Blog
251 000 km
Olaj+szűrő (Motul+ Mann)
Bal szélső féltengelycsukló( Ruville)
Termosztát (Behr)+hűtőfolyadek
2db alsó lengőkar komplett
és felkerült ismét a téligumi garnitura

Nézegettem bőr ülést és azt is inkább bézs színben, a hahun volt fent egy 146os amiben épp ilyen volt, így hát egy próbát megér, rá kérdeztem. Ez másfél hete volt, először úgy volt hogy egy sima szürke ülést viszek cserébe, amik szép állapotban vannak, de az a tulajnak nem tetszett, meg közben kiderült hogy légzsákos kell, így hát kikerült a JTDből mivel abban úgy sem működik és majd a későbbiekben cserélve lesz vezető és utas oldali légzsákos verzióra.
Össze raktam egy komplett szettet és az már megfelelő volt a tulajnak is, így hát szombatra be lett tervezve a közel 400kmes út odafelére.
Reggel 4kor indultunk a kis TDvel , mert veszünk még 10 napos út díjat, aztán ahogy elhagytuk Győrt elszakadt a hossz bordás szíj.
Fater gyors haza húzott, de siettünk mivel időre voltunk.
Gyors dobunk rá addig egy használt szíjjat aknán, de látva hogy az ékszíj is sérült nem bajlódtam vele. A hiba oka hogy mikor hengerfejeztem a TD-t akkor a blokk hátulján ott maradt egy rongy, ami azért volt ott hogy ne folyjon le a motor olaj mikor le lett emelve a hengerfej. Hát az a fekete rongy észrevétlenül ott is maradt, és kB azóta 400 kmert mentem de eddig nem kapta el. Most hogy indultunk messzire pont elkapta és feltekerte a vízpumpára és vége. Még marha nagy szerencsém volt hogy itt helyben történt. Na végül gyors át pakoltam a TS-be és indultunk, persze arra is újra út díj.
A helyszínen egy 3 órát töltöttünk, én a szereléssel.
Kikaptam az első üléseket, aztán a hátsókat, 4 ajtókárpit és végül a 4 műszerfal betét. Majd a magunkkal vitt Special Edition ülések be.
A haza út már rövidebbnek tűnt, egy gyors kaja út közben és el is ment a nap :)
Az ülésekre 60.000 Ft-ot fizettem rá + úti költség











Két olajszivárgást is találtam:
- a szelepfedél alól elöl szinte végig (1-2. kép)
- olajleeresztő? (3. kép)
Egyik se akkora ami indokolná az olajfogyasztást. A kocsi alatt nincs tócsa, csak egy cseppnek van nyoma, amiatt kezdtem keresni.
Hidegindításkor nincs kék füst.



147.100 km
Egy újabb hálám kezdi üldözni Shadin Zolit. Olyan sok kergeti már, hogy ha egyszer utolérik, beborul :)))
Szóval vett nekem is warbi porvédőket és a cserében is segített. Zsírral kitömve, kábelkötővel szorítva. Amúgy a bowdenek is szépen járnak kézzel és a fék mechanika is, csak sajnos a bal kézifékkötél rövidebbre van húzva így a beállítással még vacakolok majd picit.
Termosztát csere megtörtént. Kicsit lassan ment így elsőre, biztonsági játékot játszottam, mindent háromszor ellenőriztem. A gyári körmös bilincseket kihajítottam, tettem fel helyettük AWAB bilincseket. Egyelőre úgy tűnik, jó munkát végeztem, nem látom, hogy eresztene.
Más kérdés, hogy mennyi értelme is volt az egésznek. Egyelőre még csak egy 2x15km-es úton teszteltem, de a mutató így sem éri el a 90 fokot. Cserébe lehet, hogy alaptalan is volt izgulnom ezen, mint kiderült (fórumos infók és diag alapján), az 50 és 90 fok között középen elhelyezkedő osztás nem 70 fokos, hanem 80. Ez alapján a vizem eddig is 82-85 fok között volt. No mindegy, legalább új termosztát van benne. :)
A következő művelet a kasztni fényezési hibáinak javítása, mielőtt elkezd rozsdásodni.
A jobb első felni kapott egy ütést egy kátyútól ezért volt benne egy felütés, amit kigörgőztettem, és ha már ott voltam EKI műhelyében beállíttattam a futóművet is.
Görőzés 7800ft, Futómű 7000Ft, lánggal melegítés 3000 Ft
Lengyelből megérkezett a hátsó motortartó bak...ugye egy egri szerelő mondta hogy az döglött be, ezért rángat indításkor!
Egy belső hang folytán szóltam Accus Főhangyának!Szakértette és kiderült hogy nem a hátsó,hanem a felső motortartó bak fáradt el(hamarosan cseréljük is)!...köszi,puszira vettem egy alkatrészt!...Miért nem tud minden autószerelő ilyen alapos lenni mint a Főhangya?
Egy ideje kehesen indult a bella hidegen és melegen egyaránt...sokáig tekert mire elkapta....mintha porlasztó baja lenne!Megnéztük és kipucoltuk a map szenzort,ráfért!Visszaraktuk és azóta újra szépen indul...sőt,sokkal szebb az alapjárat...sőt,sokkal jobban megy...sőt,nem kormol!!!Öröm és boldogság!
Megvolt még az olajcsere minden szűrővel is!Km: 290200
A szokásos szezonzáró Tour de Balaton volt a mai program.
A kört egy jó ebéddel kezdtük Füreden, ami már bő 100 km itthonról.
Tihanyból komppal a túlsó oldalra, onnan irány Siófok.
Balatonvilágoson megnéztük a kilátót.
Siófokon találtunk egy fordított világot. Megnéztük mert pár hete voltam a német fordított világban. Sokkal durvább a magyar verzió, mert ferdébben áll és a mást látok mint amit érzek hatás sokkal erősebb.
A kör úgy lett teljes, hogy Tihanyt újra megkerültük (Ötvös Csöpi út).
A következő megálló Badacsony volt.
Végül az út porát mostuk le.
324 km-t tettünk meg végig nyitott tetővel, csodálatos napsütésben.
Köszönet az időjárásnak!
Sajnos az olaj megint fogyott bő decit...









Szépen lassan elfogyott a fékbetét. De persze annyi eszem nem volt, hogy megnézzem a fékfolyadékot...
Egyszer csak a kuplung elkezdett vacakolni. A váltó recsegett, a fokozatokat nehezen vette. Az utolsó, amire gondoltam, az a kuplung folyadéka volt. Naná, hogy alig volt a tartályban. Ha már arra jártam, vettem egy új munkahengert. Igaz, hogy CIFAM, de legalább új. Meg a nyomóhenger még gyári. Hogy nehogy azzal szenvedjek, így jön egy másik is a "vacak" 26 éves gyári helyett. Na, az már BREMBO.