Blog
Péntek meló után elindultunk és fél nyolcra már a szállodánál voltunk. Szeretném ezúton is megköszönni az M3 építőinek és útszűkületben haladásképtelem autóstársaimnak azt a bő órát amit araszolással tölthettem...
Beköltöztünk, ettünk, ittunk, majd a 7-es apartmanban még ittunk, ittunk...
Sajnos Giuseppéék nem tudtak eljönni...
Reggel pontban 10:00-kor került ránk a sor és pont 115.555 volt az órában induláskor.
A XXV. Selenia nem a megszokottak szerint zajlott:
- rendelhettünk seleniás pólókat,
- két kört tettünk meg a startpontról,
- az első kör itinere - az első Seleniát idézve - nem a megszokott volt, a telpülésneveket is tartalmazta, így azért nehéz volt eltévedni,
- kompoztunk egyet - Mint kiderült a télen ez a komp szabadult el.
- nem volt emelkedő, pinpongasztal simaságú volt a terep,
- a célba érkezve újra indultunk, immáron a szokásos vaktérképpel,
- a rétesház batyuja nagyon finom volt,
- mindenhol nagy szeretettel fogadtak minket,
- a hollandok meg is tapsolták a beérkezőket és kaptunk eredeti holland tartósvizet :-)
- a Kis Pál múzeumban még meg is kértek hogy lehetne-e fényképet csinálni az autóval. Be is ültettem és megkértem az ajtónál strázsáló katonát hogy álljon oda őrizni a hölgyet. Jókat nevettünk :-)
- a tesztek persze most se sikeültek túl jól, de nem ez a légyeg
Végül 38,5 ponttal 53. helyet értük el. A szintidőnél 14 perccel előbb értünk be. Hogy hogyan mérik egyre nagyobb rejtély lesz. Életemben nem mentem még ilyen lassan, most már azt is tudom hogy 31-et már tart a tempomat. Többen utolértek, leelőztek...
Vacsora után újra összeültünk és talán MÉG szombaton nyugovóra is tértünk.
A hazaút esénytelenül telt el, közben túlléptük a 116e km-t.
Összesen 893 km-t mentünk a hétvégén.
Köszönet a szervezőknek!
Sose legyen rosszabb hétvégénk! :-)












Régóta szerettem volna egy OZ Alleggerita szettet. Az új kicsit drága arra hogy pályanapon esetleg sérüljön, ezért egy használt szettet vettem. 5x100 ET48 8x17 és 7kg. A 15mmes nyomtávszélesítővel tudom korrigálni az ET számot, de még így is könyebb lesz a felnik 90%-ánál.




A fékbetét ellenőrzésénél észrevettem, hogy az eddig használt nyeregtartóval túllóg a tárcsán és marad egy mm-es perem a betéten.
Egy szlovák vállalkozó gyárt profi nyeregtartót, ráadásul könnyebb anyagból és masszívabb felépítéssel. Felszerelve úgy tűnik hogy pontosan a tárcsa széléig lóg ki a betét és csak kb 400 gramm a korábbi 900grammos tartó+csavar helyett. Csak ezért nem vettem volna meg, de mivel így jobban passzol a betét is, ezért rendeltem belőle egy párat új csavarokkal.




5 évet bírt az előző...
Varta 77Ah,780 A
Km:349000
A gyengébb minőségű, már tavaly hátul futott gumik is csereérettek lettek, nem is bántam, így a pótlás már egyertelmű volt, hogy egyforma legyen a 2 tengelyen.
2 db gumi: 109000 ft
Szerelés, centirozas: 9000 ft

Az olajszűrő ház alól folyott az olaj.Két tömítést kellett volna csak cserélni,de a ház visszaszerelésénél eltörött az egyik csatlakozásnál az öntvény,ezért a komplett házat cserélni kellett.
Ezen kívül cserélve lett a levegőszűrő,ü.a.szűrő,hűtőfolyadék,motorolaj szűrővel.
A ház 28K Ft volt.


0
896




















