Blog
Eljött az olajcsere ideje.
A Hegyalja kftnél Selenia Racing 10W 60 as olajból 6liter megvéve és az olaj szűrő is.
Pollenszűrő megrendelve.

Először is, néhány információ a kocsiról. 2016 márciusában vettem meg, azalatt cseréltem pár dolgot benne, melyek a szokásos karbantartás részei, egy-két esztétikai szépítés és volt már meghibásodás miatti javítás is.
Tömören:
Belső:
Kormánycsere (nem tetszett az előző, illetve kapott kormányvezérlést is)
Bal oldali ablakemelő sziget (miután az előző rommá volt törve, ezért annak megfogásakor hangosan recsegett
Könyöklő felső rész ( előző tulaj ráküldött egy anyagot, ami belül-kívül szétmarta teljesen
Külső:
Teljes fékrendszer csere Brembora
Első kerékcsapágyak
Olaj- és teljes szűrőcsere
Vezérlés görgőkkel, hosszbordásszíj úgyszintén
Alufelni szett (a másik gyári alap 17"-es) a téli gumiknak
Hátsó embléma
Meghibásodás:
Már-már koncepcióhiba, szívósor. Nyomaték gyengült, hangja pedig már motorbemelegedésnél is erőteljesebben észlelhető volt. Miután fém, így új feleslegesnek tűnt, inkább síkba köszörülés.
Az autó most már nagyon élvezhető, miután nagyobb gondoskodással a régi hibák javítva lettek. A későbbiekben pedig inkább az ápolásokra, illetve az élményekre fókuszálva fogok bejegyzést tenni. Tervben van a hangrendszer upgrade-je fejegységgel és hangszórókkal ( a gyári kiábrándító, mellesleg a rádióm halott, úgy tűnik), az alufelnik felújítása, autópolír és izzószett csere.
Eljött az ideje a következő olajcserének, és ha már itt vagyunk, még pár dolog cserés lett.
Motorolaj: Xado 5w40
Váltóolaj: Tutela Technyx + Xado EX120
Szervóolaj: Tutela
Fékfolyadék: Gulf DOT4
Olajszűrő: Valeo
Pollenszűrő: Valeo
Levegőszűrő: Sofima
A lámpáink elég karcosak és mattok voltak így elkezdtem keresgelni ki az aki tud lámpát polírozni illetve nem csak tud hanem jó is lesz amit csinál! :)
Neten talaltam rá Herti kozmetikára helyileg Isaszegen van így még közel is van hozzánk! 1 év garanciát adott! Tamás kedve korrekt és alapos nagyon szepen dolgozik és normális áron!csinál mast is teljes kozmetikát polírozást stb stb nagyon elégedett vagyok maskor is hozzá megyek ha valaminilyesmi meló lesz!






Ma megjavították a szervócsövet. Nem látszott, hogy mióta szivárgott, de a szervóolajból nem nagyon hiányzott, csak a szerelés alatt elveszett mennyiséget (0,5 liter) kellett pótolni. A szervízvezetőnek is volt több Alfája is, úgyhogy azt mondta, nyugodtan hordhatom hozzájuk a jövőben, láttak már ilyet. Valószínűleg így lesz, mert itt vannak 10 perc sétányira és úgy tűnik gyorsan és jó áron dolgoznak.
Megjöttek. :) Eibach pro kit rugók és Koni Str.t lengéscsillapítók. Jövő héten kerülnek be, már nagyon nagyon kíváncsi vagyok. :)
Az az igazság, hogy nem tudom milyen rugók vannak benne, mivel azokon nem találtam semmiféle jelölést is sima fekete rugók. Viszont szemre lejjebb van, mint egy sima sport futóműves 156.
Beraktam egy képet a jelenlegi állapotról, hogy lehessen látni majd a különbséget.



Sor került a tavaszi kerékcserére.
Téli le, nyári fel.
Óra állás: 281674km
Nyári gumi első tengely: 5088km; hátsó tengely: 30718km
A téli gumikban: 23777km
0
519
Fórum
Friss topicok
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- 159
- Virtuális Romeo
- Alfa reklám
- Alfás cuccok, kiegészít...
- Oldtimer, youngtimer
- Spider
- Alfa történelem, híres ...
- Coffee - Minden ami kávé
Tagok
Új tagjaink
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki