Blog
Eljött az idő (0404), mikor már nem mutatott hátralévő napokat a visszaszámláló a www.esztergomi-alfaromeo-talalkozo.hu weboldalon. Reggel még egy gyors porszívózás, műszerfalápolás, szőnyegcsere, rendrakás és indultunk is a felsőgödi Autóspihenőhöz, ahol krecsi cartárs már (mint kiderült rég óta) várt ránk Sprintjével és párjával a J1ben. Rövid üdvözlés és indultunk is tovább, mert Szentendrén pedig Vikking-gel találkoztunk a benzinkúton.
Útközben zene szólt és sütött a nap. Az alfa pedig csak úgy szelte a szerpentineket. Mikor megérkeztünk Esztergomba, leszurkoltuk a belépődíjat, majd mindenki elfoglalta várva várt méltó helyét a Bazilika parkolójában. Az idő nekünk kedvezett. Szó se róla nap végére mindannyian szépen leégtünk. De megérte, mert a találkozó fantasztikusra sikerült. Végre mindenkivel sikerült találkoznom, nem az volt, hogy a több ezer ember között nem találtam senkit. Családias hangulat volt. Volt aki a fűben piknikezett a jó időben és volt aki kolbászt majszolt a büfében. Engedve a csábításnak elszántuk magunkat és felültünk az esztergomi villanyvonatra, amely átmegy a hídon, szomszédainkhoz is. Ezen a napon így már másodjára is voltunk 'odaát'. Először pedig -így utólag már- egy ehetetlen pizzát sikerült kifognunk ebédre, de az éhség nagy úr:) Csak a végén vettük észre, hogy ez nem is olyan jó, mikor már jól lakott gyomorral ültünk az asztalnál.
Mire visszaértünk a kisvonattal a parkolóba, hallottuk, hogy épp az eredményhirdetés zajlik. Először úgy voltam vele, hogy úgysem maradunk le semmiről, hisz sosem szoktam nyerni ilyesmiken ill. hát semmin sem - nem kell rohanni annyira. De a végén valami azt súgta, hogy jó lesz sietni. Mire odaértünk már nagyon a végén járt a tombolahúzás, de végül az én nevem is elhangzott, először nem tudtam mire vélni, de örültem ám ezerrel. A nyereményem egy 5l selénia 5w40 motorolaj, amiről a lenti képek is tanuskodnak.
A képek közül az 5-öst és 7-est Tommi-nak, a 9-est pedig Piritu-nak köszönhetem. A nyeremények átvétele után még mindenkivel váltottunk pár mondatot és a tömeg lassan elindult hazafelé, alfáktól üresen hagyva ismét egy évig a Bazilika parkolóját..
A IX. Esztergomi Alfa Romeo Találkozó hivatalos videója. És egy kép a netről.












Fantasztikus, családias hangulatú találkozó volt a mai. Nagyon jól éreztük magunkat, és ezért nagy köszönet Tomminak!!! Ez a találkozó visszahozta a régi feelinget, szerintem baromi jól sikerült! De nem ragozom, mert egyszerűen tökéletes volt! (Belépő 2000 Ft volt)
GT-től pedig különleges rendszámtáblát rendeltem, melyet ma átadott. Öröm, boldogság! :-) (Ára: 1000 Ft)








Egy ideje gyengébbnek éreztem a fékeket a kelleténél, ezért a nyári kerekek felrakása mellett egyúttal le lett ma cserélve mind a 4 féktárcsa, fékbetétek és a fékolaj is. A munka nagyrészét Sanyi155 kolléga végezte, innen is köszönöm mégegyszer ;)
Tárcsák : Brembo // Betétek : Pagid // Olaj : Valvoline
JH BH sárvédő fényezése, jó lett, különbség nem látszik+3M fólia körbe
Sikerült eladni a 17"-os felniket, egy havernak, így lett az autón most végre rá való 15"-os alu.....
Sajnálom, hogy nekem nem fért el, de Száguldósrac haverom 156-án sokkal jobban mutat! Gratula Neki!
Ja, és azoknak akik azt írták, hogy 156-ra nem jó, hár tévedtek.....
Az alufelni javító szaki tegnap végzett a kerekemmel. Volt rajta egy horzsolás, most gyakorlatilag újként kaptam vissza! :))) Úgyhogy ma felkerült a nyári kerékgarnitúra! :) 16"-os gyári Alfa felni (a spider gyári felnije). Goodyear Eagle Touring gumikkal vettem, az idei szezont még ezzel gurulom végig. Egy méretet váltottam felfelé de így is jobban érezni az úthibákat. :( Minimálisan szélesebb lett a nyomtáv az eltérő ET miatt de legalább stabilabb a gép! :))) ( Igen tudom, hiányzik a kígyó az irányjelző alól. Nemsokára pótolom! :))) )
Km: 140800


rászántam magam a visszajelző lámpácska világítása okának megszüntetésére.
a rendszám megvilágító egyik izzó cseréjére készültem, s kiderült, hogy mind a kettő kiégett, s a csere után szembesültem, hogy még mindig ég a visszajelző.
a bal első helyzetjelző is megadta magát.



a keddi pesti úton előjött egy olajszivárgás, melyet Pesten a parkolóban vettem észre, olajpöttyös volt a hátfal. Zabszem effektussal jöttem haza. Másnap kiderült, hogy a hátsó főtengely szimmering adta meg megát. Csak a kérdés az, hogy mitől?

megcsináltattam a zöldkártyát és kaptam adatlapot a kpm-n a motorcsere átiráshoz de elötte kelett egy szakmühely bizonylatot iratnom és le is szemlézték a kicsikét. : )
kapott a héten egy uj felsö kuplung munkahengert : )
