Blog
Mivel továbbra is napi használatban van az öreglány,így megkapta a szokásos időszakos törődést.Felkerültek a téli kerekek,motorolaj összes szűrővel cserélve.
325500 km
Már egy jó ideje játszottam a gondolattal, hogy vegyek egy Alfát is a Fiat és a Toyota mellé harmadik hobbi autónak.
Nézegettem jópár Alfát amik tetszettek, de mindegyikből hiányzott az az érzés, hogy ez kell nekem.
Ákost, már egy jó ideje ismerem, és tudtam, hogy van egy keveset futott jó állapotú 145-je 1.6 boxer motorral, de tudtam, hogy ő nem válik meg tőle. Nem tudom megmondani, hogy miért, de mindig vonzódtam a 145-ösökhöz.
Ahogy már írtam, úgy volt, hogy Ákos nem akart megválni tőle, de úgy alakult, hogy egy autónak mennie kellett a a családi flottából. Ekkor megindult nálam a vezérhangya és megkérdeztem Ákit, hogy nem adja-e el nekem a 145-öt. Ezt követően, kb. 2-3 hét egyeztetés után meg is közöttük a deal-t és idén Augusztus elején Alfa tulajdonos lettem.
Első utunk Budapestről Pécsre vezetett, amit gond nélkül teljesített a 26 éves kis sárkány.
Amit érdemes tudni róla, hogy ő egy 1996-os példány egy 1.6 boxer motorral és kb. 48.000 km-el. És igen, ő az aki 2012-ig Bécinél volt, aki blogot is vezetett az autóról itt az Amorén. Az autó 2020-ban került Ákoshoz, aki Bécihez hasonlóan szeretettel bánt az autóval, de az azt megelőző 8 évben picit hányatott lehetett a sorsa, aminek a következtében a picit megöregedett.
Fényezése szinte az összes vízszintes felületen lehámlott, és egyéb nyalánkságok is vannak vele, mint felületi korrózió az alján, és a váltó is lóg egy picit, plusz a resztli...
De ezeket leszámítva remek kis vas a maga 3 cm ültetésével, a mustársárga Momo bőrülésekkel, a 15-ös Teledial felnikkel, sötétített ablakokkal, és bőrkormánnyal. Olyan igazi vagány ki olasz vas.
Őszig még használgatom, hogy jöjjön ki rajta minden hiba, aztán télre megy a garázsba, ahol nekiállok szétszedni és rendbe tenni. Elég nagy meló lesz, de megéri, és remélem, hogy 2023 tavaszára, már egy remek állapotú kis vasat varázsolunk belőle, hiszen egy remek alap hozzá.


Felkerültek a téli kerekek.
Az alufelniket a szezon előtt a Bányai Sanyi újávarázsolta.
Ezüst színt kaptak a kezei által.
Km óra állása: 311931 km
A nyári gumikba szűk 10 ezer km került







Nem hiszem el!
Nincs öt napja ez az autóm és már rányitották az ajtót a Lidl parkolóban :'(
Majd később töltök fel nyitó képeket, ha már kisírtam magam, hogy ne ez maradjon az első bejegyzés ...

Km: 203.488
Olaj: Selénia 5W40
Olajszűrő
Levegőszűrő
És megint másfél hónapig állt az Alfa. Úgy látszik, ez lesz a menetrend. Szerencsére az új akksi nem adta meg magát - csak a műszaki járt le közben. Időszűke miatt helyi szervizbe vittem átvizsgálásra és vizsgáztatni. Kért ezt-azt... Újak a hátsó fékbetétek és azok a fékcsövek, amiket tavaly nem cseréltek, az ablaktörlők, a fékfolyadék (ezt nem is értem, egy éves se volt...) és egy kipufogó gumi. Pecsét, aláírás 2 évre.
Kilomteróra állása: 228 325
Végre felkerült az új fl antracit scudetto és az új fl hátsó embléma. (Egészben, mikrokapcsolóval együtt cseréltük.) Ezeken kívűl bekerült az új csomagtérajtó rugós ütköző is. Plusz a csomagtérajtó belseje is ki lett fújva olajos viasszal, hogy minél tartósabb legyen a múltkori javítás után.



Az autó vásárlásakor 15 ekm-es éves futásteljesítménnyel számoltam. De valahogy ezt a távot már októberben elértem. Bitang jó hajtani ezt az autót.
Bp. Pannónia utca, Pappas. Bemehettem, néztem, kérdeztem, élmény volt. Olajcsere és fényszóró szoftver frissítés.
15841 km

Nyáron volt az első pécsi autós találkozó a HCO szervezésében. Ez az őszi volt a második. Időben indultam, így egy Bátaszék - Bonyhád oda-vissza belefért Race módban. Őrület az a szakasz.
Pécsen az idő csodás volt. Szikrázó napsütés, 16 fok. A mosóban mellettem egy fehér AMG Merci fürdött, gondoltam az is oda készül. Megtöröltem a kocsit, hívom a srácot, hol a csapat, senkit nem látok, még a Merci is eltűnt.
- Baszd meg, tegnap volt!
- Azt a mindenit...
Ha már így alakult ne vesszen kárba a nap. Végigmentünk a tegnapi útvonalon és az Orfűi-tónál egy fotózást is kaptam.
Visszafelé a Bátaszék - Bonyhád szakaszon egy oda-visszát még lenyomtam :) (Talán 2x bevillant a kanyarfény, ami a frissítés miatt lehet)
Jól sikerült a nap. Jövő tavasszal újra Pécsen HCO tali. Dátumra figyelek.




