Blog
szemét fűtéscsap megint megadta magát. Úgy tűnik, ezek legfeljebb két évet bírnak. Ezúttal teljesen eláztatta a kárpitot, fogalmam sincs, hogyan fogom kiszárítani.
Műhely hamar rendbe tette, és pótoltak még pár folyadékot is (fék, motorolaj).
Minden újra szép; kérdés, meddig lesz így...
Utólagos kiegészítés: Norbi tanácsára a kárpitot elkezdtem újságpapírral kezelni. Gyakori cserélgetéssel valóban egyre szárazabb.
Nagyobb gázadáskor kormolt , megnéztük a turbónyomás érzékelőt háááát egy korom gömb volt az egész . 10 percig áztattuk mire kimosódott , de mostmár működik és nem is kormol a gép . Köszönet a gyöngyösi Fiat szalon szerelőjének Nagy Tominak .
Ma megkaptam a CD tárat Grande Banditól! Jó is,szépen szól, meg minden! :-)
145530 km. (2009. március 19.) Az egyik haverom már régen piszkált, hogy ideje lenne féket cserélni, jön a nyár, a vadabb szaguldozás, irány az autószerelő, aki szerint 10ezer km-t még simán kibírt volna, mégis győzött a fülbe ültetett bogár, na meg persze a kormány is rázott (minden igyekezetem ellenére nem sikerült megjegyeznem az autoszerelő magyarázatát) ...tehát első dolgom megpiszkáni a Csabát (cgo) tanácsért, milyen fék, honnan, mennyiért. Neki ezen dolgok a kisujjában vannak és reménykedtem, be is szerzi őket :o). Így is lett, nem is kellett sokat várnom. Az első fék Jurid, a hátsó Textar + a fékfolyadék - kb. 60000 ezer Ft, a cserét 25 Euróért ejtette meg az autószerelő. :)
Sajnos elérkezett a legrosszabb amitől egy frissen vásárolt sportkocsitól tartani lehet... Csapágyas lett a motor, és mióta nálam van 1000Km-et se tettem meg vele... Most a szerelőnél van és elkezdődött a motor szétborítása. Szerelősrác azt mondta hogy 100-300ezer Ft-ig készüljek a költségekre. De bosszút állok a kis Spideren mert ha kész lesz AZÉRT SE lesz eladva...
Tegnap megérkeztek a GLS szolgálattal a rendelt gumik és felnik Győrből, Bilux cartárstól.
Gyári, 14 colos Alfa felnik, gumikkal. 40000 ft. volt, a szállítás 10630 ft, utánvéttel együtt.
Sajnos, a szállítás közben erősen megkarcolódtak a felnik, mert beleborult közéjük a csavarkészlet.
Ma lemostam a felniket, Katus gumiszervízben leszedtük a gumikról. Csiszolásra, fényezésre előkészítem.
A felnikről és néhány karcról készítettem képeket.








Tavaly nyár végén új felnikkel leptem meg Alfinyót, amik a hétvégén egy alapos féknyereg csinosítás után -Motip, kétkomponensű féknyereg festék- végre felkerültek a gépre! 17" -os GTA felni lett az új nyári szett, rajta P. Zero Nero gummákkal. Nagyon dögös lett tőle a gép, mintha rá öntötték volna! :-)




Tegnap Csörinél jártam. Kicserélte a két hátulsó hátsó lengőkart az autómon, kicentírozta a négy alufelnit és beállította a futóművet.
És vele cseréltettem ki a szövetbetétet a bal hátsó kerékdobban, ezt még tavaly üzleteltem Bandival.
Végre tudtam hozni egy trafót is, de semmi. Nagy levegő... Mérünk kompressziót, és két hengerben semmi. A gondok nem kicsik...



