Blog

>> EgyébTrombozis // Alfa 156 1.6 // 2010-12-04

Valószínű lassú defekt áldozata lesz/lett a bal első gumim. Hétfőn majd kiderül.Addig figyelek rá. Most eresztettem bele luftot, mert csak 1.2 Bar nyomás figyelt benne. Húzott balra a zótó is. Ma néztem megint alacsonyabb a guminyomás, mint a többiben.

A balesetben megsérült a kipufogóm is. Persze elsőre nem látszott, de a használt rendszer több dobja is megsérült. Nevezetesen a kat utáni dobból kiszakadt a belseje és a hátsó dob is megsínylette az ütközést. Kellett tehát egy új rendszer. A neten 32000-től indult a kipuf rendszer. Mellesleg forintra ugyan annyi a Bárdiban és az Unixban. Ez már nem az első alkatrész, aminek ugyanannyi az ára. A Startautóban meg 59000 környékén volt. András bácsi tudott volna 25000-ért, de Thomika 20500-ért szerzett. Ma fel s ment Érden a rendszer. Tűzkarikát nem cseréltem, csak letisztítottam. Az is vagy 4400 pénz lett volna. A hátsó dob kicsit nehezen ment fel, mert szét kellett kendácsolni a bemenő csövet. Mondjuk csak vissza kellett kalapálni. Az egészben a legszebb, hogy 2000 óta - amióta megvan az autó - nem kerűlt fel új kipufogó alkatrész a kocsira. Leszámítva a katalizátort.

 
>> EgyébBagee // Alfa 145 1.4 16V TS // 2010-12-04

Ugrott a katalizátor... lehet megoldódott a probléma?!?!?!

 

Ez egy teljesen más érzés új autóban ülni beletekerni az első kilométereket csodás....Az első utunk a nagynevű Pajzs védelem műhelyébe vezetett, sajnos elég silányra sikerült a beszerelés de erről majd később...
Az első pár száz km alatt sikerült belekóstolnom a Giulietta-feelingbe semmilyen más eddig vezetett autóhoz sem hasonlítható, feszes, masszív mint egy "tank" a Dna-kapcsoló 3 állása 3 különböző "személyiséget" ad az autónak!
Pár dolog viszont bosszant amit remélem az első szervíznél orvosolni fognak nevezetesen nagyobb sebességnél húz balra ill. fekvőrendőrön áthajtáskor a bal eleje nyikorog mint anno a 156.....kísért a múlt?
Folyt. köv......

>> SzervizGabesz // Alfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-12-02

Mióta megvettem az autót, zavart, hogy a kulccsal kell zárni-nyitni, mert az egyik irányítón a gomb be volt ragadva, a másiknak pedig mozgott a belseje. Először azt hittem a riasztó sem jó, de miután megviccelt az akkusaruk visszarakása után az immobiliser :) gondoltam elviszem a rosszabbik kulcsot egy jó műszerészhez. Kemény 10 perc múlva teljesen működőképes lett a bicskakulcsom. A kis belső (tehát a gumiburkolat alatti) gomb egyszerűen le volt törve a panelról, csak vissza kellett forrasztani.
Végre valami, amit nem kell cserélni :)
Egyébként trükkös a bicskakulcs szétszerelése, mert a kis alfa jel (ami 2 oldalú ragasztóval van beragasztva) mögött lévő csavar tarja össze, senki ne próbálkozzon a szétfeszítésével.
Jövő 7en viszem a másik kulcsot is megjavíttatni.

