Blog
Kapott uj kuplungot,olajat szimeringeket elsőt hátsót,gyergyákat olajszűrőt,levegőszűrőt,2 szepefedél tömitést.
Kapott még uj vezető görgőket és szijjakat.
Délben még Pozsony, autópályán 14.30 Budapest. Intézkedés ezerrel, majd Gerbau szelet a Halászbástya tövében.


2008. május, 115115 km
Szamosiék úgy döntöttek, hogy nem szedik le a váltót, mert szerintük minden zaj természetes. Persze istennek nem tudtam meggyőzni őket, mert sem az ugrálás, sem a kattogás nem jött elő, ha János beült mellém. Ha ketten voltunk, az autó majdnem szétesett. Feladtam a győzködést.
A Tátrából jövet majdnem megbolondultam, úgy búgott az egész autó, emiatt cserélni kellett a bal első kerékcsapágyat. Mivel a tolatós kattogást sikerült egyszer bemutatni, a féltengelyeket is szétszedték és a híg löttyöt, ami benne volt, kicserélték Tutela zsírra. Egyébként semmi nem lóg, minden teljesen rendben van.
Az új gond tehát sikeresen megoldva, a régiek maradtak.
Vyšné Hágy 750 km
Készen lett végülis az új vezetői engedélyem, tegnapi nap (0430) át is vettem a gödöllői Városházán. Gyönyörűszép.. full rózsaszín.. és a fénykép.. De legalább 2018-ig jó lesz megint. Kaptam hozzá tokot is, amiben a hibapontok vannak leírva, amik azt hiszem már nem is érvényesek ebben a formában. Úgyhogy kb semmire nem jó :)
Felhívtam a Novák Alfás srácot is. Nem tudnak szívászajcsökkentőt adni használtan. Próbáljam majd később. Viszont utánaolvastam és utánakérdeztem ennek az egésznek, hogy mi van ha nincs benne olyan?! Állítólag(!) nem gond, sőt. A hangja durvább lesz, leállításkor hörög, és hasonlóképpen működik mint egy sportlégszűrő, azaz több levegőt enged így át, szabadabban, tehát minimális fogyasztáscsökkenés és minimális teljesítménynövekvés várható. Csak víz ne kerüljön a motorba, mert akkor meg motorcsere várható :( :)




2008.04.29. Késza kormány :D 45.000-be fájt 1év garival,also lengőkar gömbfej felujjitás 9000-
Szétszedtem az EGR szelepet, gondolván, hogy a sok megtett kilóméter után tisztításra szorul. Meglepődve tapasztaltam, hogy viszonylag tiszta, illetve inkább, hogy nincs benne olyan sok szmötyi. Szétkaptam, kipuceráltam: most mint az új!
Még egy kis érdekesség a szelep elektromos csatlakozóján!




Végre sikerűlt egy szép sportvéget felrakatni a gépemre, már régóta akartam, csak sosem tudtam vele foglalkozni, de most meg lett csinálva, és sztem nagyon jó lett, teljesen olyan, mint ha gyárilag ilyenre lenne kitalálva, mindjárt egészen más a hátsó karaktere a kicsikének!


Elakadás jelző háromszög. 1600 Ft.
Egészségügyi doboz. 2100 Ft.
Izzókészlet: 850 Ft.
Kiegésszítő féklámpa izzócsere: 1100 Ft.
Olajcsere (Selenia), olajszűrő, pollenszűrő, pár apróság: 18000 Ft.
Vezetőülés mozgató mechanika: 45000 Ft.
Nyári gumi: 72000 Ft.
Tankolás: :))))
Tegnap (0429) este 9-kor hívtam Zolit - ahogy megbeszéltük, hogy majd keressük egymást, hogy mi lesz ma. Már az autónkkal jöhetünk haza, vagy még mindig nem? Mivel nem ő hívott, hanem én kerestem, ezért már tudhattam előre, hogy mi a válasz. Nem is ragozom tovább. Nem lett készen vele. Pedig már igazán nem nagy munka volt rajta, mikor utoljára ott jártunk. Inkább sok apró. Mivel ezen a héten van május 1, és péntek (0502) munkaszüneti nap, ezért már csak a jövőhéten hétfőn tudja legkorábban legurítani a futóműveshez, HA addig a többi munkával elkészül. Az újabb kitűzött időpont: május 5, hétfő. Természetesen már előre látom, hogy nem lesz készen, mert a jövőhéten délutános lesz a munkahelyén, tehát ha délelőtt le is viszi az autót, hogy beállítsák a futóművét, délután már nem tud érte menni.. Tehát marad a kedd. HA minden jól megy. De inkább célozzuk meg a jövőhét hétvégét. Az még másfél hét csúszás megint. Ez már több mint durva.
Tegnap délután még felhívtam pár alfa kereskedést, szervizt, alkatrészellátót és bontót is, hogy mégis mennyi lenne a szívászajcsökkentő + cső, ami még hiányzik az autóhoz - de ugye nem létszükséglet. A Hegyaljánál voltak legjobban képben, hogy mi is az. Viszont csak gyáriban tudnak szerezni. A ház 26e, a cső pedig 17e Ft-ra rúg. Ma még beszélek a Novák Alfával, hogy használtan esetleg tudnak-e, és majd kiderül, lesz-e olyanom a közeljövőben. Az Ipacsfa utcai bontóban is nagyon segítőkészek, de csak két hét múlva lesz, ha lesz..