Blog

Hogy ne az apró nyűgök uralják a blogot, írok pár sort, mert így fair. Csatlakozó, vagy szenzor gond? Ugyan... Június óta egy autóval oldjuk meg a hétköznapokat, nincs tartalék, nincs rohangálós. És meglepő módon nem érezzük a hiányát. Három hónapja nem volt olyan helyzet, hogy kellett volna a két autó.
Egy hónapja az iskola is elkezdődött. Tartottam tőle, hogy alkalmatlan lesz erre a feladatra ez a mozdony, szenvedés lesz vele közlekedni, nyűglődik majd, hibakód tengerrel áraszt el. De nem. Teszi a dolgát, mégpedig felettébb úriasan. Innen lesz igazán nehéz visszaülni a "rohangálósba".
Más lett a reggeli rutin vele. A gyerekek valamiért a cuccaikat nem az első ülésre hányják, mindent bepakolnak a csomagtartóba. Nem tudnám megmondani miért. Érzik, hogy így elegáns? :-) Beülünk, beindítom, bekapcsolom az ülésfűtést és lenémítom a rádiót. Minden reggel így megyünk csendben, nyugalomban. Az automata dolgozik helyettem. A külvilág szokásos reggeli őrülete is sokkal barátságosabbnak és távolibbnak tűnik. Beszélgetünk, közben az autó visz minket. Araszolás közben Emil hasonlatával élve hallgatjuk a "Nohab hangot". Épp beszűrődik, és kellemes. Ha kicsit haladni tudunk, felváltja az 5 henger duruzsolása ami már inkább szép. 22 perc az út a belvárosba, 22 perc relax. A végén a parkolóházban felfelé már előre lehúzom az ablakot, hogy halljam azt az eszelős fújtatást amit ott művel, mikor elengedi a felesleges levegőt a turbó. Egy reggeli élménynappali ez az autó. Fogyasztás? Van neki. Megéri? Meg. Bírja? Simán :-)

>> EgyébL.A.Z. // Alfa 166 2.4 JTD // 2018-10-01

Az M4 autóút építésnél egy teherautó kavicsot csapott a szélvédőmbe. Az új üveget a szolnoki Zilahi Autoglass szerelte be, esőszenzoros természetesen.

 
>> SzervizNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2018-10-01

Idén Xado 10W40 olajat kapott Alf. Sok jót hallottam róla, remélem majd nekem is beválik. Olajcsere előtt 1 héttel Xado VitaFlush motortisztító adalékot öntöttem az olajba.

Km állás: 222.450 Km

 
>> AutóápolásNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2018-10-01

 
>> SzervizRizzo // Alfa 156 SW 1.9 JTD 116 // 2018-04-24

249190 km
Beépítettem az olajcserénél vásárolt szűrőket is mert már jó idő van a szerelgetéshez.Pollenszűrő, légszűrő,gázolajszűrő,vízérzékelő csere (bontott)
Kicseréltem még az intercooler csöveket is új bilincsekkel.(Wcp vebárúház)

 
>> SzervizGT Ɨ|ѯ // Alfa GT 3.2 V6 Distinctive FL // 2018-09-30

Kicserélni 10 mp de mire idáig eljut az ember és végez abban a tipikus űbergalaxikálismegagigahiperszivatós kitekert pózban az oktatandó lenne az akrobataképzőben......na mindegy csere pipa.

 
>> AutóápolásKócosw // Alfa GT 3.2 V6 24V Distinctive // 2018-09-30

Gergőnek köszönet a segítségért. Alvazvedozes, féknyereg festés. A küszöböket tavasszal cserelni kell, es akkor kap üregvedelmet.Az alváz jo állapotú, a küszöbök sajna cseresek mert valami gyengeelmejűek emelöpontnak használták. Mellekletben a kep a hogyan ne emeljunk gt-t csápossal. Mind a 4 sarok összebaxva, de ez a legcudarabb. Sosem ertettem az ilyen embereket...
Gewinde beallitasa tavaszra marad. (-2elöl)

 
>> Szervizosee_selespeed // Alfa Giulietta Exclusive // 2018-09-28

Még rendszám nem került rá. De pár dolgot szükségesnek éreztem elvégezni az autón. Látván, hogy a teli gumik nagyon félre vannak kopva, beállítottam a futómű geometriát.
A szélvédőn volt egy kavics felverődés, az is javítva lett. Előre új Bosch ablaktörlőket szereltem. Mindennek tetejébe jött még egy ózonos klíma fertőtlenítés.

 
>> Eseményosee_selespeed // Alfa Giulietta Exclusive // 2018-09-26

Ma vettem át az autót. Alfa Romeo kereskedésből érkezett. Náluk volt minden szerviz és garanciális javítás végezve.
1 év szavatosság van rá, amit én fontosnak tartottam.

 
>> Szervizgecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-09-30

Nagy nehezen sikerült találni emberi áron főtengelyt és hajtókarokat az autóhoz. Reményeim szerint hamar megérkezik a szeretetcsomag, és végre egyenesbe lendül a javítási fázis. Az autó hét hónapja áll. Az alkatrészeket Hollandiában sikerült fellelni egy erre szakosodott cégnél.