 
>> SzervizMagicman // Alfa 166 2.4 Jtd 20v // 2010-12-02

Történt,hogy becsületes szolgálat után gyári turbómat érdemeinek elismerése mellett nyugdíjaztam.Ezzel nagyjából egy idősíkban beszereztem egy 20 szelepes JTD-t,akkor még csak M-zárolt tartaléknak. Mivel félmunkát nem szeretek végezni,így motorcsere lett belőle,ha már volt egy a polcon.A kaland ott van a dologban,hogy adott egy 140 lovas CF3-as motorvezérlő,amivel direktálni kell egy 175 lovas erőegységet.Szerencsére olaszaink nem szeretik túlcifrázni a dolgokat,ezért egy-két jeladó cseréjével - 80 %-uk jött a régi mociból - és pár vezeték átforrasztásával sikerült életre kelteni a szörnyet.A mocicsere Hétfő reggeltől Szerda estig tartott,ekkor már járattuk.Köszönet érte Tomsics Gábornak,aki mindvégig melankónikus nyugalommal állította,hogy kivesz-betesz.átköt,indít.Más kérdés,hogy a szakértelme nélkül ez hogy zajlott volna....
Most megyünk majd programozni.Vezérlőelektronikát.Amikor kész az alap és működik,akkor következik a Stage 3.

 
>> Tuning és extraosee_selespeed // Alfa 156 2.0 TS Selespeed // 2010-12-02

Újrabőröződött a kormány és a váltógomb... A váltó- , meg a kézifékszoknya sajátkezűleg készült.

 
>> EgyébGerion // Alfa Giulietta 2.0 JTDm-2 // 2010-12-01

Napi Giulietta-tapasztalatok:

- a motor és az egész járgány kulturáltsága változatlanul hihetetlen, semmi zaj, semmi vibráció, viszont baromi erős és nagyon ugrik, pedig "csak" normálban van a DNA. Zseniális a gép. Holnap benézek ismét a motortérbe, mi van, ha összecserélték, és a 170Le benzinest adták, nem kevés autót látott egyik barátom kétszer visszakérdezett, hogy ez dízel...??
- a StartStop ma váratlanul működésbe lépett, pedig már kezdtem letenni róla, hogy kimozdul az "unavailable" stádiumból. Most olyan 3-4 megállásból 1-2x lekapcsol. A vezérlése nagyon érzékeny, és néha leállítja, máskor meg nem. Próbálom kitapasztalni, hogy min múlik, de eddig biztos megoldásig nem jutottam. Az újraindítás nagyon simán megy, és semmi kellemetlenséget nem okoz. Kuplungot benyomom, teszem egyesbe, és már nyomhatom is a gázt, mert a motort közben bepöccent.

- Ami viszont fekete pont, bár inkább (remélem) csak a bosszúság és az olaszos összeszerelés kategória: akár hiszitek, akár nem, a csomagtartófedélben szerintem benne felejtettek egy szerszámot a gyárban! Nyitom a csomagtartófedelet, emelkedik, és közben valami zörögve guruló hangot ad. Először nem is tudtam, honnan jön, de az ötödik fel-éle nyitáskor már nem volt kérdés, magában az ajtóban csúszik-gurul valami előre-hátra!!! :( :( Hang alapján elég méretes és súlyos valami lehet, tippem egy csavarhúzó, villáskulcs, vagy valami hasonló kaliberű dolog. A lámpák, a zár rendben működnek, szerintem nem azokról vált le valami, hanem "idegen test", ahogy az orvosi szakzsargonban mondják....... :( :( :( Nesze neked minőségi munka.... :( Nem tudom, merjem-e önerőből lebontani a hátsó műanyagpanelt, vagy inkább a garancia kapcsán vigyem vissza? Ha mégis műszaki hiba, és valami levált alkatrész, nehogy az én lecsavarozásomra fogják, mint okot....

 
>> EgyébSanyi // Alfa 156 1,6 TwinSpark Progression // 2010-12-01

Az első komolyabb havazás alkalmával kapásból két dolog is megadta magát. A szélvédő megrepedt, gondolom a kavicsfelverődés meggyengítette a hideg ónos eső meg a forró levegő amit fújattam a szélvédőre pedig megtették a hatásukat. Bebizonyosodott az is, hogy a termosztát cserét sem halogathatom tovább. Alig akar megmozdulni a hőfokmérő....

>> Szervizötödik Béla // Alfa 33 SW TD // 2010-12-01

Folyamatosan izzít. Az izzítás vezérlő cseréje után remélem ez a jelenség megszűnik. Valami pedig egészen erőteljesen szívogatja le az akksit. Nyomozás folytatódik.