Blog
A mai napon átvettem az új szerzeményt, egy 156 SW 2,4 JTD 20V M-Jet tekintetében.
S mikor az este folyamán már a garázsban alánéztem egy pillanatra megállt a szívverésem.
Mindjárt rájöttem, hogy mi volt az a surlódó hang amit az utcánkban haladva hallottam. A motorvédő lemez legalsó pontja 4, a karter 8 cm-rel van a talaj felett.
Eztán kétszer is meg kell gondoljam, hogy mikor, hová és hogyan hajtok be.


Tegnap este érdekes hangra lettem figyelmes. 2esben erős gyorsításnál olyan hangot ad ki az autó, mint amit rükvercben szokott. Nagyon kellemes, sőt! Küvölről kb ez hallható:
taktaktak aztán buuuu-wiiiiiii-zzzzzz. Ezt így egyszerre.
Aztán az ASR lámpája is nagyon ritkán villan fel. Sokkal ritkábban, mint a "sima" GT-ben, ugyanakkora kerékkel.
A difizár csomag hozadéka a keménybb futómű és a holtjáték nélküli, direkt kormányzás. Ezek hatásaként a körforgalmat majdhogy kiegyenesíti az autó. De ha inkább megyek még egy kört benne, akkor finoman, de érezhetően átkerül a hajtás a külső ívre.
A autópályán és kigyorsításnál még gyakran riszálok, ezt szokni kell :)
Meg lett a műszaki vizsga.
Jól sikerült a fékjavítás (ezt nem én csináltam, hanem az öcskös, falcokc), viszont észrevették, hogy az első hardy elég rossz állapotban van. Magyarul szét van szakadva.
Miután a lambda szonda beszerelése után nem oldódott meg az hidegindítás utáni alapjárat bizonytalanság ill. az 1600-1800rpm közti megtorpanás, kimértem az LMM-et a gyári szervíz leírás alapján. Az egyik érték igen messze volt a leírásban szereplőtől, de miután kimértem még 3db bontott LMM-et, melyek nagyságrendileg ugyanezeket az értékeket adták, így kicsit elbizonytalanodtam a szervíz leírásban szereplő értékek helyességében...
Fűtő radiátor csere után légtelenítés alatt áll a gép. Talán már nem sok levegő van benne, de azért még figyelem, de egyelőre nem tűnik, úgy, hogy nagy változás lenne. :(
Teljesen kicsontozva, csak olyan dolgok maradtak a kasztnin, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy felguruljon a garázsból.
Innen kezdhető a homokfújásra, lakatolásra való előkészítés.




Mivel fogalmam sem volt, hogy vajon az előző tulajok mikor cserélhették utoljára a pollenszűrőt, gondoltam megkeresem, s ha szükséges, kicserélem... Hát mit ne mondjak, szükséges volt... Az új szűrő MANN típusú, aktív szenes változat... mindjárt jobb a levegő, az utastérbe :))




Kénytelen voltam lecserélni a szelepfedél-tömítést, mert kicsit szivárgott a nedű alóla.
Végre került aluminium kerék az autóra.Dobott némit a látványon.Sajnos új gumira nem telt,úgyhogy használt Semperit lett rápattintva.Egy szezonra jó lesz.




Életem első Alfás találkozójára virradt a nap.Nagy érdeklődéssel gusztáltam a rengeteg szép autót.Sajnos mi csak lemezfelnivel jelentünk meg.Ekkor láttuk csak milyen nagy az Alfás tábor.Még nem ismertünk senkit de azt láttuk,hogy nagy az összetartás.Sajnos hamar távoznunk kellett,mivel a testvérem ippeg ma lett 30 éves és hát esztet meg kellett ünnepelni.A buli jól sikerült és 1 év múlva már másik Alfásokkal buliztunk.
