Blog
Elmentünk St. Georgenbe egyet. Odafelé útba ejtettük a stuttgarti TV tornyot. Sajnos nem volt nyitva és nem lehetett felmenni. Hazafelé Thomannéknál jártunk (thomann.de).
Hazafelé elértük a 177.777 km-t, ami egyben azt is jelzi, hogy lehagytuk a Spidert a maga 177.623 km-ével. A fiatal lehagyta az időset...





Az autó megvétele után felmerült bennem, hogy kicserélem az IC-t egy nagyobbra, ennek a mostani nagy "szerviz" idején kerül sor. 6 nap telt el a megrendelés és az átvétel között (ebben benne van a hétvége is), de csak megjött. Türelmetlenül vártam a csomagot, ami tartalmazza a szívó illetve kipufogó rendszer csövezésének egy részét, valamint az intercoolert. Méretei: 550x260x65 a bordázott hűtőfelület, a teljes méret azonban 700x260x65, ami annyit jelent, hogy szélességében kb. mint a klíma hűtő. Ma este már helyére is szereltem az IC-t. Kimértem a rögzítő csavarok helyét, majd átfúrtam az első keresztmerevítőt (homlokot?). 8-as csavarok tartják, de a mérési pontatlanság miatt (tudom, kétszer mér, egyszer vág) szerettem volna egy kis toleranciát adni a felszereléshez, így 10-es furatot fúrtam. A vastagsága miatt nem fért be a keresztmerevítő mögé, így azt picit átszabtam, 15 mm-t levágtam az alsó lemezből. Lehetséges, hogy később készítek még egy segédvázat és hozzáhegesztem az alsó hűtőtartóhoz, hogy a két alsó menettel is rögzítve legyen a cooler. Hátra maradt a csövezés, ami gondolom nem kis szívás lesz, aztán kipuff, és az én oldalamról kész van mechanikusan, már csak szoftvert kell rá írni és indul a mandula. :)
Az utolsó kép, csak érdekességként...








Annyi mindent meg akartam/akarok csinálni a kis alfámmal, de diák mivoltom végett pénz és idő ügyileg nyárig kellett várnom, hogy elkezdhessem.
Szerencsére motorikusan és műszakilag még nem adódott gondom vele, habár melegben szeret néha hosszabban indítózni, hogy induljon, de nincs vele gond.
Elsősorban a belső terét alakítgatom, mivel nem nagyon tetszik ez a szürkés, régies-kopott utastér.
Szerencsémre egy nagyon rendes alfás srác, Bécitől sikerült jelképes áron ( egy tálca sör :) ) beszereznem egy ülésszettet ( QV-ból) , ami nagyon jó állapotban van, és négy ajtókárpitot. ( az első kettőt még fel is újíttatta pár éve )
Másodkörben jönnek hátsó lámpák helyére a lexus design kivitelű lámpák, és belső műanyagok. (középrész műanyag, műszerfal műanyag no meg a kalaptartó műanyaga)
Mindent egy sráctól szereztem, aki bont 145-ket,
Jövőhéten folytatom azokkal. :)






Ugyan vásárlástól már mentem kb 1500Km-t de most jutottam el oda hogy az összes olajat és folyadékot lecseréltettem.
Motorolaj, fékolaj, váltóolaj, szervóolaj, fagyálló...
Átnézve a vezérlés és egyéb kopó alkatrészek, az autó kitűnő állapotban van. Ici pici olajosodás látható a motor és a váltó kapcsolatánál.
termosztát, légtömegmérő, olajcsere szűrőkkel, hátsó ablaktörlő és kis apróságok.
206 800km van a kocsiban most.
Lefejtve, újra töltve a klíma gázzal, olajjal a mai napon. Kicsit gyengébbnek éreztem már a hatásfokát, 450gr volt benne a 650gr helyett..3 év alatt ez normálisnak mondható sztem. Cserélve a pollenszűrő is. Javasolta a klímás, hogy próbáljam majd kimosni a hűtőket slaggal. Update: kimostam nem volt vészes szerintem..de pár bogár kijött belőle :)
A jobb oldali küszöbből az egyik gumidugó hiányzott. Mivel a beszerzése nem volt zökkenőmentes, de a nyílást gyorsan le akartam zárni, XPS hőszigetelésből fabrikáltam egy ideiglenes dugót...
Végül az Autóház Budaőrstől sikerült vennem 2 darabot, miután a cikkszámot sikerült beazonosítani (60653565).
Egyúttal sikerült rendelnem tőlük jobb hátsó csavartakató kupakot is, cikkszám: 156063153. Ez már tökéletesen illeszkedik a helyére!





Német Misi műhelyében megtörtént a vezérlés (szíjak, görgők, vízpumpa), olaj (Selénia 20K), olajszűrő, benzinszűrő, hűtőfolyadék cseréje.
Km óra állása: 38 420 km