Blog
Nem hagy, nem hagy nyugodni hangtechnika.
Bár mindig mondom, nem hangerő a cél, az 1000watt rms monoblokk előhozta dld reflex láda létező összes hibáját.
Nem torzít, nekem igen nagyot szól, ilyen téren semmi baj vele. Ám elképesztően lágy hangja van.
Hidalt 150 wattos régi erősítővel majd leverte tükröt, most meg se mozdul.
Viszont tüdömbe szorul levegő. Furcsa ez nekem, kalibrálgatnám, de garázsban telel morgó már, ha elő kell venni, állítok egyet, meghallgatom az úton, majd matekozok legközelebb min kellene változtatni.
Javallottak helix mélyet, amit láttam, mondtak elég meggyőző.
Mégis ha már monoblokk kicx, 1200wattos kicx mélyet nagyon meghallgatnám.
Le van zsirozva Zsoltival, tavasszal zárt láda csereberélés lesz(berak, meghallgat, csere) ami csak van mindent.
Attól remélem bölcsebb leszek.
4csatornás kicx erősítővel nem jött elő, számomra fals hangjai elfedték, most olyan gyanúm támadt, hogy sokszor elátkozott hertz magasak után mintha mélyközép is boostolna 1,3khz tájékán.ehhez ez a cucc rohadt drága volt!
Szóval most aggódom.
Egyszer ami lesz, már mindent próbáltam. Jelenleg rear kimenetről megy végfok, soknak tűnt, és sok is dupla szabályzás.
Szóval vissza sub kimenetre. Végfokon lpf legnagyobb áteresztesre, subsonic vissza 10hz re, eq vonalra, és ráeresztem mikrofonos dsp setupot, hátha....hozzá bír kalibrálni.
Aztán tavasszal újratápkábelezés, 3. Pár rca hátra... nem akarom hálózati módban használni, de ha hertz kiszúr velem, hátsó ajtókból előre rakom kicx mélyközepeket, és 6 csatornás erősítés lesz levegőben kábelezve, csak, hogy ne idegesítsen milyen lehet úgy...
Lassan olyan leszek, mint egy autohifi bontó...
Van itthon 4 végfok, egy 3 utas magnat szett, 2 nagyovál 3 utas, meg az apró..
Érdekes volt, mikor raktam be kicxeket..ugye nagyjából teljes hangerőn(örült is itt mindenki) úgy húztam meg csavarokat, rezgéscsillapítóztam, hogy ne zörögjön semmi.
Szóval ajtó liter ugye eltérő, kicx jóval kisebb érzékenységű, mint hertz, mégis nem volt egyértelmű a hangja...elhessegettem, de minél többször van gondom vele, annál többször jön elő: létezik, hogy jobb a hangja, mint hertz nek?
Öszinte leszek: azt hiszem esk 165.5 mélyét ev 165.5 nek hívják, én még ilyen jó hangszórőt életemben nem fogtam. Ránézésre, kidolgozásra, feszességre, teljesen rendben van.
Mi lesz a hangjával nem tudom.
Ott a “gagyi” icq 6.2 kicx kromozott kosarával, milyen már, membán feszességét se mérném össze hertz ével. Mégis, ahogy raktam be, löködte le csavarhúzót csavarról...ezek valamit tudnak. Nem minden arany ami fénylik, de ez a króm “vacak” a végén színarany lesz. De ne legyen igazam, Vagy Zsoltinak lesz, ő le akart erről beszélni, elég a gyengébb is. Szeretem ha van tartalék, nincs csúcson hajtva a cucc.
Izgalmas tavasz lesz, az biztos.
A Puntorol maradt 4db jó állapotú téligumim.
Vettem 4 gyári 14” felnit és felrakattam őket.
Km: 139.000 km

Kiégett a bal első tompított izzóm. Még volt otthon egy pár emelt fényű Osram H7-es izzóm, amit a 156-hoz vettem, de abba nem került bele, mert nem kellett. A csere elég egyszerű a 166-on, gyorsan ment. Szebb a fénye, mint az előzőnek és valóban erősebb.
Tegnap felraktam a téli kerekeket.
Ma pedig elvittem az autót futómű átvizsgálásra és beállításra. A futóműnél minden feszes, minden rendben, egy pici állítást igényelt csak...
A Nokian gumikban 31699km van ezek kerültek most előre. A Laufen gumik 0km-ek.
Az autóban 313817km van.

