A termosztátot, és a fagyállót tegnap előtt cseréltem ki a csomagtérnyitó teleszkópokkal együtt. A szervó olajat ma cseréltem ki, kicsit körülnéztem a tartálya alatt és feltűnt, hogy nem jó helyen vezették el a visszatérő csövét mert nekiért a váltó rudazat bakjának és már nagyon kidörzsölte, jó hogy nem lyukadt ki... így legalább ezt is megigazítottam. A fékolaj még várat magára.


A gumikat már két hete, hogy megvettem, és felnire szereltettem, de csak ma került sor arra, hogy lecseréljem az autón.
Még azért átszerelés előtt lőttem egy képet a nyári kerekekkel is :)



Kicseréltem a stabilizátor pálcát a bal elején, mert már nem tudtam mire vélni a koporgást, és végre újra csendes a futómű :)
Már egy ideje nyüszköltek a szilentek, befujkodtam WD40-el. Nyüszkölés megszünt, hát most kopogást hallok.
Bal elejéről jött a hang, hát kerék levesz átvizsgáltam, és azt kellett látnom hogy a felső lengőkar gömbfejének 1.5-2mm-es lógása van, ma megrendeltem kicseréltem.
Most jön csak az agyrém a kopogás nem szűnt meg....
Ja és lehet, hogy kilyukadt az intercoler...




Kapott az autó a hétvégén nappali menet fényt.
Némileg faragni kellett, hogy elférjen a ködlámpa mellett.
Először féltem, hogy gagyi lesz, de úgy érzem nagyon jól sikerült felrakni.
A rendszámtábla tartó keretet is eltávolítottam, így azért szebben simul a lököshöz, bár a matrica sokkal szebben állna neki...




Kicsit módosítottam az alsó turbó csövet, 156 JÉTÉDÉ.:) kollégának köszönhetően. Kapott egy fém cső betoldást.
A gyári gumicsőből elég hosszan hagytam rajta, mert féltem, hogy letolja magáról, meg a bilincsekben sem volt túl nagy bizodalmam, de tesztek után úgy látszik jól bírja :)
Innen is köszönet érte :)

A tompitottjaim igen csak kezdtek megvakulni. Műszakiig még lett volna időm, de addig is jó lenne látni. Vagy lámpát cserélek, vagy felújítom, A gyári lámpák nagyon drágák, az utángyártottakról meg sokan panaszkodnak, hogy nem világítanak rendesen, a bontottal meg könnyen járhatok ugyan így, hát maradt a felújítás.
Ezekről a projektorokról nagyon jókat olvastam a carstylingen, és a beszerelésről is találtam jó kis videót a youtube-n, na itt az alfánál nem egészen így működik. A búra amivel a helyére van ragasztva azt bármeddig melegíthetem nem fog folyós ragacsos lenni, így ezzel az összeszerelés sem működik, inkább valahogy így megy a szerelés. A lencsén meg van mit faragni, hogy a projit rendesen be lehessen fogatni a helyére, de egyébként beállításban nagyon sokat segít, hogy a H7 foglalatba szinte tökéletesen passzol, itt enged egy pici elfordítást. Sima H1 halogén izzót raktam a projectorba a xenon helyett, nem fog szét égni, mivel nem műanyag, nagyon masszív szerkezet. Körülbelül nyolc óra alatt sikerült véghezvinni ezt a projectet...









A jobbos már nagyon kopott volt, a balos meg a minap kitörött, így eljött az ideje a cserének. Fiat Ducato ködlámpáit vettem meg mivel közel 3ezer forint/db különbség van árban. Fizikailag pedig a rögzítő keretet kellet átszerelni, hogy fel lehessen fogatni, illetve mivel xenon került vissza, így a hátlapot is kicseréltem mert megvan fordítva benne a vezetékek polaritása.
Most olyan szép tiszta, első ránézésre, mintha üveg se lenne a ködlámpán :))








Kitakarítottam a gépet, kapott még egy klíma fertőtlenítést, és ma végre volt időm kicserélni a pollenszűrőt, ez köszönhető a jó időnek is :)
