Blog
Cserélve:
-Motorolaj (Selenia 5w30)
- olajszűrő
- légszűrő
- pollenszűrő
- gázolajszűrő
Elaforg Kft (gyári)
In medias res:
Csöri azt mondta, hogy a tisztítás óta láthatóan nincs leragadva a geo, viszont mivel a táblán 1.6 bar nyomásnál már tiltás van, részterhelésen pedig nagyon ritkán bedobja a motorkontrollfaliórát, és ennek ellenére jobb megoldás lenne egy új turbo, mivel ennek nem lóg a tengelye, és más baja sincsen, ha már úgy van, hogy vinném Mankyhoz íratni, írjuk meg a táblát 2 barig, annyit ki kellene bírnia amúgy is.
*újraolvasva is szép ez a mondat, ha valakinek sikerül elsőre megértenie, jár a keksz!
Szóval elmentem, kidiagoltuk, az alapján sem kerek a geo, de nem nagy a vész. Írjuk meg...
Kéreseim: magasabb alapjárat (850-900-ra), EGR OFF, picit több erő, és ha lehet akkor nézzük meg, hogy tilt-e így is.
Kaptam még egy 5%-ig visszaszabályozós geot (gyárilag 16%-ig nyit vissza), meg egy másik gázpedál mapot, illetve a gyári 1.25 helyett 1.5 kért töltőnyomást.
Ákos nem igazán hitt benne, hogy jó lesz, de már amikor elindultunk látszott, hogy nem lesz gond. (PERSZE ÉN VÉGIG HITTEM BENNE, HOGY KURVAJÓ LESZ:))
Mivel tesztelve lett és simán 1.6- max 1.75-öt tölt (lehet, hogy a geo szabályozás állítása segített), mértünk egyet rajta fékpadon.
Az eredmény 175 ló, és 428 newtonméter. Hibakód nuku.
Nagyon pici füst van, kb. amennyi gyárilag volt.
Nagyon megérte, jól megy.
Hosszútávú tapasztalataim majd lesznek, de eddig mindenkinek pozitív az is :)
Hazafelé az m7-esen alaposan ki lett próbálva, simán megy 120-130-at ;)
Km.óra: 280.000

2018.06.06 151560Km.
Az akkum már egy ideje haldoklott. Ez abban nyilvánult meg, hogy télen ha egy hétig nem volt beindítva, akkor indításkor kikapcsolta az utasoldali légzsákot, sőt egyszer a VDC-t is.
A Start Stop rendszer is ezért nem működött, amit egyáltalán nem bántam.
Érdekes, de az önindító jól indította a 2.0-ás motort. Az akku fesz. 12,3V volt már legalább egy éve. A neten rendeltem egy Exide Prémium 72Ah, 720A akkut, a csere után a szokásos ismerkedés a computerrel, majd helyre állt a rend. Ismét küzdhetek a Start Stoppal!!! A régi akku élt 7év 8hónapot.
2017.12.09.-én a fogarasi úti OBI parkolóban a mellettem álló autós úgy állt ki a helyéről, hogy súrolta az ALFA jobb hátsó lökösét. Rendőrt hívtam, helyszíneltek, kb úgy mintha halálos baleset történt volna. (de tényleg). Néhány hét után megjött a levél, hogy az OBI biztonsági szolgálata nem tudta megállapítani, hogy ki volt a károkozó. A kamera kb 20m-re volt az esettől. A tettes ismeretlen, az eljárást megszüntetik.Június 14-16 között lefestettem 25e Ft-ért. Nem festették az egészet, csak kb a rendszámig, és ott összepolírozták. Az utolsó képen már OK.




Különösebb esemény nem történt, kivéve hogy eladtam a szaladgálós Puntót és jött helyette egy Alfa 145. Legalább ebből is inthetek majd. :D
Az autókat most hosszabb távollét miatt garázsba zártam a nyárra.
Augusztus végén majd újra előveszem Őket.



2018.06.02.-n vettem az autót.
137.000km-l. Újkorától egy családnál volt.
Kap egy kötelező nagyszervízt+ egy- két dolgot szépítek rajta a közeljövőben, kap 1 szett alufelnit, aztán remélem sokáig gond mentes lesz.





Hosszú idő után indul a visszaszámlálás. Egy kèt apróság ès vègre tènyleg kèszen lesz. Jövőhèten műszaki és mehetek èrte. Legközelebb rèszleteket is írok most beszèljenek a kèpek 😁😁




Tegnap még egy kicsit szöszmötöltem vele, így eljutottam oda, hogy PHuBi felkészítve a "Nagy Túra 2018"-ra.
A netet túrva találtam egy érdekes helyet, egy várat Ausztriában.
Bő 200 km, így adta magát hogy főpróbaként elguruljunk oda. Főleg az olajfogyasztás és a gumikopás volt a teszt tárgya. Kb. 120 km autópálya is útba esett, így az autópályás klímás viselkedést is ki tudtam próbálni.
Max alá töltött olajszinttel indultunk, kb onnan ahol az 5-ös képen van a szint. Hazaérve a 6-os kép fogadott. Saccra 1 deci fogyott 400 km-re, ami normális és kb megfelel az elmúlt 4e km / 1 liter átlagnak. A túrára bevásárolt 2 liter elég kell hogy legyen.
A gumin se láttam nyomát további abnormális kopásnak a tegnapi igazítás után, ettől függetlenül lehet hogy két új gumival vágunk neki a túrának.
A próbaút tekintettel arra hogy teszt volt és mentünk ahogy lehetett, kellemesen telt.
Újra meg kell hogy állapítsam hogy felcsukott tetővel, automata klímával nagyon is személyautós komfortot ad.
Ja, még valami.
Tegnap PHuBi megkapta a régi GPS-t, mert annak nagyobb a fényereje, mint az új ebay-esnek. A nyitóképet is lecseréltem benne, immáron PHiBi-val indul.








Km óra állás: 60.942 km
Együtt megtett út: 5.442 km
Együtt töltött idő: 302 nap
Tankolt üzemanyag: 477,88 liter (ebből 57,36 liter a vásárláskori teletank)
Átlagfogyasztás: 7,73 liter/100 km
Átlagos benzinköltség: 28,72 Ft/km
Napi átlagos futás: 18,02 km/nap
Összes költség: 506,51 Ft/ km
Két év, 4000 km. Mi lett volna, ha nem iratkozok be az egyetemre és nem kell oda átjárni? 😀