Blog
Kötelező szerviz utoljára eladás előtt. Minden ki lett cserélve hogy az új gazdája költségmentesen vehesse át. Természetesen Várpalota. Szokásos minőség és hozzáértés.

Most vettem észre hogy elfelejtettem felvinni a szervizet. Szokás szerint Várpalota és most csak olaj és légszűrő meg természetesen olajszűrő.

Eltelt 2 év, szükségessé vált a műszaki vizsga. Újabb 2 év nyugi.
Km állás: 201.311km
A szélvédőn keletkezett egy apró, kb. fél centis kőfelverődés. Bár kívül esett a látómezőn, de a továbbrepedés megelőzésére nem árt javítani, meg műszakin is beleköthetnek, úgyhogy a szelvedojavitasmost.hu -n elérhető sráccal megcsináltattam. Hétvégén is vállalta, ki is jött helyszínre, és szép munkát végzett, szinte teljesen eltűnt a sérülés. Árban sem volt vészes, prémium ragasztóval 25e.

Bal oldalra mar csináltam anno egy alu lemez takarót, a kiegyenlítő tartály már egy ideje célkeresztben volt.
Most a héten nekiláttam.Hát ez vakaródós volt. Mert ugye a tartaly tetejében is van törés, tehát az oldalfalat felsliccelni,majd összefogatni,etc.etc...
De aztán csak elkészült.




Sikerült bontottban venni egy scudetto-t lengyelből, elkészítettem karbonszövet bevonattal,
rendkívül egyszerű levenni csak rá kellett jönni, hogy...2 óra után pikk-pakk siker.





Az úgy indult, hogy a szezonra vettem 4 új Hankook Ventus Evo gumit. Fel is tetettem, de nem tetszett hogy a felniken itt-ott már feljött a lakk. 6 éve volt hozzájuk nyúlva, eljött az ideje egy kis frissítésnek. A frontjuk esztergálva és a teljes felület lakkozva lett. Eddig selyemfényűek voltak, most fényes lakkot kaptak.
116.898 km





Olaj: Liqui Moly TopTec 4100, gyári szűrők és gyertyák, LUK kuplungszett, Tutela Gearforce váltóolaj, olajteknő
A kinyomócsapágy nagyobb terhelés alatt, pl. dombon elindulva csúnya hangot adott. Ha már le kell venni a váltót, úgy voltam vele, hogy cseréljük kompletten. Az olajteknőben szétment a leeresztő csavar menete. Nem szerettem volna felfúrni, perselyezni stb. Kapott egy jó bontottat.
Az előző olajcsere óta 7949 km-t gurultunk.
116.844 km



0
1069
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- AlfaCity - 2027. július...
- Coffee - Minden ami kávé
- Forma-1
- 75-90
- 155
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Zenebutik
- Filmek
- 164-166
Tagok
Új tagjaink
- FBPeter
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT


