Blog
Kisütött a nap, időm is volt, így felkerültek a már kicentíroztatott nyári kerekek. Ennek a szertartásnak is megvan a varázsa!




Ma délelőtt újra feldübörgött a V6, immár új kardánt forgatva. Amitől féltem, hogy a hevenyészett csapágyfelfüggesztés majd az oldalamba robban, elmaradt :) Úgyhogy egy viszonylag vibráció és hardymentes kardánom van, hétvégén valószínűleg már menetpróba következik...
Hétfőn a festőnél jártunk Sárbogárdon, a két küszöb spoilert, meg az első lökös alját kellett lejavítani. Ma hoztam el.
megérkezett az új matrica rendszámom ( hatalmas nagy :( )
Még nemtom hogy ragasztom fel :%
Új Bosch "szárnyas" ablaktörlők kerültek előre, mostmár látok :)
Ma kicseréltem a levegőszűrőt, MAHLE márkájú került bele, szinte semmi baja nem volt ami most volt benne, követlező alkalom olaj csere lesz. óra állása 91300 Km
Eljött az idő, h pótoljam azt, amit az autó gyártásánál kihagytak. Könyöktámasz már nagyon hiányzott a kocsiból és Csörinek hála, gyári új került bele. 30 perces "műtét" után élvezhettem azt, amit az első 47-esemben éreztem. :) Sajnos nem volt olcsó mulatság, de utólag ezt nem sajnálom!







Most már véglegesen felkerültek a matricák :) tetszenek, viszont van egy kisebb-nagyobb probléma... hol a negyedik?!!! igy vettük a kocsit, szóval keritenem kell még egy műanyag bisz-baszt, hogy rendesen nézzen ki a kocsi!

42.200 km. Ismét Csörinél volt a szervíz, a szokásos dolgok szűrők és olajak (motor,fék) cseréje történt, egy jó kis beszélgetéssel vegyítve! :)
A központi zár vezetoldali motorja bemondta az unalmast....ugyhogy csere.....most már újra le birom zárni a bellát:D!