Bal oldali féltengely csillagot kellett cserélni. Egyúttal a porvédő gumija is ki lett cserélve, nem látszott, hogy baja lenne, de nem sok zsír volt benne.
Itt a fórumon láttam, hogy valaki megcsinálta, és tetszett.
Úgy éreztem ezt nekem is meg kell csinálni :)



Korábban már írtam róla, meg le is fényképeztem, hogy megöregedett, és szivárogtatja a hűtőfolyadékot a tágulási tartály. Persze, hogy az én autómhoz, nem találok sehol. Majd nézegetve a bologokat feltűnt, hogy a 145 1.6 benzines alfáé tökéletesen ugyan az mint ami nekem kell. Még korrekt áron is van, a csere gyorsan ment még a bilincseket is lecseréltem...




Jobb oldalon cseréltem ma a felső lengőkart. Ki volt szakadva a porvédő gumi, gondolom ez okozta a gömbfej idő előtti kopását. Frap márkájú lengőkart vettem. Már úgy indítok, hogy a szilenteket kiveszem és újra zsírozom, de ennél a lengőkarnál erre nem is lett volna szükség. Ugyan noname szilentek vannak ebben is mint a többi után gyártottban, de meglepően jó minőségűnek tűnik. Talán idáig ez hasonlít legjobban a gyári Boog szilentekhez.
óra állás: 263350km

Sor került ismét a pollenszűrő cseréjére. Takarítás után klíma fertőtlenítés is megvolt.
Wix pollenszűrő aktív szénnel került bele. A már jól bevált prevent klímatisztító aeroszolt használtam a fertőtlenítéshez.



Megúsztam a telet, felkerültek a nyári kerekek.
Km állás:261880km
Tavaszt várva megvizsgáltattam a nyári kerekeket. A két balost csak újra kellett centírozni, viszont a jobbosokat görgőzni is kellett, még nem raktam fel őket, még várják a jobb időt...
A szerelőnek ma sikerült ráérnie, így vittem hozzá reggel 8-ra a gépet.
Cserélve lett a gázolajszűrő, a légszűrő, és az olaj és olajszűrő.
A pollenszűrőt majd magam cserélem, egybe kötöm majd egy klímafertőtlenítéssel.
Km óra állás: 260417km
Ui.:
Észre kellett vennem, hogy lyukas a kiegyenlítő tartály két helyen is...
Miféle anyagból van ez, hogy 10év után csak úgy magától ki kell lyukadnia...



Az autó sikeres műszaki vizsgát tett, na nem volt teljesen zökkenőmentes. Kellett egy jobbos kézifékkötél, mert az beállt rendesen, illetve a fóliákat kellett eltávolítani az első ajtó üvegeiről.

Még korábban vettem ledet a tompítottba, de itt nem egészen úgy működött ahogy elvártam volna. Így onnan kivettem, és az volt a terv, hogy majd a refibe villogtatni jó lesz.
Végül is a ködlámpák kapták meg, és itt nagyon jól funkcionál...
Jobbos ködlámpa sajna kitörött, és mivel hamarosan megy műszakira, nem akartam a gyári kavicsnyomos tartalékot visszarakni, mert ez azért elég homályos, persze elsősorban ebben próbáltam ki a led beszerelést, ez látható az első képen. Maradt az új, persze most nem volt azon a cikkszámon TYC ködlámpa, így DEPO lett, végül is a foncsor hasonlít, és legalább szép víz tiszta az üveg.



