Blog
Amióta megvan az autó, azóta hiányoltam a deréktámaszt. Elég sokat keresgéltem manuális után, még ebay-en is majdnem lecsaptam egy gyári szerkezetre, ami csodával határos módon valahogy felbukkant. Aztán vettem egy ülésszettet a manuális szerkezet miatt. Szerencsére összepróbáltam a dolgokat egy kibelezett ülésvázon éééés kiderült, hogy légzsákos ülésbe nem jó a manuális szerkezet.
Itt jött a következő csoda, mert a korábbi hirdetésemre írt valaki, hogy van neki egy elektromos szerkezete, amitől megválna (szerencsére nem adta el, amíg futottam a köröket a manuáls felkutatásával).
Így megvettem ezt és be is építettem.
Így a projekt egy kicsit költséges lett számomra, de csak az elektromos egység bekerülési árát írom le. :D



Gyorsan eljött az első közös műszaki ideje, így hamar túl is estünk rajta.
A bal felső langőkart kellett cserélni, más problémát nem találtak.
TRW lengőkar került beszerelésre.
A zárhídon lévő matricák sajnos már lekoptak. Gyárit most nem tudtam beszerezni, de szerencsére ajánlottak valakit, aki tudott készíteni.



Hosszas keresgélés után ráleltem erre a gyönyörű alfára.
Nem is kellet sok idő, mentünk érte és el is hoztuk Pécsről.
Ahogy megláttam ismét fellángolt az alfás szerelem.
Irány haza, nagy a kíváncsiság milyen vezetni hosszabb távon. Első kúton kapott egy tele tankot :D (szigorúan a prémium üzemanyagból)
Nagyobb az öröm mint bármikor, egy álom az egész!


A levélfogó alatt, a tűzfalból hiányzott az egyik gumidugó (valaki elmésen berácsozta, de az ugye nem tartja kint a nedvességet), így ez pótolva lett.
A sebességmérőnél és a fordulatszámmérőnél is el volt törve a műanyag cső, így ezekből is kapott az autó 1-1 db jó állapotút.




Volt egy kis időm, gondoltam leveszem az EGR szelepet kicsit megtakarítani. Szerencsére nem volt annyira kokszos, mint gondoltam, hogy lesz.
Ha már lent volt, le is dugóztam, mert többnyire úgyis városba fogom használni a kocsit. Ne küldje tele korommal a szívósort.


Az ajtók, B oszlopnál lévő részein lévő fekete fóliát már teljesen kiszívta a nap, ezért rendeltem a matricakell.hu oldalról, megfelelő struktúrájú fekete fóliát.
Jó kérdés, hogy megérte e, mert bár jól néz ki a fólia, de cserébe elintéztem a vízlehúzókat. Nem tudtam, hogy kell levenni őket és azt sem, hogy ezek minden autón szét vannak rohadva és nem igazán fogom tudni pótolni őket. Egy majdnem jót sikerült eddig találnom a jobb hátsó ajtóra, így az az oldal OK. A vezető oldal viszont...akárhányszor belenézek a tükörbe, emlékeztetőt kapok, hogy milyen béna voltam. :D


Szerencsére még nem volt megrepedve, de nagyon csúnya volt a kiegyenlítőtartály, így vettem egy új, gyári darabot.


Nagyon csúnya volt a könyöklő, ezért vettem egy donor ülést (igazából az ülésemhez kellett volna donornak, de sajnos erre a célra használhatatlan volt) és abból pótoltam az anyagot.


Eljött az ideje ismét vezérlést cserélni a kocsin. 5 és fél éve van nálunk. A km még nem indokolta volna,de a 5-6 évente azért illő cserélni.
Ha már szerviz, akkor a kuplungot is megnézettem a szerelővel, mert az utóbbi időben elég nehézzé vált kinyomni és a sebességet is nehezebben vette.
Nem véletlenül. Nagyon el volt kopva, plusz "szerencsére" a kettőstömegű se volt a helyzet magaslatán. Csere.
Ha már aknán volt a gép, csináltam néhány képet az aljáról. Meglepően jó állapotban van.
Cserélve lettek:
- Vezérlés, görgőkkel
- Hosszbordás szíj, görgőkkel
- Kuplung
- Kettőstömegű lendkerék
- Bal első-alsó lengőkar
Km állás: 215470km





