez nagyon tetszik. Pontosabban 3, egy gyönyörű 16os papucs, valami szuper gumikkal.
Nagyon nagyon sok munka van a kocsiba, sok sok hétvége, sok sok munka utáni délután és mondhatom hogy sok sok minden szerelő nélkül. Sok mindenbe barátokkal, ismerősökkel. Sokat köszönhetek Marklarnak, TSigának, George-nak és még sok mindenkinek, de hirtelen ők azok akik tényleg segítettek, vagy szerelgetni, vagy az alkatrészekbe vagy mind a kettő.
Nem akarom, nem is fogom eladni. Mellé lehet hogy valamit még nézünk, egy 156 facelift vagy 166 facelift előttibe gondolkodtam sokáig. De most az 55öt akarom olyan állapotra hozni hogy megnézzék, és nem azért mert annyira túl akarom csicsázni. Gyári állapotot akarok nagyon szépen esetleg nagyon apró kis optikai szépségekkel.
Pénzből is sok lett belelocsolva de sose sajnáltam rá a pénzt, se én se a Barátnőm. Sose volt egy rossz szó hogy ez azért nem kéne, vagy hogy gyújtás fel. Szeretjük mind a ketten.
Röviden itt állok, most jelenleg, és mi a legszebb:
A VALÓS kilométer, az olasz vezetett szervizkönyvből számolható, 270.941 KM


Ette a gumik belsejet igy elvittem , hogy valamit kezdjunk vele.
Eloszor megvizsgaltak a lengokarokat, stabilizatorokat.
Minden ok, igy elkezdodott a beallitas.
A baloldalon eleg rossz volt a beallitas, bar kerdes , hogy mitol , mivel nem olyan regen voltam...
A sport alfa erteken kicsit tul allittattam az osszetartast. 0.02 helyet 0.05-re.
Igy most tesztelem. 2°-ot dol a kerek igy kicsit mindig is enni fogja jobban belul. Dehat... Meg gyarilag is eszi.

INA ékszíj feszítő csapágy 5 000ft
km: 170 500
Yani cartársnak köszönhetően újra működnek a kormány vezérlő gombok.Az ő segítségével lett rendelve a rádióhoz egy (Can-bus) vezérlő egység,a rádión meg megvolt a funkció,hogy melyik gomb hova legyen beállítva.


Olajszűrőház el van repedve. Hogyan? Érthetetlen... de fossa magából az olajat.
Szereztem egy bontottat, és kicseréltettem. Mivel ez a feladat rajtam túl nőtt, így Ferkéhez fordultam vele :)