Blog
Le kellett cserélnem mind a két első fékcsővet, mert megvotlak repededzve, plusz a jobbos cinkcsőn volt egy lyuk, hálisten a végén, így levágtuk, módosítottuk a végét. Kész is:D
Olaj csere: castrol Edge 10w60 + olajszűrő.
Ma bevittem a munkahelyemre a hintót. Eredetileg azért, hogy a gyári féktárcsáit, a 19"-os felniket bevigyem, de ha már úgyis ott voltam rádugtam diagnosztikára. Szerencsémre csak 2 hibakódot dobott ki, az egyik a vezetőoldali első ülés légzsákjának patronja, valamint a töltőnyomás-érzékelő. Amit lehetett kitöröltünk, a légzsákot sajnos nem engedte az ECU. Fékpadra is beálltam az autóval, leteszteltem az első, hátsó és kéziféket. Az elsők 4 kN körül fogtak mosás után, a hátsók kicsit több, mint 1. A hátsó betétek lassan megérnek egy cserére, de most vannak fontosabb gondok is. A belső féltengelycsuklót szeretném már megcsinálni, mert az zavar leginkább. Meg is mosattam a kocsit, ilyen szép tisztán még nem láttam, de szokáshoz híven elkezdett esni az eső, mikor kijöttem a garázsból. Miután kitöröltük a turbo nyomásérzékelő hibakódját az autó máshogy kezdett viselkedni. Végre nem ugrálva gyorsult, hanem egyenletesen, valamint a hibakód nem is ugrott vissza. A szaki szerint lehet, hogy szét volt húzva a csatlakozó, mikor rá volt fordítva a kulcs, és eltárolta hibának. A küszöb-spoiler felragasztása egészen jól sikerült, örülök, hogy végre úgy néz ki, mintha az autó része lenne, nem pedig egy ott lógó műanyag .





Hát lassan de biztosan halad a beruházás, viszont ha így haladok akkor meg kell kötbérezzem magam mert a februári határidőd nem tudom tartani, úgyhogy műszaki is csak később lesz. Most van az a pont amit már biztos sokan tapasztaltak, hogy majdnem azaz majdnem minden kész, de mindenből hiányzik még egy kicsi. Ez a legrosszabb, mert a munkakedv, türelem, elszántság, na és persze a piszkos anyagiak is fogytán vannak, pedig már az autó orra befordult a célegyenesbe :) Mindent nem sorolnék fel az majd egy következő bejegyzés lesz, de kasztni, futómű, motor, beltér, egyéb apróságok kész - vagy ahogy írtam majdnem kész :). Majdnem pont egy éve van kivonva a forgalomból és már igencsak hiányzik az igazi autó vezetése mert csak off-osokat vezetek egy éve pfffff. Ami még hátra van kipuffogó csere, csomagtér bal oldalának lakatolása, végső összerakás és a legfontosabb MŰSZAKI vizsga, ami ebben az el.....szett rendszerben nem tudom sikerül-e mert a hátsó nyomtáv és kasztni szélesítésem igen feltűnő de szeretném ha maradna. Majd meglátjuk a vak is azt mondta és sosem látta meg. Na mindegy is ez a blog nem sikerült valami komoly műszaki tartalommal bíró bejegyzésnek de sebaj lesz ez még rosszabb is :) Addig is teszek fel egy két képet amik az építés alatt készültek, Sac per kb ilyen volt - ilyen lett sorrendben.








Lefóliáztattam az autó üvegeit, régóta tervezem már, most jött el az ideje. B oszloptól hátra 5% fényáteresztésű fólia került, míg a vezető és anyós oldalira 50%-os, a gyári 70% helyett. Az első kettő nem legális, de nem feltűnő, annyira sötét a hátsó... :)
Műbizonylattal, ahogy kell...
A munkát Kinik Róbert csinálta, Miskolcon, hivatalos LLumar kivitelező.
Költségem: 21.000.-
Néhány napja felkerültek a felnik és a toldat, a képek annyira nem adják vissza (főleg, hogy telefonnal készültek), de élőben elég jó az összkép... :)
Utolsó képen látszik a különbség a fóliázott 50% és a gyári 70% között. Kicsit le kellett vágniuk a szélét, mert gyűrte az ablak...





Tavaly ősszel vettem 1 Gtv hátsó fék párat.festve volt meg ilyenek de pár helyen pattogott le a festék, stb.
Szétkaptam és több lépésben készült el, de megérte:-)
Homokfújva, horgany alapozva lett majd 3 réteg festék és 1 réteg lakk.
Tavasszal az elsőkkel együtt mennek a helyükre.








Tárcsa: ALFA ROMEO EBC Turbo Groove sport
Fékbetét : EBC Yellowstuff
Eljött az ideje,hogy féktárcsákat cseréltessek elől,igen vállas volt már :D
Régóta nézegettem már az EBC tárcsákat,nagyon tetszett. Mindig vágytam egy igazi sportfékre,gondoltam majd ha lesz olyan autó,tuti ezt rakatom rá...és lett :) Közben megtudtam,hogy tibcsi166 is ezeket rakatta fel és maximálisan megvan elégedve vele,sőt pityukoma is elismerően nyilatkozott. Tehát minden mellette szólt...
Megrendeltem,és 3hét múlva meg is érkezett. Egyből hívtam a szerelőmet...itt az idő :)
Szombat reggel 8-ra mentem és már neki is kezdett. Egy kis baki történt,de időben észre vettük,ezeknél a tárcsáknál van jobbos és balos....tehát nem mindegy hogy teszed fel...az egyik már fent csillogott,mikor újra le kellett szedni.Utána mmár minden ment a maga útján.
Első métereknél,rázta a kormányt,nem akart megállni...meg is ijedtem,hogy most mi van???? Tibcsi is megnyugtatott,hogy nincs baj,kopjon össze,addig figylejek a fékezésre. Eltelt 1000 km...még mindig nem merem kipróbálni,de már érezhető hogy jó lesz az :DDDD sokkal kisebb fékadagolással lassítható az autó,szóval ok a dolog ;)
Tudom nem olcsó,sőt túl van árazva,de ....... jól néz ki és jó is.
Az első nagyobb féktest után leírom a tapasztalatot.
Nos letelt a bekoptatási fázis,kb 1500 km tettem bele.
Amit tapasztalta,az az,hogy ha nem fokozatosan adagoljuk a féket,és nem ugrunk rá,hihetetlen fékhatás van. Beleszédültem,az agyam a szélvédőn volt. Szóval megérte a pénzt. Lenyűgözött !




Gecsa cartárs blógja és útmutatásai alapján lettek kicserélve. Ez úton is köszönöm segítségét.
Starline csapágyak lettek beépítve mindkét oldalra mindösszesen 30000 Ft költséggel. .....
2017 11 30 . 60 000 km vártam tőluk , ami nem sok. Majdnem sikerült is teljesíteniük!
- Fogyi 7,7-7,8
- regenerálást rendszeresen csinálja ahogy kell neki, havazásokkor reklamált egyszer hogy most aztán már hajtsam meg hogy ki tudja égetni :)
- ülésfütések még jók :D
- hátsó ködlámpa hiba magától elmúlt
ami jön remélhetöleg SK: radar grafikus kijelzés bekapcs, lámpamosó kikapcs, övcsipogó kikapcs (kötöm magam anélkül is)