Blog
Olajcsere. Mivel az előző olajat ette, illetve megszüntették a gyártását, így Csöri javaslatára Selénia Quadrofoglio került bele.
Olaj, olajszűrő, gyógynézés :)
Elfogyott az utántöltésre szánt olaj, így kénytelen voltam venni még egy dobozzal.
(1L Selénia Star P.E). Illetve az ablakemelő cserénél eltört csavar takarót is pótoltam.
Vettem mindegyik ajtóhoz 1-et, hogy legyen tartalékban.
Fogy az olaj. Nem súlyosan de kb. 5000-6000km-en elment egy bő fél liter.
Vettem 1L Selénia Star P.E-t.
A nyár elején elvittem mind a két autót klíma átnézésre hogy ne legyen gond velük. Sajnos a nyár vége felé az egyik út után az aszfalton olaj tócsát vettem észre a kocsi alatt. Megnéztem és a klíma cső szétment és onnan csöpögött az olaj a földre. Mivel ennek a cseréjéhez le kell szedni az összes gázt így a hátramaradt homlokfal és a vízhűtő cserét is megejtettem. Ezek sajnos rozsdásak voltak és ezért szerettem volna kicserélni.
A homlokfal 20000 ft volt. A hűtő 28000 ft (ami Denso lett, a gyári is az volt). A klíma csövet bontóból szereztem 8000 ft volt.
Először elvittem az autót a klímagáz lefejtésére. Ezután bontottam meg az autót. Levettem a lökhárítót, lámpákat és az összes olyan dolgot ami a cseréhez kellett. Vezetékeket, kürtöt, borító elemet stb. A hűtőre is ráfért a csere. Legközelebb ez adta volna meg magát.
A csere után elvittem gáztöltésre. Szerencsére volt még benne 300 gramm így csak a hiányzó gázt kellett kifizetni. Ez volt 7000 ft.



Az autót mikor megvettem 17" felni volt téli gumival. A gumik Michelin 2018. Így nem kell vennem hozzá, viszont a felni csúnya volt így a festést fel kellett újítani rajta. Ezt a szint már használtam a Mito nyári felnin. Vettem alapozót, bázist és lakkot. Az egyik hétvégén megcsináltam.




Minden hidegindításnál figyeltem a motor járását. Szépen indult, viszont alapjáraton egy kicsit változott az alapjárat illetve egy kicsit kopogós volt a hangja. Ez viszont csak pár percig vettem észre. Elvittem hogy nézzük meg mi van vele. Gépre lett rakva és az 1 és a 3 henger korrekciója magas volt. Mivel a km kb. 280000 a szerelő a teljes felújítást javasolta. az alapjárat ingadozásra a szívósor és az EGR takarítást.
Először a befecskendezők és a nagynyomású lett felújítva. Ennek költsége kedvezményekkel volt 340000 ft. A felújítást a Benedeczki Műhely Kft. csinálta (Bosch szervíz Kecel). Mivel minden náluk lett csináltatva így a közös nyomócső és a külön álló nagynyomású csövek ultrahangos tisztítása ingyenes volt.
A szívósor levételével a megbontásra kerülő tömítések cserélve lettek ez volt 40000 ft. A kitakarítás és a szerelés 110000 ft. került. Pluszba kellett 55217821 gyári számú szétválasztó mert el volt törve. Ez került 17000 ft.-ba
Így egy olcsó autó megvételének költségébe került.


- tankolások száma: 78 (ebből egy a vételkori teletank)
- km óra állás: 43.042 km
- életkor: 410 nap
- össz. menetidő: 626,74 óra (26,11 nap!)
- átlagsebesség: 69 km/ó
- tankolt üzemanyag: 3.255,54 liter, ebből 55,69 liter az első teletank
- átlagfogyasztás: 7,43 liter / 100 km
- üzemanyagköltség: 29,30 Ft/km
- átlagos napi futás: 104,98 km/nap
- mozgásban töltött idő: 6,37 %












260520km.
Szíjak, görgők, vízpumpa, üzemanyag szűrő, generátor.
1 hónapon belül kétszer csinált olyat hogy melegen nem indult... Semmi hibaüzenet! KB 10 perc pihi után beindult!
Valószinüsíthető, hogy a főtengely jeladó kezd elhalálozni, ezért cserélve lett egy újra.....rem csak ennyi volt!