Felraktuk a téli kerekeket.
137.255 km
A nyáriak 114.440-nél kerültek fel. Nyáron 22.815 km-t mentek.
A téliekben 20.370 van, ehhez képest jól tartják magukat :-)
Engem is utolért a kilincs törés (1. kép). Talán a képen nem látszik, de bal oldalon elengedte magát. Szerencsére nem esett le az egész! Marek nem tudott szombaton adni kilincset, interneten néztem utánuk. Kiderült, hogy Trencsikéknél van Tatabányán bontott, de javító készlet Alfa 147 facelifteshez (2. kép) 4500-ért! Nem is rossz vétel, ha eBay-ről rendeled szállítással és vársz rá egy hetet, akkor sem biztos, hogy olcsóbb (amúgy ~ 2000) itt a rendeléshez a link! Volt egy fél óra mezsgyém, hogy zárásig leérjek a pályán. Leértem, megvettem, láttam, hogy jó lesz. (2006 előtti GT-khez nem jó, azokon egyenes a csavar nútja (3. kép)) Következett az ajtóban a kilincs felújítása. Különböző videókat láttam, elgondolkoztam, hogy valóban ennyire szét kell-e szedni és arra gondoltam, megúszható nagy szerelés nélkül is. Egyébként igen! Meg is mutatom, csak előtte emlékeztetem magam, hogy az ablakemelő alatt van még egy csavar, csak hogy ne szívassam legközelebb magam a kiemeléskor :) (4. kép)
Az ajtókárpit levétele után elegendő a vízzárót lehajtani addig, hogy egy 10-es villáskulccsal beférjen a kezünk az üveg mögé (5. kép). Másoknak a szikét javaslom, akkor nem szakad be a fólia. Ha lejött a 10-es anya, akkor a T30-as torx csavart az ajtó éléből kell kicsavarni, ami a kilincset tartja, majd alámaszkolás után az egész szerkezetet hüvelykujjal előre tolva megbillenthető a kilincs annyira, hogy egy racsnissal ki lehet tekerni a lemezcsavart (6. kép), ami a törött zsanért tartja, majd helyére tenni az újat. (7. kép) mutatja a törött eredeti és az utángyártott Alfa 147-es meg Fiat 500-as biszbaszt.
Ha már leszereltem az ajtópanelt, a fogantyút is kiszereltem, hogy felújítsam, ehhez a panel belső felén található gyűrűt lapos csavarhúzóval fellazítva le lehet húzni és kifordítható a kallantyú (8. kép) nem kell csavargatni, mert levakarja a hangszigetelő szivacsos részt! Kiszerelés után desztillált szeszel letisztítottam a ragacsos "cápabőrt" (9. kép), majd 3 réteg matt fekete akrillal lefestettem. (10. kép) A hőpisztollyal vigyázni, mert hőre lágyuló a műanyag. Fél óra után már vissza lehetett szerelni. A gyűrűt felhelyezés után lapos csavarhúzóval feszítsétek vissza! Utolsó képen már beszerelve, a kilincs projekt kívül-belül megújítva! :)
Megjegyzés: a kilincs zsanér egy gumiházban lakozik, azt kitakarítottam, a kilincs szerkezetet kifújtam sűrített levegős palackkal, mind a két felénél. Az új zsanért még beszerelés előtt műszerolajjal átitattam, hogy védje a korrodálástól és hogy könnyebben nyíljon. Célszerű időnként kifújni levegővel, majd WD40-nel, vagy műszerolajjal megküldeni, akkor tartósabb lesz!
Költségem 90 km utazással, festékkel együtt, kb. egy 10-es lehetett. Ja meg egy nyugtató Bomba! :)











A cím egyik értelmezése az, hogy egy bő éve alig megy az autó. Az áprilisi gumicsere óta nem egészen 8000 km jött össze. Az nem sok. A másik az, hogy a téligumikon H jel van, vagyis csak 210-ig használhatók. Gyász.
A Könyves Kálmán körúti Marsoponton Pilot Sport le, TS860 fel. Az árban benne van a nyári garnitúra tárolása is. Mondjuk azzal együtt is sokallom...
Kilométeróra állása: 197 315

Elhoztam a kék színű 156 2,4 20V-T Kehidakustányról ,hazafele már éreztem hogy a hátsófékek kevésbé dolgoznak hatásosan , az autót osztrák papírokkal vettem , mondom ez így nem lesz jó buli vizsgán. Másnapra "alfásfiatos" olasz autó szerelmes Nagy János barátunkkal meg is beszéltük hogy megnézzük , Vasárnap le értünk Kórósra neki ugrottunk mint Tóth a pin*nak csomagtartóban egy halom alkatrésszel mint pl: Felső motortartóbak ,alsó motortartóbak ,és hátsóbak , két féktárcsa hátra, fékbetétek ,olaj ,olajszűrő, levegőszűrő , gázolaj és pollen szűrő. Ahogy szedtük szét nem kívánt állapotokra bukkantunk jöttek a berohadt csavarok ,és minden ilyen finomság. Kész az autó fékrendszere ,mondom KIRLYSÁG ,jöhet a vizsga , na azért még a bakon nézzünk rá a fékre , Kézifék nem fogta a jobb oldalt , ne szarozzunk nyereg csere és akkor már kerékcsapágy(agy) is(agy). Holnapra hoz az Unix ,nagyon fasza jöhet a vizsga , csak hogy az unix 3 fajta kerékcsapágyat hozott a 175 Le.ra , magyar módon legolcsóbb! Kicsi, még egy nap még egy csapágy ,felment nem tudtam leirni az érzést hogy jöhet a papírozás. Tehát így kezdődött az Alfa szerelem számomra ! Nem blogoltam még soha ,bocsi a fogalmazatlanságért , de most így adta ki :-)
2
594
Fórum
Friss topicok
- Alfa reklám
- Csevegés (Á la Alfa Rom...
- Coffee - Minden ami kávé
- 4C
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- Spider
- Adok-veszek
- MiTo
- Együnk-igyunk, amíg teh...
Tagok
Új tagjaink
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10