Blog

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2009-03-05

Még múlthét pénteken (feb 27) történt,...kiálltam az udvarról, becsuktam a kaput, majd beültem, kuplung be. Szokatlan nyekléssel ment be a pedál, valami eltört. A brutál kemény kuplungom felpuhult, de ment az autó, sőt egész finom lett a váltás. A szerelő szerint a kinyomócsapágy haldoklik, ami lefűrészelt egy-két szintén utolsókat rúgó lamellát a szerkezetből.
Aztán teltek a kilóméterek itt helyben, városban, nem mertem vele messzebb menni. Egyszerre csak elkezdett hallatni magáról a bűnös, elkezdett kerregni a kinyomócsapágy és elindulni is nehezebb lett az autóval. Mondom fene bánja, működik, mejünk. Persze az alkatrészeket elkezdtem szervezni. Közben hétfőn reggel ment műszakira a vas, szóval jókor jött az egész azzal együtt, hogy a javított szélvédőrepedésből kijött a ragasztó. A fólia miatt amúgy is okosműszaki volt, hát még emeltük a tétet. Minden megfelelt amúgy műszakilag, csak alig bírták leszedni szegényt a fékpadról...na nem baj, túlestünk rajta. Kedden már feltűnően nehéz volt az indulás, berázza az autót, ha nem ügyeskedek és irdatlanul csúnyán kezdett szólni a kinyomócsapágy. Tegnapra ez odáig fajult, hogy bent rendesen hallatszik, mikor 2000 fölött "berág" a csapágy. Rádió hangerő fel, működik, menjünk. Na persze közben a váltások elkezdtek zakkanósabbá is válni, és meglepetésemre 4-esben meg is csúszott a kuplung. Vagyis minden alkatrésze szépen egyszerre eltávozni készül. Közben megérkeztek a cuccok hozzá Erhard jóvoltából, de még a gépnek mennie kell egy kicsit, kb szombaton tudom letenni, addig meg óvatosság és reménység...és pályafutásom legjobb városi fogyasztása...

 
>> Tuning és extraSporter // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2009-03-19

Mai nap eltünt az első lökösről a rendszám, + faceliftes hűtőrács került fel szép krómcsíkkal :) Mivel a rendszám alatt volt pár csúnya műanyag sorja amit ki kellett javítani és ráfényezni, úgy döntöttem inkább fújják telibe az egész lökhárítót úgyis volt pár kavicsfelverődés rajta.

>> Tuning és extracseko76 // Alfa 156 1.9 JTD // 2009-03-05

Egy praktikus ajándékot kaptam névnapomra :)
így hátha nem lesz annyira kormos a hátulja:)

 
>> EseményThomika // Alfa 155 2.0 TS 8V // 2009-03-02

Sajnos kiderült, hogy pár nagyobb alkatrészt cserélni kell: pl. vezérlésmódosító, bal oldali (első v hátsó) csapágy, első fékbetétek, stb... És még nincs vége

 
>> SzervizThomika // Alfa 155 2.0 TS 8V // 2009-02-24

Kapott új flexibilis csövet és visszarakattam a középső dobot, mert nagyon zajos volt a vas. Így most elviselhetőbb a hangja :)

 
>> SzervizThomika // Alfa 155 2.0 TS 8V // 2009-02-19

Elvittem szervízbe a járgányt, kicseréltük a tömítést, meg beletettük az új gyertyákat (Brisk), de őszintén szólva nem vagyok megelégedve velük. lehet,hogy visszacserélem a régiekre, aztán majd lesz vmi....

 
>> Egyébgaben // Alfa 156 3.2 GTA // 2009-03-05

Hi!

5000 km-t tettem meg a kocsival eddig, ami nem rossz ahhoz képest, hogy tél volt. Felkerült egy-két apróság is a kocsira(fehér index, toronymerevítő, hátsó lámpa), most pedig a felnik átfestésére készülök. Van pár zörej és reakció a kocsiba amik aggasztanak is kicsit, de csöri nyugtatgatott hogy semmi gáz. Még mindíg nagyon az autózás vele és megint kiemelném a fogyasztást(leszámítva versenypályán) amit könnyen 10 alá lehet szorítani és egy kis állatkodással se megy 13 fölé. Március 12 pályanap a Pannónia-ringen, aki megteheti jöjjön el. Most kb. ennyi......

 

...indulunk lassan Maestrohoz, ha Ő is, és az égiek is úgy akarják.:)

Teljes fűtés felújítás, több okból: rengeteg izé-sárral volt tele a fűtőradiátor, így emiatt nem volt fűtésem + nem akartam, hogy az új motorban keringjen ez a sok dzsuva.:)
Szóval a nem szétszedhetős fűtőradiátor szét lett szedve, és ki lett takarítva.
Ez kerül vissza, így remélhetőleg lesz fűtés, és szép tiszta hűtőközeg.:)

>> EseményFater (Norbi) // Alfa 155 1.7 TS // 2009-03-05

November végén meghirdettem az autót eladásra itt az amorén és a használtautón is.
Az eladás okai:
- szelepek és a motor rendbetétele (kb. 350 ezer km volt már benne)
- hátsó lengéscsillapító csere
- fékek cseréje
- kellett egy olyan autó, amivel a szüleim telkére fel tudunk menni és ki is tudunk menni vele Oroszországba a rokonokat meglátogatni.
- kisgyermek miatti nagyobb csomagtér (kutyaháló beszerelése után kb. 1 m3-es hely áll rendelkezésre) .
A hirdetésre két hétig semmi, majd 3-an is bejelentkeztek és 1 illető el is jött Dunaújvárosból megnézni a kocsit. Utánuk 2 órával Pécsről is jöttek, hogy azonnal vinnék a kocsit.
December 13-án délután kettőkor könnyes búcsút vettünk a járműtől és roham léptekben keresni kezdtük az utódod - sajnos nem alfát, mert nincs nagy csomagterű kombijuk..., illetve nekem még drága a 159 SW :((
Még karácsony előtt meg is lett a családi mobil egy Peugeot 307 break személyében. Kissé szokatlan még (jóval gyengébb, és kicsvel keveset fogyaszt) az egész, főként az elektronikus gázpedál zavar - nagyon lassú! Már mentünk vele 2000 km-t, tréningezünk az oroszországi nagy útra.