Blog
Ez még vásárláskor történt meg, most utólag írom be :)
Elég avétos volt benne az akksi, ezért vetettem bele vásárlás előtt az én költségemre egy újat. Bosch S4 ment bele.

Vásárlás után egy héttel menet közben megállt az autó, előtte halk puffanás volt. Utána be sem indult. Természetesen azonnal szerelő. Diagnózis: főtengely szíjtárcsából kiszakadt a rezgés csillapító gumi gyűrű, azt pedig begyűrte a vezérlés, ami ettől ötöt ugrott. Persze ettől a szelepek és himbák is sérültek. Úgy hogy 20 db szelep, himba, szimmering, vez. mű tengely szimmering, hengerfej tömítés, olaj (motul) + szűrő. Meg persze főtengely szíjtárcsa és komplett vezérlés szett vízpumpával dayco mindkettő. Cirka 250 ezer ft munkadíjjal. Jól jött az ünnepek előtt. De legalább most már sokkal jobb lett, érezhetően. Sajnos olyan mértékű kokecolás volt a motortérben, több dolog gyorskötözővel volt rögzítve, amit bilinccsel kellett volna. Ezek is meg lettek oldva. Most már alig érezni rezgéseket. Sokkal szebben és halkabban jár a motor. Remélem most sokáig nem lesz gond vele.
Utálok az autó alatt "nézelődni", mert tuti, hogy mindig észreveszek valami apró javítani valót. Így történt ez most is, csak most nem apró volt, amit észrevettem. Illetve utólag derült ki, hogy nem apró. A lényeg, hogy a jobb hátsó kerékdob is és a csomitartó szellőzője is rendben van most már. A bal hátulja elvileg tökéletes. Lassan 100%-os lesz az autó karosszéria ügyileg. :-)












Cicerget a hosszbordás szíj feszítője ezért cserére érett lett,először csak egy csapágyat vettem hozzá,mert össze akartam a vezérléscserével kötni.Sajnos az új csapágy 3-4 napig bírta és hangosabb lett mint az előző😏😫Rendeltem egy komplett Dayco szettet hozzá.Cserekor vettem észre,hogy a feszítő tartója el volt törve😕lehet ezért nem bírta az új se sokáig🤔Az új feszítőcsapágy lehúzása nem ment elsőre,de egy kis spanifer segített😊
Km:159323




Gyönyörű helyszín, jó társaság, remek szervezés!
(azért indulhattam volna a legkoszosabb Alfa címért :D )




Nyakunkon a karácsony, mindenki siet, rohan vásárol. Rokonok barátok stb... Én is beleestem ebbe a csapdába. Kezdhetném Ádámtól és Évától, mivel ez egy hosszú nap volt, meló, rohanás, asszony, gyerek indulunk tovább....De nem teszem. Lényeg, hogy az esti szürkület+full fekete fólia+vas portáloszlop szorozva egy kis tolatással= a mellékelt képen láthatóval. Túl nagy baj nem történt de így karácsony tájékán az anyagi kár jelentős. Így most az ajándékok keresgélése helyett marad a fényező szaki keresgélés.
Ha valaki vállalja még idén és el is készül na az lesz a nagy ajándék.
Addig is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

Gondoltam írok a bézs bőrről is hátha valaki gondolkodik rajta. Diófa csomaggal rendeltem a Giut megspékelve bézs bőrrel - szerintem gyönyörű. A bőrnek prémium tapintása van, matt, és szerintem a varrása szebb mint a dohánybarna üléseké, pedig a dohánybarna szín is király. A fabetétek is szépek, nincs sznob hatása, szerencsére szintén matt, nem lakkozott. Nekem az alap szálcsiszolt hatású műanyag betétek annyira nem jönnek be.
Eredetileg persze Veloce csomagban gondolkodtam de a családi kupaktanács leszavazta a fekete tetőkárpitot (micsoda probléma :( ), úgyhogy gondoltam ha lúd legyen kövér, ha világos belső tér akkor meg legyen bézs bőr is - fő a családi béke :D
Ezután az autó szépen átalakult és az eredetileg sportos autóból lett egy visszafogottan elegáns szedán amit ha apu elszabadul akkor ugyanúgy el tud vinni kanyarvadászatra , de egy tárgyalásra is meg lehet érkezni vele - stílusosan.
És ez a zseniális a Giuliában - ugyanabból az autóból két egészen más karaktert is ki lehet hozni - úgy tűnik ez a jövő évi extrákban is hangsúlyosabban jelenik meg.
Hoppá - igazából a bézs bőrről akartam beszélni, szóval....
A kereskedők (több helyen jártam mielőtt megrendeltem az autót) mind próbáltak lebeszélni mondván ha farmerben (is) járok az hamar meg fog látszani, de azt is mondták ha gondját viselem akkor rendelhető. Úgy gondoltam évi két bőrápolást megér egy ilyen belső és nem bántam meg, de az tény hogy érzékeny. Minden nap a Giuliával járok melóba (többnyire nem farmerban) és még két hónap sem telt el, de ha tüzetesen megnézi az ember akkor az első varrásnál halványan már látszik a farmer kék színe.
Hát ebből inkább 2 -3 havonta lesz bőrápolás mintsem 6 havonta, de ennyit megér...
Úgyhogy gyorsan kihasználtam az AutoGlym shopot és berendeltem egy bőr tisztító és ápoló kitet. Tapasztalatokról majd írok később.
Kerékcsere télire. Km óra állása: 198.422
A nyáriak futottak ebben a szezonban 5.280 km-t, összesen pedig 13.353 km-t.